Örülhetnek a somogyi kistérségek

1,5 milliárd forintos program keretében 37 létesítmény, tornacsarnokok, tanuszodák megvalósítását hirdették meg négy évvel korábban. Az elmúlt néhány napban a már korábban elkészült tabi és lengyeltóti-i után átadták az előbb említett program keretében felépülő marcali és nagyatádi kistérségi tanuszodákat, melyek mindegyike geotermikus energiát hasznosít majd - írja a Népszabadság.

Fejlesztésekkel harcolnak a fürdők

Az idei évi strandszezon lassan végetér, s meglehetősen vegyes képpel zárul, egyre több helyen fejlesztésekkel próbálják kitolni a szezont, és több vendéget becsábítani a fürdőbe, de a változó igények is a strandok átalakítására és bővítésére ösztönöznek, fejlesztéseket terveznek a Lipót fürdőben és Kiskunfélegyházán is - írja a Világgazdaság.

Tovább nő az M0-ás

Szeptember közepétől már 80 kilométeres szakaszon lehet közlekedni az M0-ás körgyűrűn, ugyanis hamarosan átadják az út, a Megyeri hídhoz is kapcsolódó 26,5 kilométeres keleti szakaszát - írja az Index.

Hatalmasra nőtt a Spar - új logisztikai központot avattak

Felavatta második logisztikai központját Spar. A 47 ezer négyzetméteres logisztikai központ létesítésére az öt éve kezdett erőteljes hálózatbővítés, valamint a Plus diszkontlánc felvásárlása miatt megnövekedett raktározási igények miatt volt szükség. Az Üllőn épített központ kezdetben 300, néhány hónap múlva pedig 600 embernek ad munkát - írja az Index.

Jobban fogy a lakás mint a vodka?

Míg az orosz-grúz háború csak hamut és port hagyott a területileg is érintett Grúzia ingatlanpiacán, addig az orosz gazdaság fundamentumaira valószínűleg nem sok hatása lesz a fegyveres konfliktusnak. Az elmúlt szűk egy évtizedben orosz és nemzetközi fejlesztők, intézményi befektetők és alapok, oligarchák és bankok több 100 milliárd dollárt öntöttek az orosz ingatlanpiacra és a szektor évek óta az egyik legfontosabb tényezőként járul hozzá az ország figyelemre méltó gazdasági növekedéséhez. A hitelpiaci válság kicsit belepiszkított ugyan az orosz ingatlanpiac levesébe, de az bizonyos, hogy Oroszországnak a gazdasági növekedés, a reálbérnövekedés és a jelenlegi lakásállomány siralmas állapotának következményeként egészen elképesztő volumenű lakóingatlan-fejlesztésekre lesz szüksége az elkövetkező két évtizedben, ami hihetetlen üzemanyagot jelent majd az ingatlanpiac számára a következő 20 évben. A kormány becslése szerint mintegy 1.7 milliárd nm lakóingatlan-területet kell felépíteni az iparágnak Oroszországban, s ehhez a jelenlegi építési ütem mellett legkevesebb 16-20 év szükségeltetik.

Még mindig nincs vége... - Az áraknak tovább kell zuhannia!

Az európai kereskedelmi ingatlanpiacoknak úgy tűnik további kemény árzuhanásokat kell elszenvednie a stabilizálódás eléréséhez. A hagyományosan rendkívül aktív ír és brit befektetési ingatlanpiac szinte megdermedt, ugyanakkor a vevők és eladók elvárásai továbbra sem egyeznek, ami teljes holtpontra juttathatja a piacot - derül kia CB Richard Ellis nemzetközi ingatlantanácsadó cég ír befektetési ingatlanpiac piacot érintő tanulmányából.

Nem kótyavetyél az Immoeast - kitart a román portfolió mellett

Bár a sok drámát megélt nemzetközi színtérhez képest a román ingatlanpiac viszonylag jól tartja magát, a válság hatásai természetesen itt is érződnek: a piac lassul, a befektetési tranzakciók egyre ritkábbak és az ingatlanok értéke lejmenetbe kezdett. A román befektetési ingatlanpiac egyik legaktívabb szereplője, a 3.3 milliárd euró értékű portfólióval rendelkező osztrák Immoeast nyilatkozata szerint azonban kitart a román piacon, nem siet a portfolió értékesítésével - írja a Ziraul Financiar.

M6-os autópálya: nincsen semmi gáz

A szerződés teljesíthető, 2010. március 31-re egészen Pécsig megépül az M6 autópálya - erről a Strabag képviselője és Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter tájékoztatta tegnap a nyilvánosságot.

Jelentős állami támogatás gyógyfürdőknek

További jelentős wellness- és gyógyfürdőkkel gazdagodhat a jövőben Magyarország, ill. már meglévőket is tovább fejlesztenek, az ezen projektekhez nyújtandó állami támogatás értéke 6,5 milliárd forint - írja az MTI.

Túlélte a Megyeri híd...

A hétvégén lezajlott sikeres terhelési próbát követően, a héten elkezdődhet a Megyeri híd műszaki átadása, így szeptember végén, október elején adhatják át a hidat. Vélhetően azonban megnyitása nem veszi majd le a terheket a lezárandó Margit híd miatt hatalmas forgalomra számító Árpád hídról, így csak kevéssé lesz képes enyhíteni ez utóbbi híd és az autósok megpróbáltatásait.

Terjed a city-logisztika

Újabb 23 000 nm-rel bővül a Dél-pesti Üzleti Park, amely az első és második együttesen ütem elkészültével összesen 50 000 nm-en kínál majd raktározásra és irodai funkciók ellátására alkalmas területeket. Az új egység közel 60 %-a már a tervezés szakaszában kiadásra került, az első fázisban átadott épületek pedig 100 %-os kihasználtsággal működnek. Az üzleti park egy un. city-logisztikai központ, amely központi elhelyezkedése miatt a városi logisztika lebonyolítását egyszerűsíti. Budapest nem bővelkedik a városközponthoz közel eső logisztikai létesítményekben, pedig a koncepció a tapasztalatok szerint meglehetősen sikeres. A várakozások szerint a közeljövőben egyre több logisztikai fejlesztés esik majd ebbe a kategóriába Budapesten.

Jobban megéri vidéken terjeszkedni?-Keleten nyomul a diszkontlánc

Idén ősszel elkészülhet a Penny Market új logisztikai bázisa Karcagon. A diszkontlánc választása azért esett Karcagra, mert az ipari park Debrecen és Szolnok között félúton helyezkedik el, egy transzeurópai közlekedési folyosó mentén- tudta meg a Világgazdaság. A diszkontlánc főként vidéki terjeszkedést helyezett kilátásba az olcsóbb üzletfejlesztés és a jobb megtérülés miatt.

Ingatlan kiárusítás a Tesconál

A brit kiskereskedelmi óriás 605 millió font értékű ingatlanportfolió értékesítését jelentette be. A vállalat az elmúlt két évben több hasonló volumenű tranzakciót hajtott végre, az eszközértékesítésből tengerentúli terjeszkedését kívánja finanszírozni - írja a Bloomberg.

Tovább pörög a logisztikai piac

A SEGRO által fejlesztett Tulipan Park nemrégiben átadott második épületébe költözik a Müller német drogérialánc. A cég közel 9.000 nm területet bérel a 16.320 nm-es épületben és így a park legnagyobb bérlőjévé vált.

Újjászületett az Anna-bálok helyszíne

Megnyílt a 4.2 milliárd forintos beruházással felújított Anna Grand Hotel Balatonfüreden. A négycsillagos hotelhez tartozik az Anna báloknak otthont adó -szintén felújított- díszterem és egy hatalmas wellness részleg - írja a Napi Gazdaság.

Bezárja gyárait a világ legnagyobb téglagyártója

Az év első felében 30%-kal, 98.6 millió euróra csökkent a világ legnagyobb téglagyártója, a Magyarországon is több gyártóbázissal rendelkező osztrák Wienerberger AG nettó nyeresége. A vállalat közlése szerint 2008-2009-re tervezett beruházásainak jelentős részét visszafogja, és Nyugat-Európában 25 gyárát leállítja, illetve bezárja. A 25 gyárból 17 Németországban található - írja a Napi Gazdaság.

Konferenciaturizmusra gyúr Budapest

A konferenciaturizmus töretlenül fejlődő ágazata fontos a hazai turisztikai piac számára, ezért külföldre irányuló marketingtevékenységében a Magyar Turizmus Zrt. a hivatásturizmust azaz a MICE (Meeting, Incentive, Conference, Exhibition) területet kiemelkedően fontos termékként kezeli - áll a társaság közleményében.

Összeér a magyar és a szlovén autópálya is

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Janez Jansa szlovén kormányfő vágta át a nemzeti színű szalagot a két ország közlekedési minisztereinek jelenlétében, amikor ma ünnepélyesen összekapcsolták Tornyiszentmiklós és a szlovéniai Pince között az M70-es autóutat a szlovén A5-ös autópályával - adja hírül az MTI.

Új társigazgató a JLL tőkepiaci részlegén

A Jones Lang LaSalle budapesti irodájának tőkepiaci részlegének társigazgatójává léptették elő Benjamin Perez-Ellischewitz-et. Mr. Perez-Ellischewitz az európai és ázsiai banki szektorban, a JPMorgan-nél eltöltött több év szakmai tapasztalat után csatlakozott a Jones Lang LaSalle-hoz 2007 márciusában. Azóta több nagy volumenű irodapiaci projekten dolgozott, többek közt a Park Atrium, a RiverLoft és a Bank Center megbízásain, továbbá kiskereskedelmi, logisztikai és telek akvizíciókban is részt vett.

Újabb tervek a MotoGP-pálya kapcsán

A MotoGP-pálya megépítése, valamint több hotel, golfpálya és egy üdülőfalu kialakítása mellett jelentős közműfejlesztést is végrehajt Sávolyon a spanyol Sedesa - tudta meg a Világgazdaság. Sedesa jelentős fejlesztéseket tervez a térségben, a már tervezési szakaszban lévő projektek keretében is 40 milliárd forintot ruháznak be, összességében pedig mintegy 80 millió eurót költenének a létesítményre.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?