
Befektetői szempontból izgalmas területté vált Budapest, annak ellenére, hogy a kiadási szempontból népszerű társasházi lakások bérbeadásból várható hozamai nem kiemelkedően magasak.
A használt tégla építésű lakások esetében 4,3 százalék, a panellakásoknál pedig 4,6 százalék a bruttó bevételarányos hozamszint,
ami nem tartalmazza az amortizációt és az adókötelezettségeket – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Hozzátette, hogy a kiadó lakások kínálata is közel négyéves csúcson van: jelenleg országszerte több mint 17 700 lakásból válogathatnak a bérlők, utoljára ilyen sok lakás 2021 őszén szerepelt a kínálatban. Ez azért érdekes, mert az idei első negyedéves befektetői aktivitás még tovább növelheti a kínálatot, ami további versenyhelyzetet teremt a kiadói oldalon. Ez pedig tovább csökkentheti a befektetők bérbe adásból származó megtérülési mutatóit. Ugyanakkor a szakember szerint támaszt adhat a befektetési célú vásárlásoknak a részvény- és pénzpiacokon az elmúlt napokban látott zuhanás. A viszonylag alacsony hozamok ellenére az ingatlanok menekülőutat jelenthetnek megtakarítási, befektetési szempontból, mivel a megvásárolt lakások felértékelődése is hozzájárul az ingatlanokkal elérhető hozamszinthez. Ez hosszabb távon a tégla építésű házban lévő ingatlanokra és a panellakásokra egyaránt igaz.
A befektetési célú lakásvásárlók aktivitása a növekvő verseny miatt fékezheti a bérleti díjak emelkedését a jövőben, ami jó hír lehet a kiadó lakást keresők számára - hangsúlyozta a szakértő.

A portál eredményeit ismertetve Balogh László azt is elmondta, hogy
az eladó fővárosi lakóingatlanok iránt érdeklődők több mint 20 százaléka befektetési szándékkal lépett ki a piacra.
Ők az V., a VI. és a VII. kerületekben voltak a legnagyobb arányban, ezekben a városrészekben ugyanis a kereslet 36-53 százalékát adták a befektetési célú vevőjelöltek. Ez nem meglepő, mert ezek a kerületek a budapesti átlagárhoz képest drágábbak, de jól kiadható ingatlanokkal rendelkeznek.
Az is kiderült, hogy a befektetők 70 százaléka a kisebb lakások iránt érdeklődik, nevezetesen a 70 százalékuk egy- vagy kétszobás lakást keresett. Az egyszobás stúdiólakások ezen belül 24 százalékos, a nappali plusz egy hálószobás ingatlanok pedig 46 százalékos részesedéssel rendelkeztek.
A saját célú vásárlók adják az érdeklődések nagyobb részét és a 47 százalékuk hitelfelvétellel is számol.
Utóbbi arány jóval meghaladja a befektetőkre jellemző mutatót, akiknek csak a 24 százaléka finanszírozná részben hitelből a lakásvásárlást.
Kilenc olyan kerület van - a III., a IV., a VIII., a X., a XV., a XVIII., a XX., a XXI., a XXII. -, ahol a saját célú vásárlók többsége hitelből fedezné a vételárat. A felsorolt városrészekben 54-75 százalékos arányt képviselnek a hitelben is gondolkodók. A szakember elmondta, hogy a budapesti lakásdrágulás tempója miatt a vevők egy része a fővároson kívül keresi a következő otthonát, ami érezhetően élénkítette már 2025-ben is az agglomerációs települések keresletét.
Címlapkép forrása: Shutterstock
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Közzétette gyorsjelentését a Bank of America, örülhet a piac
A bevétel és az eredmény is felülmúlja a várakozásokat.
Nagyon csúnya, amit Trump művelne a világgal - Magyarország is megérzi a káros hatásokat?
Kik érezhetik meg leginkább a negatív következményeket?
Egymásnak feszült Trump és Zelenszkij, Kijev szerint hatástalan a tűzszünet - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Kiterítette lapjait az orosz hírszerzés: kerek perec elmondták, mi kell az ukrajnai békéhez
Íme a Kreml feltételei.
Kiderült, valójában mi vezethetett a legendás F-16-os ukrán vadászgép elvesztéséhez – Amerika lehet a hibás?
Utánajártak az eseményeknek.
Olyan fordulóponthoz érkezett Donald Trump, aminek egyáltalán nem fog örülni
De az ellenfelei annál inkább.
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg a problémát sem értik. Az eredmény a politikai bizonytalanság fenntartása,
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
A 505 State Street, New York első teljesen elektromos felhőkarcolója
New Yorkban felépült a város első teljesen elektromos felhőkarcolója. A projekt az Egyesült Államokban egyedülálló, de világszinten egyáltalán nem példa nélküli.
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új


- Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.