Minden a feje tetejére állt - Erre számítanak a cégek az ingatlanpiac egyik legerősebb szegmensében

Minden a feje tetejére állt - Erre számítanak a cégek az ingatlanpiac egyik legerősebb szegmensében

Szinte minden téren változnak a fejlesztők és a bérlők preferenciái is az ingatlanpiac egyik legforróbb szegmensében, a logisztikai szektorban - derül ki a CBRE 2022-es Európai Logisztikai Bérlői Felméréséből. A nyugati cégek ma már sokkal inkább fordulnának Kelet-Közép Európa felé, míg a bérlők ugyan egyre jobban aggódnak az emelkedő költségek miatt, mégsem ez a legfontosabb szempont, amikor lokációt választanak.

12 milliárd forintért árulja luxusvilláját Gattyán György

12 milliárd forintért árulja luxusvilláját Gattyán György

Miután tavaly eladta az olcsóbb, 26,3 millió dolláros (mintegy 10 milliárd forint) Los Angeles-i kastélyát Gattyán György, most meghirdette a drágábbat is – szúrta ki a Dirt cikkét a HVG. A mostani ingatant 33 millió dollárét, azaz bő 12,5 milliárd forintért kínálja eladásra.

Megtaláltuk: ezt a luxusprojektet tervezik a leomlott belvárosi tetőtér helyén

Megtaláltuk: ezt a luxusprojektet tervezik a leomlott belvárosi tetőtér helyén

Egy 15 lakást magába foglaló projektnek zajlik a kivitelezése azon a Jókai utcai társasházon, melynek tetőszerkezete ma délelőtt összeomlott. A beruházó 70-180 négyzetméter alapterületű lakásokat tervez megvalósítani, amiket mintegy 150 millió forintos ártól kínál eladásra, a legnagyobb lakás ára a 400 millió forintot is meghaladja. Megtaláltuk az érintett ingatlanra tervezett projektet.

Romániában terjeszkedik az Indotek

Romániában terjeszkedik az Indotek

Romániai irodaházzal bővült az Indotek Group régiós ingatlanportfóliója. Az akvizíció keretében a cég megvásárolta a Bukarest központi üzleti negyedében található, 14 emeletes One Victoriei Center irodaházat. A bruttó 12 ezer négyzetméter bérbeadható irodaterülettel rendelkező ingatlan megvásárlásával az Indotek Group tovább erősítette regionális pozícióját. A társaság jelenleg 12 országban van jelen, köztük Romániában immáron három ingatlannal, köztük két bukaresti irodaházzal és egy meghatározó kiskereskedelmi központtal Marosvásárhelyen.

Töretlen a termőföldek áremelkedése - Térképen az országos árkülönbségek

Töretlen a termőföldek áremelkedése - Térképen az országos árkülönbségek

Tavaly 36%-kal több tranzakció keretében 22%-kal nagyobb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2020-ban. Az árak emelkedése továbbra is töretlen, így a tavalyi közel 7%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2021-re összességében már átlagosan háromszorosára növelte árát. Az idei évben kialakult inflációs környezet tovább élénkítheti a termőföld-forgalmat, a kereslet növekedése pedig még magasabb szintekre hajthatja az árakat – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.

Horror árak, mégis fogyóban vannak a budapesti új lakások

Horror árak, mégis fogyóban vannak a budapesti új lakások

Az egy dolog, hogy közelíti az 1,3 millió forintot a budapesti új építésű lakások átlagos négyzetméterára, sőt Budán már el is érte a másfél milliót, a vásárlóknak azonban legalább ennyire kellemetlen, hogy rohamosan szűkül a kínálat, és lassan már alig lesz miből válogatniuk. Persze egy-kát új építésű lakóprojektet be szoktak lengetni a fejlesztők negyedévenként, de ha az a fejlesztés éppen nem abban a városrészben van, ahol elképzeltük az életünket, akkor bizony kompromisszumokra lesz szükség még 80-90 millió forint kifizetése után is.

Visszatértek a lakásvásárlók Budapestre - Van, ahol duplázódni tudott az adásvételek száma

Visszatértek a lakásvásárlók Budapestre - Van, ahol duplázódni tudott az adásvételek száma

A 2020-as hasonló feldolgozottsági szinttel összevetve közel egyharmaddal több lakás cserélt gazdát országosan 2021-ben, az OTP Jelzálogbank rendelkezésére álló, jogszabályi előírásoknak megfelelően szűrt, így nem teljes körű adatbázis alapján. Az alábbiakban térképek segítségével azt mutatjuk meg, hogy egy év alatt országosan járásonként, és Budapesten irányítószámkörzetenként hogyan változott az adásvételek száma.

Egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat

Egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat

A jelenlegi bonyolult, átláthatatlan, összesen 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, 4 zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat. Az egységes rendszer célja, hogy az autóval közlekedők könnyen értelmezhető zónarendszert használhassanak, az egységes rendszerhez megújuló információs rendszer is tartozik majd. Az új zónarendszerhez illeszkedő új díjazás a közterületi parkolóhelyek esetében az autók gyorsabb cserélődését, így a parkolóhelyek jobb kihasználását célozza.

Vitézy Dávid: tíz éven belül elkészülhetnek a nagysebességű vasútvonalak Magyarországon

Vitézy Dávid: tíz éven belül elkészülhetnek a nagysebességű vasútvonalak Magyarországon

Budapesten találkoztak egymással a visegrádi országok közlekedési államtitkárai és miniszterhelyettesei, akik többek között a nagysebességű vasúti összeköttetések előkészítésének felgyorsításáról, összehangolásáról és az ukrán gabonaexport hathatósabb elősegítéséről állapodtak meg - tette közzé Vitézy Dávid, közösségi oldalán.

Tovább emelkedtek a lakásbérleti díjak - Vidéken gyorsabb a drágulás mint a fővárosban

Tovább emelkedtek a lakásbérleti díjak - Vidéken gyorsabb a drágulás mint a fővárosban

Budapesten átlagosan 7,5 százalékkal nőttek az albérletárak egy év alatt, de a nagyobb vidéki városokban még ezt is meghaladta az emelkedés üteme. Az Otthon Centrum legfrissebb mérései szerint a budapesti VI. kerületben már negyedmillióhoz közelít az albérletár átlag értéke. Továbbra is a nagyobb panelek a legolcsóbb bérlemények.

Háború, infláció, kamatemelés - jön a 1,5 milliós négyzetméterár a lakáspiacon

Háború, infláció, kamatemelés - jön a 1,5 milliós négyzetméterár a lakáspiacon

Gyorsan elérhetjük az 1,5 millió forintos négyzetméterárat a budapesti új lakások piacán, ahogy a kínálat csökkenésével eltolódik a piaci egyensúly - véli Vincze Edit, az OC Investment Solutions ügyvezetője. Várakozásaik szerint az új és a használt lakások árai még jobban elválhatnak egymástól, az utóbbiak körében inkább az árak stagnálására lehet számítani. Mire számít a következő időszakban a piacon tevékenykedő szakértő a "10 millió ingatlanos" országában?

Új igazgatókkal bővítette csapatát a GTC Magyarország

Új igazgatókkal bővítette csapatát a GTC Magyarország

Az átalakuló piaci igényekre reagálva új szakmai vezetőkkel erősíti csapatát a GTC Magyarország. Július 1-jétől Magó Edina tölti be a vállalat marketingigazgatói pozícióját, Ispánki Nikoletta pedig kereskedelmi igazgatóként csatlakozik a vállalathoz. Az új vezetők kinevezése része annak a szervezeti és üzleti átalakulásnak, amelyek fókuszában a GTC fejlődő piacainak megerősítése áll.

Gyökeres átalakulás küszöbén az épületüzemeltetés - Itt már rég nem csak a robotokról van szó

Gyökeres átalakulás küszöbén az épületüzemeltetés - Itt már rég nem csak a robotokról van szó

Gyökeres átalakulás küszöbén áll az épületüzemeltetési szakma, amit a technológiai innovációk mellett egy strukturális átalakulás is kísér. A LEO FM "Szeretem a szakmám szakiskolai pályázat" 2022. évi díjátadó ünnepségén az ágazat szakértői beszéltek az FM-ben megjelenő jövőbemutató technológiákról, és azok épületüzemeltetésre gyakorolt hatásairól.

Friss elemzés figyelmeztet a magyar lakásárakkal kapcsolatos kockázatra

Friss elemzés figyelmeztet a magyar lakásárakkal kapcsolatos kockázatra

Világszerte lassulás következhet a globális lakáspiacon, ahogy a központi bankok mindenhol szinte egyidejűleg emelik a kamatokat a szintén világszerte elszálló infláció leszorítására. A lakásárak korrekciójának kockázata Magyarországon az egyik legmagasabb az OECD tagállamok körében - számolta ki a Bloomberg több indikátor segítségével is.

Itt vannak az ország legdrágább és legolcsóbb lakótelepei

Itt vannak az ország legdrágább és legolcsóbb lakótelepei

Ahogy a lakáspiac egészét, úgy a házgyári otthonokat is a dinamikus növekedés jellemezte 2021-ben. Az előzetes forgalmi adatok alapján várhatóan 20 százalék fölötti tranzakciószám növekedés mellett az országos átlaghoz hasonló mértékű, kétszámjegyű áremelkedésük is arról árulkodik, hogy a népszerűségük töretlen, mára azonban lokációtól függően több mint nyolcszoros különbség is előfordulhat két lakótelepi lakás ára között. Az OTP Ingatlanpont szakértője a KSH és a NAV legfrissebb adatai alapján a lakótelepi ingatlanok piacának aktualitásait vizsgálta meg.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat