Így alakul át a BMW-gyár melletti terület közlekedése

Így alakul át a BMW-gyár melletti terület közlekedése

Jól halad a debreceni BMW-gyár mellett épülő vasútfejlesztési beruházás. A V-Híd Zrt. kivitelezésében megvalósuló projekt során felújítják a nyomvonalat és bizonyos szakaszokon második vágányt is kiépítenek - írja a Magyarépítők. A lap képeken mutatta be, hogy haladnak a munkálatok.

Újabb elkerülő út készült el a Balaton közelében

Újabb elkerülő út készült el a Balaton közelében

Átadták a veszprémi 8-as főút déli elkerülő szakaszát és a 8-as utat, valamint a 82-es számú főutat összekötő szakaszt kedden. Ezzel biztonságosabbá és gyorsabbá vált a Balaton és a főváros közti közlekedés - fogalmazott az útátadóval egybekötött sajtótájékoztatón a beruházást végző NIF Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Veszélyben az építőipar? - Kivégezheti a cementgyártókat a 90%-os bányajáradék

Veszélyben az építőipar? - Kivégezheti a cementgyártókat a 90%-os bányajáradék

A 90%-os kiegészítő bányajáradék, illetve a magas energiaköltségek szinte ellehetetlenítik a hazai cementgyártók működését, két cementgyártó vállalat elmondása szerint az előállítási költséget sem fedezi a tavaly megállapított 20 ezer forint/tonna cementár, amit ha meghaladnak, 90%-os járadékfizetési kötelezettséget vesznek a nyakukba. A hosszabb távú veszteséges termelés az egész cementellátást, így a betonellátást és az építőipart is veszélyeztetheti, ha jövő év tavaszáig nem lesz valamilyen változás, amikor beindulnak újra az építkezések (ha beindulnak). Az érintett feleket kérdezte meg a 24.hu a cikkében. 

Ez a legfőbb oka, hogy nem épül elég lakás Magyarországon

Ez a legfőbb oka, hogy nem épül elég lakás Magyarországon

Jelenleg megvannak az építőipari kapacitások az évenkénti 25-30 ezer új lakás megépítéséhez és 250 ezer meglévő lakás energiatakarékos felújításához, hangsúlyozza Koji László, az ÉVOSZ elnöke. A lakásügy a következő két évben elsődlegesen nem kapacitáshiány kérdése, hanem finanszírozási kérdés lesz.

Megadeal! - Rekordáron vásárolt a Mammut tulajdonosa bevásárlóközpontot a Blackstone-tól

Megadeal! - Rekordáron vásárolt a Mammut tulajdonosa bevásárlóközpontot a Blackstone-tól

A budapesti Mammut pláza tulajdonosa, a NEPI Rockcastle az év egyik legnagyobb ingatlanpiaci üzletét kötötte meg. A vállalat 250 millió euróért vette meg a gdański Forum bevásárlóközpontot a Blackstone-tól. A kiterjedt kereskedelmi ingatlan portfolióval rendelkező vállalatnak nem ez volt az első lengyelországi beruházása, korábban már kötöttek egy 127 millió eurós üzletet az országban.

Német ingatlanfejlesztő cégben szerzett többségi tulajdont a Wing

Német ingatlanfejlesztő cégben szerzett többségi tulajdont a Wing

A Wing ingatlanfejlesztő és a Griffin Capital Partners (Griffin), lengyelországi befektetési és vagyonkezelő megállapodást írt alá arról, hogy közösen 60%-os részesedést vásárolnak a Bauwert AG (Bauwert) vállalatban. A két cég közötti szerződés szerint a Wing 90%-os tulajdonjoggal rendelkezik a Bauwert-részesedést megszerző vállalatban, míg a Griffin 10%-ot tudhat magának. A Bauwert Németország egyik legelismertebb lakó- és kereskedelmi ingatlanokkal foglalkozó ingatlanfejlesztő cége. A tranzakció újabb fontos mérföldkő a Wing nemzetközi terjeszkedési stratégiájában, melynek célja, hogy az európai ingatlanpiac vezető szereplőjévé váljon - áll a közleményükben.

Válság ide vagy oda, mindig van finanszírozás, mindig van élet az ingatlanpiacon

Válság ide vagy oda, mindig van finanszírozás, mindig van élet az ingatlanpiacon

Új szakmai elismeréssel bővült idén a Property Investment Forum díjátadó ünnepsége. A Futureal-csoport által alapított Darida Pál-emlékdíj idén az év ingatlanfinanszírozási személyiségének szólt: az elismerést Salamon György, az Erste Bank Hungary Ingatlan Finanszírozás terület osztályvezetője kapta. A díj és a rendkívül nehéz idők kapcsán vele beszélgettünk. A szakértő a jelenlegi körülmények dacára is optimistán tekint az ingatlanpiacra és a legjobb projektek finanszírozási lehetőségeire. Az ingatlanfejlesztésekről, a finanszírozási kritériumokról, a zöld megfelelések súlyáról, a hozamkörnyezetről, valamint a jövőbeli várakozásokról is megkérdeztük az emlékdíj nyertesét.

Itt lehet a legnagyobbakat alkudni az eladó lakások árából

Itt lehet a legnagyobbakat alkudni az eladó lakások árából

Tovább nőttek a vevők lehetőségei a lakáspiacon – derült ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adataiból. Idén ősszel különösen a házaknál nyílt nagyobb tér az alku előtt, ami jórészt a rezsiköltségek nehezen kiszámítható megnövekedésének következménye lehet. Az elemző szerint a vevők alkupozícióját tovább javítja, hogy az eladók lassan reagálnak a kereslet csökkenésére.

Épphogy átadták a Lánchidat, máris itt az első konfliktus

Épphogy átadták a Lánchidat, máris itt az első konfliktus

18 hónappal a lezárást követően ismét megnyílt a forgalom számára a Lánchíd. Ahogy már korábban is megírtuk a hidat elsőkörben csak az autóbuszok, a taxisok, a biciklisek és a segédmotoros kerékpárral közlekedők vehetik igénybe. Az átadást követően szinte azonnal vitahelyzet alakult ki, a Magyar Autóklub közleményt adott ki, és az Index információ szerint az is elképzelhető, hogy 6 milliárd forintnyi támogatástól eshet el a főváros.

Tíz négyzetméteres minigarzontól a 780 milliós budai luxusig - Lakáspiaci rekordok 2022-ben

Tíz négyzetméteres minigarzontól a 780 milliós budai luxusig - Lakáspiaci rekordok 2022-ben

A 2022-es év számos változást hozott a lakáspiacon, de szélsőségekből idén sem volt hiány. Közel 2,3 millió forint négyzetméterenként egy új építésű lakásért, befektetésként vásárolt 10 négyzetméteres minigarzon, vagy közel 780 millió forint egy budai luxusházért? Az év végéhez közeledve a Duna House szakértői összegyűjtötték a legérdekesebb fővárosi ingatlanpiaci adatokat.

A túlárazott ingatlanok piaca lejárt

A túlárazott ingatlanok piaca lejárt

A jelenlegi gazdasági kilátások és a jelentős változások mellett továbbra is biztonságos befektetésnek mutatkozik a prémium és luxusingatlanok piaca. A következő évek eredményei gyengülhetnek, viszont a régi ingatlanok korszerűsítése, a fenntarthatóság iránti kereslet, és az energetikai paraméterek előtérbe kerülése új lehetőséget jelenthet a piaci szereplők számára.

Nyilatkozott a budapesti önkormányzat - Ez lesz a zöld rendszámos autók ingyenes parkolásával

Nyilatkozott a budapesti önkormányzat - Ez lesz a zöld rendszámos autók ingyenes parkolásával

Tegnap az egész magyar sajtót végigjárta a Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület azon bejegyzése, miszerint a budapesti önkormányzat a zöld rendszámos autók ingyenes parkolásának megszüntetését tervezi. Mivel a bejegyzésben semmilyen önkormányzati hivatalos dokumentumra, nyilatkozatra nem hivatkoztak, a tisztán látás érdekében megkérdeztük a Fővárosi Önkormányzatot, hogy valós-e a hír, illetve, hogy mi az álláspontjuk az e-autók ingyenes parkolásával kapcsolatban. Íme a sokak számára megnyugtató válasz.

A régió legnagyobb márkaboltját nyitja meg a Nike Budapesten

A régió legnagyobb márkaboltját nyitja meg a Nike Budapesten

A régió legnagyobb márkaboltját nyitja meg a Nike Budapesten, a Westendben. Az Európában egyedülálló módon egy szinten, közel 2000 négyzetméteren kialakított üzlethelyiség a klasszikus kollekciók mellett prémium termékekkel, számos újdonsággal, máshol nem elérhető, limitált szériás választékkal és különleges belsőépítészeti megoldásokkal várja a vásárlókat a bevásárlóközpont földszintjén.

Ennyiért bérelhetsz most lakást az ország különböző városaiban

Ennyiért bérelhetsz most lakást az ország különböző városaiban

Az előző hónapok stagnálása után kissé emelkedtek a lakbérek novemberben: országosan 0,8, a fővárosban 1,0%-kal nőttek egy hónap alatt. Éves összevetésben továbbra is számottevő a drágulás, reálértéken számítva viszont több hónapja csökkenő tendencia jellemzi a lakbérek alakulását. A fővárosban az előző év azonos időszakához képest továbbra is a pesti belső kerületekben volt a legnagyobb az emelkedés, de a többi kerületcsoportban is nőttek a lakbérek - derül ki a KSH-ingatlan.com legújabb lakbérindexéből.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?