Pápán terjeszkedik a svájci lánc

A Charles Vögele divatruházati lánc Pápán nyitotta meg hatodik magyarországi üzletét. A svájci csoport tavaly lépett be a magyar piacra, és egyelőre csak vidéki városokban nyitott üzleteket (Dunaújváros, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Szekszárd, Veszprém).

Cannes-ban a magyar kormányzati negyed

Több projekttel is részt vesz a magyar állam a Cannes-ban márciusban megrendezendő ingatlanbefektetési vásáron (MIPIM). A kormányzati negyed mellett több állami tulajdonú ingatlant is kiállítanak, így a Béla király úti rezidenciát, kastélyokat és laktanyákat. A Fővárosi Önkormányzat a Budapest Szíves és a Podmaniczky.program beruházásaival lesz jelen Cannes-ban - írja a VG.

Négycsillagos szálloda a Velencei-tónál

A Velence Termál Kft. 6 milliárd forintos beruházás keretében 4 csillagos szállodát, éttermet, élményfürdőt és apartmanházakat épít a Velencei-tó mellett. A projektet megvalósító cég tulajdonosai a KYRA 2000 Kft. (50%), a Metalservice Zrt. (25%) és a Herbária Zrt. (25%) - írja a Napi.

Óbudára költözik az MTV - A Wallistól bérel székházat a köztévé

A Magyar Televízió és az általa kiírt közbeszerzési pályázat nyertese, a nemrég a Wallis-csoporthoz került Millenium Média Kft. képviselői aláírták azt a bérleti szerződést, melynek alapján az MTV a III. Kerületi Bojár utcában lévő ingatlanba költözik - írja a Napi Gazdaság.

Előbb a nyugdíj, utána a lakásvásárlás...

Az átlag brit előbb tervezi meg nyugdíjas éveinek finanszírozását, mint hogy saját tulajdonú ingatlant vásárolna, derült ki az Axa tanulmányából. Az elemzés szerint egy átlag brit 28 évesen kezdi el megtervezni a nyugdíjas éveit, s csak 29 évesen vásárol magának lakást.

Tesco a repülőtér mellett

Market Central Ferihegy elnevezéssel Vecsésen épül integrált kereskedelmi központ, amelynek alapkövét ma délelőtt helyezték el. A Ferihegyi repülőtér mellett, 16 hektáron megvalósuló, több mint 10 milliárd forintos beruházás a nemzetközi ingatlanfejlesztő AIG/Lincoln első magyarországi kereskedelmi projektje.

Ausztrál lakóprojektek Romániában

Az ausztrál South Pacific Group ingatlanfejlesztő cég 100 millió értékben tervez projekteket Romániában. A cég Bukarestben 550 lakást készül megépíteni. Emellett Dascaluban terveznek 15,000 nm-es bevásárlóközpontot és 600 lakást.

A profit keleten vár - Befektetési paradicsom a szomszédban

Sok piaci szereplő állítja, a legnagyobb lehetőségek piaca Kelet-Európában, ám eddig csak kevés nyugat-európai vagy régiónkbeli befektető merészkedett el Ukrajnába. Holott a tranzakciós hozamok nagyságrendekkel magasabb szinten állnak, mint a klasszikus KKE-régióban, s talán egyetlen európai országban sincs ekkora igény modern irodaházakra, bevásárlóközpontokra és újépítésű lakásokra. Az irodabérleti díjak Kijevben Budapesthez képest hihetetlen magasságokban járnak, a bérlők pedig szinte megküzdenek az A-kategóriás irodahelyiségekért.

Ukrajna egyértelműen a legnagyobb fejlődési potenciállal rendelkező ingatlanpiac Európában, ám a korrupció, a piaci transzparencia hiánya, a bürokratikus és adminisztrációs akadályok a legtöbb külföldi befektetőt egyelőre még elriasztja az ország ingatlanpiacától. Kérdés, hogy meddig?

Nincs megállás - 7% alatt vásárolt Romániában az Immoeast

Az Immoeast Romániában 90 millió euróért megvásárolja a S. Park nevű irodaházat, mely az egyik legnagyobb tranzakció lesz a román ingatlanpiacon, értesült a Ziarul Financiar. A tranzakció kb. 6.9%-os hozam mellett valósul meg.

Eladják a Kőolajkutató ingatlanjait

A pusztaszőlősi gázkitörés miatt elmarasztalt MB Kőolajkutató üdülőjét és irodáit pályázaton hirdette meg a cég felszámolását végző Mátraholding. Az egykor szénhidrogének bányászatával és fúrókutak javításával foglalkozó társaságtól a Mol 3 milliárd forintot meghaladó (2.5 mrd + kamatok) kártérítést követel - írja a Napi Gazdaság.

A főváros már megtelt - Keletre tekint a legnagyobb török REIT

Keletre tekint Törökország legnagyobb REIT-je, az Is REIT. Az ingatlanalap isztambuli projektjei után most Kelet-Törökországban, Anatóliában tervez bevásárlóközpontokat építeni. A cég szerint a fővárosi retail-piac már elérte telítettségét, míg a másodlagos városokban még sok fejlesztési lehetőségeket látnak.

Van előrelépés az ingatlanadóban - Indul a szakmai konzultáció

A Portfolio.hu információ szerint hamarosan megindulhat a konzultációs az ingatlanszakma és a Pénzügyminisztérium között az ingatlanadó témájában. A Pénzügyminisztériumot felkereső szakmai bizottság ugyan nem láthatta a tervezetet, de a minisztérium nyitott arra, hogy a következő hetekben valós párbeszédet kezdjen a kereskedelmi ingatlanok területén jártas szakemberekkel, felhasználva a piaci tapasztalatokat a jobb szabályozás érdekében.

Belép a szerb piacra a CBRE

A CB Richard Ellis Group (CBRE) bejelentette, hogy együttműködési megállapodást írt alá a szerbiai CSI Real Estate d.o.o (CSI) ingatlancéggel. A CSI ötfős belgrádi központja ezentúl CB Richard Ellis d.o.o. néven befektetésekkel, valamint iroda, kereskedelmi és ipari ingatlannal kapcsolatos tanácsadást foglalkozik majd.

Változtatási tilalom Óbudán

Változtatási tilalmat rendelt el tegnapi döntésével Óbuda a Gázgyár területére, mert a térségre nincs hivatalos szabályozási terv, ennek híján pedig nem lehet megfelelően korlátozni az esetleges építkezéseket - írja a Népszabadság.

Ügyvédi iroda a Rossevelt 7/8-ban

A Squire, Sanders & Dempsey LLP nemzetközi ügyvédi átköltözik a belvárosi Roosevelt 7/8 irodaházba. 2007. áprilisától 820 nm-es irodát bérelnek és a későbbiek során (1,300 nm-ig) bővítési opcióval élhetnek ugyanazon az emeleten - tudtuk meg a bérbeadásban közreműködő DTZ-től.

Egyenesben Eger legnagyobb fejlesztése - Letették az Agria Park alapkövét

Észak-Kelet Magyarország egyik legjelentősebb, több mint 20 000 m2-en megvalósuló új szolgáltató-, szórakoztató- és irodai funkciókat is ellátó kereskedelmi fejlesztése, az Agria Park a tervezett ütemben halad. A mai napon lezajlott az ünnepélyes alapkőletétel, amely során Habis László, Eger polgármestere, Veres Tibor elnök és Noah M. Steinberg elnök-vezérigazgató, a beruházó Wallis Ingatlan Csoport képviselői, helyezték el a szimbolikus alapot.

Új vezetők a Cushman Hotels élén

A Cushman & Wakefield Hotels új vezetőket nevezett ki a vállalat londoni és prágai irodájába. A közép-kelet európai régióért irányító új prágai csapat felelős Magyarországért is. A mostani kinevezésekkel a C&W Hotels már meglévő csapataira támaszkodva jelentős mértékben bővítené jelenlétét és piaci részesedését az EMEA-régióban.

Giga logisztikai projekt Lengyelországban

Poland Central Logistics Park néven Lenygelországban épül majd a KKE régió legnagyobb ipari ingatlana. Az EBRD és az Investkredit beruházását az Europolis valósítja meg 2014-ig 172 millió eurós befektetéssel - írja a Warsaw Business Journal.

Drágábbak a hipermarketek - Kellenek a kis üzletek

Kisboltok nélkül a hazai kiskereskedelem szürke és egyhangú uniformizált lenne, a kis üzletek nagyarányú megszűnése pedig a fogyasztók érdekeit is sérti, olvasható az MTA tanulmányában. Az elemzés szerint azonban a kisboltok szelekciója azonban elkerülhetetlen, mivel a 90-es években rendkívűl sok rossz szolgáltatást nyújtó kisüzlet jött létre - írja a Napi Gazdaság.

Keletre is eljutott a boom - Mire figyeljünk Japánban?

A japán gazdaság fellendülésének és az erősödő inflációs kilátásának egyik határozott jele a japán REIT piac közelmúltbeli szárnyalása. A tókiói tőzsdén jegyzett REIT-eket leképező Topix REIT index értéke az elmúlt valamivel több, mint egy év alatt mintegy 50%-kal emelkedett, azaz a REIT piac kb. 22%-kal teljesítette felül az egész piacot.

A japán deflációs folyamat végét jelezheti a telekárak elmúlt évtizedben tapasztalt csökkenésének megállása, illetve megfordulása, valamint az irodapiaci bérleti díjak dinamikus növekedése is. Kérdés azonban, hogy a szigetország ingatlanpiacának szárnyalása mennyiben tekinthető a gazdasági fellendülés jelének és mennyiben a szektorba globálisan áramló tőke következményének.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt