Tulajdonost váltott a Tőzsdepalota - Mi lesz a történelmi épület sorsa?
Ingatlan

Tulajdonost váltott a Tőzsdepalota - Mi lesz a történelmi épület sorsa?

Portfolio
Megvásárolta a Tőzsdepalota épületét a Gránit Alapkezelő egyik alapja a két korábbi tulajdonosától, a Tippin Corporation-től és az Optimum Asset Management-től - közölte a Gránit Alapkezelő.

Tulajdonost váltott a Budapest belvárosában található Tőzsdepalota,

miután a Gránit Alapkezelő által kezelt Diorit magántőkealaphoz tartozó Liberty Alpha Kft., valamint az épület korábbi közös tulajdonosai – amely cégeket Andrea Suriano, a Futura Investment Management és a Futura Funds SICAV- Kappa Fund szenior menedzsere és Michael D. Tippin kanadai befektető, a Tippin Corporation alapítója képviselte – között sikeres tranzakció zárult december 12-én.

Az adásvétellel új fejezet kezdődik a Szabadság téren található műemléki épület számára. A tranzakcióval a Gránit Alapkezelő célja, hogy a Tőzsdepalotát olyan új funkcióval töltse meg, amely helyreállítja az épület pozícióját a budapesti ingatlanpiacon és megőrzi történelmi jellegzetességeit.

Mikesy Álmos, a Gránit Alapkezelő elnök-vezérigazgatója elmondta, az évek óta üresen álló épület újjászületése és üzletileg fenntartható funkcióval való megtöltése a teljes belváros számára pozitív hatással bír majd, nemcsak építészeti, hanem gazdasági és turisztikai szempontból is.

Mikesy Álmos
Gránit Alapkezelő, elnök-vezérigazgató
Mikesy Álmos 2009-ben, a Corvinus Egyetemen szerzett közgazdász diplomát nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szakon, majd elvégezte a BCE és a Bankárképző bankmenedzser szakirányú továbbképzését,
Tovább
Mikesy Álmos 2009-ben, a Corvinus Egyetemen szerzett közgazdász diplomát nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szakon, majd elvégezte a BCE és a Bankárképző bankmenedzser szakirányú továbbképzését, Tovább

Mikesy Álmos is a hazai ingatlanpiac legfontosabb látható szereplőit bemutató Top50 tagja, melyről részletesebben idei kattintva olvashatunk.

2025. február 20-án a Property Warm Up 2025 konferenciával nyitjuk a szezont, középpontban az ingatanpiac legfontosabb kérdéseivel. Részletekért kattints!

Az 1905-ben elkészült Tőzsdepalotát Alpár Ignác tervezte, és teljes alapterülete mintegy 50 000 négyzetméter. Az épület a Szabadság tér nyugati oldalán található. Elkészülte óta a II. világháborúig a Budapesti Értéktőzsdének adott otthont, a háborút követően a Magyar Állami Televízió székháza lett 2009-ig. A Tőzsdepalota 2006 óta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal műemléki védelme alatt áll.

Az átvilágítási és értékesítési folyamat során a Gránit Alapkezelőt a DLA Piper és a Sentient képviselte. Az eladókat a CMS Ügyvédi iroda, a CBB Jogi Iroda, a CBRE és a Cushman & Wakefield képviselte.

Címlapkép forrása: Gránit Alapkezelő

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Holdblog

A személyes szorzónk

Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk...

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
családi ház