Nem történt még ilyen idén az időjárással
Globál

Nem történt még ilyen idén az időjárással

MTI
Idén először szerdán emelkedett 20 Celsius-fok fölé a napi maximum-hőmérséklet - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szerdán.

Mint írták, a Kárpát-medencét kitöltő igen száraz levegő és az Alpokalján megélénkülő déli szél hatására

Fertőrákoson szerda délután 20,2 Celsius-fokos napi csúcsértéket regisztráltak, amivel idén először mértek melegebbet 20 foknál.

A bejegyzéshez készített infografika szerint a Balaton partján, Siófokon szerda délután mindössze 11,9 fokot mértek,

ennél hidegebb csak a Kékestetőn volt.

Hozzátették: a száraz levegőben gyorsan és sokat emelkedik a hőmérséklet az országszerte zavartalan napsütés hatására, így a hidegre hajlamos helyeinken - ahol erősebb volt az éjszakai lehűlés - 25 fok fölötti a szerdai napi hőingás értéke. Jelezték: ez nem példa nélküli ugyan, de évente legfeljebb egy-két rövidebb időszakban, jellemzően kora tavasszal fordul elő.

Megjegyezték: a napi hőingás rekordja Magyarországon 31,1 fok, amit három évvel ezelőtt, március végén egy hasonlóan száraz, de még néhány fokkal melegebb időszakban mértek Szécsényben.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek ezen formáját, addig az élettársi viszony számos jogi kockázatot hord

MNB Intézet

Miből lesz a nagy válság?

A nagy válságokhoz általában új, korábban nem látott problémák vezetnek. A gazdasági döntéshozók éppen ezért nem tudják meggátolni a bekövetkezésüket. Vagy mégis van valami közös ben

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
GettyImages-2200940194