Csepreghy Nándor: az állami beruházáspolitika és az építésügy olyan hardverek, amik teljesen új szoftvereket igényelnek

Csepreghy Nándor: az állami beruházáspolitika és az építésügy olyan hardverek, amik teljesen új szoftvereket igényelnek

A globalizáció folyamatai már 2010-ben felgyorsultak, a kelet-nyugati irányú kapcsolatok erősödtek és ezen találkozások tranzitrégiójában fekszik Magyarország, ehhez kell alkalmazkodnunk. A gazdasági kapcsolatok irányítása a régióban a Kárpátoktól északra Lengyelországhoz tartozik, de attól délre ezt Magyarországnak kell átvennie, kiegészítve az Európába tartó közlekedési, kereskedelmi korridorokat, a kelet-nyugati mellett az észak-déli kapcsolatokra is fókuszálva, mint például a Budapest-Belgrád vasútvonal. Az Építési és Közlekedési Minisztérium 3 jogszabálya ehhez teremt alapot – mondta el az Építőipar 2023 konferencián Csepreghy Nándor, parlamenti államtitkár, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese.

Nagy átalakulásokat hoz az idei év a magyar lakáspiacon

Nagy átalakulásokat hoz az idei év a magyar lakáspiacon

Előrejelzések szerint 2023-ban visszafogottabb lehet a kereslet és átrendeződhetnek a portfóliók a hazai lakáspiacon, legalábbis ami a befektetési célú vásárlásokat illeti. A befektetők egy része az ingatlannal szemben más, versenyképes alternatívák után néz, sokan viszont a lakáspiacon belül próbálják optimalizálni a befektetésüket annak érdekében, hogy a lelassult piacon a lehető legmagasabb hozamokat tudják realizálni. Jelenleg a befektetők többsége nemcsak vásárlóként, de egyben eladóként is megjelenik a lakáspiacon, ami az idei évben nagy átalakulásokat eredményez.

Eljött a vevők ideje: több helyen is elindult a lakásárak csökkenése

Eljött a vevők ideje: több helyen is elindult a lakásárak csökkenése

Bár éves szinten még mindig jelentősnek mondható a lakások drágulása, januárhoz képest már több helyen árcsökkenésről lehet beszélni. A használt lakások kínálata Budapesten 20 százalékkal, a vármegyeszékhelyeken több mint 60 százalékkal bővült, miközben a kereslet csökkent - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. Több városrészben, köztük az egyik legnépszerűbb lokációnak számító XIII. kerületben is csökkentek az árak a kínálati piacon, de több nagyvárosban, így Debrecenben és Pécsen is hasonló árcsökkenés mérhető.

Sereghajtók között a hazai építőipar - Látványos ábrán az uniós különbségek

Sereghajtók között a hazai építőipar - Látványos ábrán az uniós különbségek

Gyakran hangzik el, hogy a hazai építőipar hatékonysága lemaradásban van Európa többi országához képest. Ennek a lemaradásnak számos oka lehet, akár a piac alacsony digitalizáltsága, akár a cégek elaprózottsága, akár a rugalmatlanság, ami nehezíti az új megoldások alkalmazását. Bár a folyamat lassan, de változik, az egy főre jutó termelékenység még mindig alacsony Magyarországon. Míg legutóbbi cikkünkben az építőipari beruházások értékét a gazdaságok méretével hasonlítottuk össze, addig most az unió országait - kiegészítve Svájccal és Norvégiával - az egy építőipari foglalkoztatottra jutó beruházási értékek alapján vizsgáltuk meg.

Elkészült az atlétikai stadion

Elkészült az atlétikai stadion

2023. március végére a legjelentősebb mérföldkövéhez érkezett a 2023-as atlétikai világbajnokságnak otthont adó Nemzeti Atlétikai Központ (NAK): 2023. március 1-jén a generálkivitelező ZÁÉV Zrt. és a Magyar Építő Zrt. alkotta konzorcium szakemberei megkezdték a projekt műszaki átadás-átvételének folyamatát - írja a magyarepitok.hu a konzorciumtól kapott tájékoztatás alapján.

Folytatódik az amerikai ingatlanpiac lassulása

Folytatódik az amerikai ingatlanpiac lassulása

Az Egyesült Államokban a lakásárak januárban továbbcsökkentek az előző hónaphoz képest, a megemelkedett jelzáloghitel-kamatlábak továbbra is lassították a lakáspiacot. Ez már zsinórban a hetedik hónap, hogy esnek az árak.

Új, Duna-parti szálloda nyílik Budapest belvárosában

Új, Duna-parti szálloda nyílik Budapest belvárosában

A Duna-parton nyitja meg a főváros legújabb szállodáját az Accent Hotel Management. A Four Points by Sheraton a Marriott International 30 márkájának egyikét képviseli. A 105 szobás szálloda június elején nyitja meg kapuit a XIII. kerületi Duna Pearl komplexumban.

Elkészült legújabb angliai fejlesztésével a Cordia

Elkészült legújabb angliai fejlesztésével a Cordia

Befejezte a Birmingham Ékszerész negyedében (Jewellery Quarter) található, műemléki védettség alatt álló The Bank irodaépület felújítását a Cordia. A projekt a cégcsoport brit leányvállalata, a Cordia Blackswan által jegyzett, a Great Hampton Street megújítását célzó városnegyed-rehabilitációs projekt fejlesztése.

Javul a közlekedés Budapest legnagyobb elővárosában

Javul a közlekedés Budapest legnagyobb elővárosában

Átépítik Érden a Törökbálinti út Iparos út - Folyondár utca közötti közel 1 kilométeres szakaszát és a Folyondár utcánál jelzőlámpás csomópontot is kialakítanak - írja a Magyar Építők. A projekt a SWIETELSKY Magyarország Kft. kivitelezésében nettó 681 millió forintból valósul meg.

Földrengés miatt összedől a házam - Letartóztathatják a kivitelezőt?

Földrengés miatt összedől a házam - Letartóztathatják a kivitelezőt?

Az utóbbi hetekben rengeteg hírt hallhattunk a főként Törökországot és Szíriát, de további kelet-európai országokat is sújtó földrengések tragikus hatásairól. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint az 50 ezernél is több áldozatot követelő katasztrófa mintegy 110 milliárd dollár értékű anyagi kárt okozott. A nemzetközi összefogásból hazánk is kivette a részét, a kutató- és mentőcsapatok delegálásán kívül több tonnányi segélyszállítmányt küldött Magyarország az érintett területekre. A mentőcsapatokkal párhuzamosan azonban a felelősök keresése is megindult Törökországban. A török igazságügyi minisztérium közleménye szerint közel 200 személyt tartóztattak le az építésügyi szabályok nem megfelelő betartása miatt, és további 626 személyt gyanúsítanak olyan esetekben, ahol épületek részben vagy teljesen összeomlottak – a letartóztatottak között kivitelezők, épülettulajdonosok és üzemeltetők is vannak. Az eset kapcsán arra voltunk kíváncsiak, hogy egy esetleges magyarországi földrengésnek milyen jogi következményei lennének az érintettekre és kiket vonnának felelősségre. A kérdésről a Portfolionak Bordás Robin, az OPL gunnercooke ügyvédi iroda munkatársa mondott szakmai véleményt.

Sokan akarnak új lakást venni, nem csökkennek az árak a minőségi ingatlanoknál

Sokan akarnak új lakást venni, nem csökkennek az árak a minőségi ingatlanoknál

Egyre inkább elválnak egymástól az ingatlanpiac különböző területein a minőségi, korszerű termékek a kevésbé szofisztikált megoldásoktól, előbbieknek ugyanakkor továbbra is jó piaca van, amelyen a fejlesztők, vásárlók és kivitelezők szempontjai egyaránt érvényesülhetnek – mondta el a Portfolio-nak Kiss Ákos. A Property Market nemrég kinevezett ügyvezető igazgatója szerint mind a lakás- mind pedig az irodapiacon és a szállodák esetében keresettek a minőségi projektek, sőt, az elmúlt időszak változásai révén még inkább felértékelődnek az újabb és korszerűbb ingatlanok.

Hol hirdessük meg a lakásunkat, hogy biztosan sikerrel járjunk?

Hol hirdessük meg a lakásunkat, hogy biztosan sikerrel járjunk?

Azok, akik vásároltak már ingatlant, a leggyakrabban ingatlanhirdetési oldalakon szoktak keresni, majd az apróhirdetési oldalak, ismerősök ajánlása és a közösségi média csatornái következnek a népszerűségi sorrendben. Ezt az első pillantásra logikus sorrendet azonban felülírhatják az életkorból adódó preferenciák, derült ki az otpotthon.hu és OTP Bank felméréséből.

Tizenkét éve nem láttunk ilyet a német lakáspiacon

Tizenkét éve nem láttunk ilyet a német lakáspiacon

Tizenkét évig tartó folyamatos növekedés után a tavalyi utolsó negyedévben csökkent a lakóingatlanok ára Németországban - közölte a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis). A lakások és az egy- vagy kétlakásos családi házak ára átlagosan 3,6 százalékkal csökkent a tavaly október-decemberi időszakban az egy évvel korábbihoz képest. Ez az első lakásárcsökkenés Németországban 2010 utolsó negyedéve óta, amikor 0,5 százalékkal mérséklődtek az árak éves összevetésben.

Ezzel a döntéssel végleg elbúcsúzhatsz a magas rezsiszámláktól

Ezzel a döntéssel végleg elbúcsúzhatsz a magas rezsiszámláktól

Újfajta technológiák, megváltozott alaprajzok, átalakuló vásárlói igények. Új irányok indultak el az utóbbi években a hazai lakásépítéseknél, amit részben a pandémia, részben a magas energiaárak hívtak életre. A lakás belső tereinek és külső környezetének felértékelődése mellett előtérbe kerültek az energiahatékony megoldások, amelyek az új építésű lakásoknál jelennek meg leglátványosabban. Nézzük, mi is történt pontosan az elmúlt három évben és miért járhat jól az, aki új építésű lakás mellett döntött, vagy most tervezi a vásárlást.

Hogy áll a magyar építőipar Európa többi országához képest?

Hogy áll a magyar építőipar Európa többi országához képest?

Az építőipar szinte mindenhol az egyik legfontosabb ágazata a gazdaságnak, mind a foglalkoztatottak száma, mind a beruházási volumen tekintetében. Bár az építőipari beruházások értéke valójában nem egy GDP-részarányos mutató, mégis jó viszonyítási alapot ad ahhoz, hogy a gazdaság méretével összehasonlítsuk a beruházási volument. Az alábbiakban ez alapján hasonlítottuk össze az unió országait, kiegészítve Svájccal és Norvégiával. Nézzük, hogy áll az európai listán Magyarország!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt