Megrohanták a kínaiak az európai lakáspiacot az aranyvízum korlátozásának hírére

Megrohanták a kínaiak az európai lakáspiacot az aranyvízum korlátozásának hírére

Véget érhetnek az európai aranyvízum programok a lakhatási költségek drasztikus emelkedése miatt - írja a Bloomberg. A programokat több uniós országban a 2008 utáni gazdasági válság során a kilábalás elősegítése érdekében vezették be, melyek lényege, hogy unión kívüli állampolgárok bizonyos összeg befizetése fejében letelepedési engedélyt és állampolgárságot kapnak az adott uniós országban. A program viszont sok helyen hozzájárult a lakhatási költségek emelkedéséhez, így többen is annak leállítását sürgetik.

Veszélybe került a Déli Körvasút megépítése - Megsemmisítette a környezetvédelmi engedélyt a bíróság

Veszélybe került a Déli Körvasút megépítése - Megsemmisítette a környezetvédelmi engedélyt a bíróság

A bíróság ma ismét megsemmisítette a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét a vasútellenes csoportok, illetve a fővárosi és újbudai önkormányzatok indítványára - tette közzé Vitézy Dávid, közösségi oldalán. A bíróság nem a projekt egészének létjogosultságát vagy indokoltságát vonta kétségbe, de különböző technikai és eljárási hibákat azonosított, melyek majd az írásba foglalt ítéletből derülnek ki pontosan.

Ez az intézkedés hozna fordulatot a hazai lakhatási krízisben

Ez az intézkedés hozna fordulatot a hazai lakhatási krízisben

Az energiamegtakarítást eredményező, használt lakások felújítására szánt lakossági forrást állami támogatás egészítse ki, 1+1 forint, azaz 50%-os támogatásért lehessen pályázni - javasolja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke, Koji László. A támogatás azért fontos, hogy a tulajdonos, ha akar, tudjon is költeni az energiatakarékosság érdekében.

Véget érhet a lakásépítési láz Németországban

Véget érhet a lakásépítési láz Németországban

Tavaly tavasszal a német újlakásépítési piac kilátásai nagymértékben romlottak. A kamatfordulat, az építési költségek újbóli megugrása és a szövetségi támogatások átrendeződése miatt a finanszírozás lehetetlenné vált és a piaci fordulat elkerülhetetlen volt. Közel egy évbe telt mire a hivatalos lakásépítési engedélyek számai alapján pontosabban meg lehet becsülni a középtávú piaci korrekciót és nemcsak találgatásokra kell hagyatkozni - írja Ludwig Dorffmeister, az Euroconstruct német tagintézetének kutatója.

Lejárt a kilakoltatási moratórium, több ezer család veszítheti el otthonát

Lejárt a kilakoltatási moratórium, több ezer család veszítheti el otthonát

Sokan veszíthetik el a lakásukat, miután április 30-cal lejárt a kilakoltatási moratórium, így május 2-tól kezdve magánszemélyek is kilakoltathatók a lakásukból. Bár a nem teljesítő hitelek aránya az utóbbi időben alacsonyabb szinten áll, a tavalyi év második felében így is 1584 végrehajtásra került sor és várhatóan ennél idén sem lesz kevesebb.

Erre kevesen gondoltak eddig – Itt a bizonyíték, hogy most éri meg lakást venni

Erre kevesen gondoltak eddig – Itt a bizonyíték, hogy most éri meg lakást venni

Az értékpapírhoz hasonlóan a befektetési célú ingatlanvásárlások célja is az, hogy azon a befektetők minél magasabb hozamot érjenek el. Természetes igény azonban, hogy a saját célra történő vásárlók sem akarnak rossz üzletet kötni. Amikor a lakásárak nőnek, és a dinamika is megfelelő, a vevőkben akkor is felmerül a kérdés, hogy nem túl drágák-e az ingatlanok, érdemes-e az adott árszint mellett beszállni. Ha viszont a növekedés lelassul, sőt az árak is megállnak, ismét bizonytalanság tölti el a vásárlókat, hogy nem fognak-e a jövőben veszíteni azon, ha most a vásárlás mellett döntenek. Sokan vannak, akik a jelenlegi gazdasági környezetben inkább kivárnak, vagy a pénzüknek más alternatívát keresnek arra számítva, hogy a lakásárak tovább mennek lefelé. Bizonyos szegmensekben ez valóban igaz lehet, érdemes azonban egy lépéssel távolabbról is megnézni a piacot.

Ezermilliárdos beruházások forgatják fel a vidéki térségeink lakáspiacait

Ezermilliárdos beruházások forgatják fel a vidéki térségeink lakáspiacait

Egy adott térség lakásárait jelentős mértékben meghatározzák azok a fejlesztések - legyen szó infrastrukturális vagy munkahelyteremtő beruházásokról - melyek a környéken zajlanak. Ezek a legtöbb esetben összefüggésben állnak egymással: egy autógyár vagy más ipari létesítmény környezetében új utak, parkok és egyéb felszíni elemek is épülnek, miközben az elérhető szolgáltatások köre is bővül. Ez pedig a lakásfejlesztők fantáziáját is megmozgatja, miközben a meglévő lakásállomány árazására is hatással van. Az alábbiakban azokat a legnagyobb vidéki beruházásokat gyűjtöttük össze, melyek jelentős hatást gyakoroltak vagy a jövőben gyakorolni fognak az érintett települések lakáspiacaira.

Megalakult az Okosotthon Szövetség

Megalakult az Okosotthon Szövetség

2023. március 3-án megalakult a Magyar Okosotthon és Épületautomatizálási Szövetség, rövid nevén Okosotthon Szövetség. A szövetség 14 tagvállalattal kezdte meg működését, elnökének pedig Zsák Pétert, a Smartopert Kft. ügyvezetőjét választották meg.

Lassult a lakbérek emelkedése - Itt lehet a legdrágábban és legolcsóbban kiadó lakást találni

Lassult a lakbérek emelkedése - Itt lehet a legdrágábban és legolcsóbban kiadó lakást találni

Az előző két havinál mérsékeltebb ütemben folytatódott a lakbérek emelkedése márciusban: országosan 0,8, a fővárosban 0,9%-kal lettek magasabbak egy hónap alatt, Budapest valamennyi kerületcsoportjában emelkedtek. A nominális lakbérek növekedési üteme éves összevetésben továbbra is alacsonyabb az inflációnál, emiatt reálértékük 5–6%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az előző hónaphoz mért reállakbérek a februári enyhe emelkedést követően márciusban stagnáltak - derül ki a KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexéből.

A kutatók már tudják, hogyan fogunk vásárolni és szórakozni 10 év múlva

A kutatók már tudják, hogyan fogunk vásárolni és szórakozni 10 év múlva

A technológia, a környezet és a gazdaság változása folyamatos kihívásokat gördít a cégek elé, a több milliárdos fejlesztéseket azonban nem lehet napi szinten újratervezni. A Gránit Pólus vezetője szerint ezért időben fel kell ismerni azokat a trendeket, amelyek hosszabb, akár 10-15 éves időtávon határozzák meg életünket. A szakember szerint négy olyan megatrend látható, amely segít alkalmazkodni az állandó környezeti, technológiai, gazdasági változásokhoz.

Hamarosan eljut Debrecenbe a Tisza vize

Hamarosan eljut Debrecenbe a Tisza vize

Jól haladnak a Civaqua-program első ütemének kivitelezési munkái: a 15 kilométeres vezetékrendszer kiépítéséből már csak 600 méter van hátra, és a Tisza vize a Keleti-főcsatornán keresztül eljut Debrecenbe, a Tócó-patak forrásvidékére – közölte a város polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón.

Új irány az ingatlanpiacon - Nagyot ugrott hirtelen az üresen álló raktármennyiség

Új irány az ingatlanpiacon - Nagyot ugrott hirtelen az üresen álló raktármennyiség

Közzétette 2023 első negyedévére vonatkozó ipari/logisztikai ingatlanpiaci adatait a BRF, ami alapján az első negyedév végén a teljes országos modern ipari/logisztikai állomány 4 729 935 négyzetmétert tett ki. Ebből a fővárosi agglomerációban található 3 241 150 négyzetméter, míg a regionális hazai állomány 1 488 785 négyzetméter. A BRF által végzett éves épület-méret felülvizsgálat során 5815 négyzetméterrel változott az aktuális állomány mérete, továbbá három, korábban nem nyilvántartott épület került a BRF által vizsgált spekulatív állományba. Az állomány bővülésének köszönhetően az üresedési ráta is nagyot emelkedett.

Nincs még mély recesszió, de elkezdett visszarendeződni az építőipar

Nincs még mély recesszió, de elkezdett visszarendeződni az építőipar

Iparági szakértők szerint a beruházási kedv csökkenésével a felhígult építőipar most visszatér a normalitásba – derült ki a Wavin friss, fókuszcsoportos kutatásából. A jelenlegi helyzet egyfajta megnyugvásnak tekinthető a korábbi évek után. A kivitelező, mélyépítő és épületgépészeti cégek vezetői úgy látják, hogy a piac szűkülése az építőiparban tapasztalható munkamorálra is kedvező hatással lesz. A kutatásból az is kiderült, hogy azok a megbízók, akik az előírások, vagy az ingatlanok értékállósága miatt fenntartható projektekben gondolkodnak, tisztában vannak annak költségvonzatával, amit hajlandók is megfizetni.

Lázár János döntött: nagy változások a MÁV és a Volán vezetésében

Lázár János döntött: nagy változások a MÁV és a Volán vezetésében

Igazodva az állami vállalatok vezetésével kapcsolatos nemzetközi sztenderdekhez, a magyar mobilitást meghatározó közlekedési cégek - a MÁV, a MÁV-Start és Volánbusz - vezetésében is elválik egymástól az elnöki és a vezérigazgatói pozíció. A jövőben a cégek újonnan megalakuló igazgatóságaiban és új tagokkal működő felügyelőbizottságaiban, - az államigazgatási tapasztalat jelenléte mellett - a nemzetközi cégek élén szerzett gyakorlatias tudás és a piaci szemlélet érvényesül - áll az Építési és Közlekedési Minisztérium közleményében.

Újabb irodaházat vett az Adventum Lengyelországban

Újabb irodaházat vett az Adventum Lengyelországban

Újabb tranzakciót zárt az Adventum Lengyelországban, melynek eredményeként Varsóban már négy irodaházat birtokol a cégcsoport. A Wola Retro a vállalat nyolcadik ingatlanja Lengyelországban, amivel az ottani portfólió elérte a 175 ezer négyzetmétert.

Nem csak nálunk szakadt be a lakáspiac - Mekkora a baj valójában?

Nem csak nálunk szakadt be a lakáspiac - Mekkora a baj valójában?

Amióta 2022 második negyedében először csökkent a kereslet, a hazai lakáspiac fő kérdése az, hogy mi lesz a fordulatból: válság vagy csak megtorpanás, és magával ragadja-e az, az árakat? Ennek megválaszolásában nyújthat segítséget az Eurostat legfrissebb lakáspiaci statisztikája, ami közölte számos európai ország tavalyi, igaz egyelőre előzetes forgalmi eredményeit. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint ez a kitekintés segítheti a tavaly indult hazai piaci hullámzás reálisabb megítélését is.

Kiadta számait a KSH: így alakulnak Magyarországon a legfrissebb lakásárak

Kiadta számait a KSH: így alakulnak Magyarországon a legfrissebb lakásárak

Ahogy már április elején megírtuk, a KSH 2022 utolsó negyedévére vonatkozóan nominálisan is árcsökkenést mért a hazai lakáspiacon. Ez még egy erősen előzetes becslés volt, de a ma megjelent frissebb, jelentősen magasabb adatfeldolgozottság melletti számok is ezt a trendet erősítik. Menet közben ráadásul a Takarék Csoport is frissítette árindexét, ami már a tavalyi harmadik negyedévre vonatkozóan is minimális árcsökkenést jelez.

Leértékelődés várhat a hazai ingatlanpiacra - Emelkedik a túlkínálat kockázata

Leértékelődés várhat a hazai ingatlanpiacra - Emelkedik a túlkínálat kockázata

A kereskedelmiingatlan-piacot meghatározó konjunktúraciklus 2022 második felében lassulási szakaszba érkezett. A hatások elsőként a befektetési piacon voltak megfigyelhetők, ahol a hozamok emelkedése az ingatlanértékek csökkenésének irányába hatott. Az MNB legfrissebb Kereskedelmi-ingatlanpiaci jelentése szerint az iroda és ipar-logisztika szegmens kereslete kedvezően alakult 2022-ben, ugyanakkor a folyamatban lévő építkezések alapján az irodapiacon egy éven belül, az ipari-logisztikai piacon pedig középtávon fennáll a túlkínálat kialakulásának kockázata. A bevásárlóközpontok kínálati bérleti díjaiban országszerte korrekció történt, míg a szállodapiacon jelentős forgalomnövekedés ment végbe 2022-ben. Mindemellett a hitelintézetek sokkellenálló-képessége erős, tőkeellátottságuk megfelelő szintű az ingatlanpiaci kockázatok kezeléséhez.

Újraindulnak a BKK bérlettel is használható budapesti hajójáratok

Újraindulnak a BKK bérlettel is használható budapesti hajójáratok

Május 2-án, kedden újraindul a Budapesti Körjárat a Duna fővárosi szakaszán. A hajók a Vigadó téri állomásról indulnak, megállnak az Akadémia kikötőnél, majd a Margit-sziget budai oldalánál elhaladva a Battyhány teret érintve mennek egészen a Nemzeti Színházig, ahol megfordulva visszatérnek a Vigadó térhez. Keddtől péntekig a BKK havibérlet felmutatásával, vagy az annál hosszabb érvényességű bérlettel díjmentesen is fel lehet szállni a hajóra - írja a BKK.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt