Oroszok ezrei menekültek Mongóliába az északi határon keresztül, hogy elkerüljék az ukrajnai sorozást, ezzel további nyomást gyakorolva az ulánbátori kormányra, amely igyekszik elhatárolódni a konfliktustól - számol be róla a Reuters.
Az orosz-ukrán háború februári kitörése óta több fotó és videó is elterjedt az interneten, melyeken a „Luhanszki Népköztársaság” és a „Donyecki Népköztársaság” felszerelése, pontosabban annak hiánya volt látható. A napokban egy donbaszi katona videót tett közzé, melyben brutális őszinteséggel vall a frontvonalon uralkodó állapotokról.
Dmitrij Medvegyev Telegram csatornáján kijelentette kedden, hogy Moszkvának joga van ahhoz, hogy nukleáris fegyverekkel védekezzen, azt pedig, hogy ez milyen esetekben történhet meg, Oroszország katonai doktrinája világosan leírja. Medvegyev azt is kijelentette, hogy Ukrajna szövetségeseinek fenyegetései csak üres üzenetek, szemben az orosz elhatározással.
Lejárt a feltétlen bizalmon alapuló együttműködés ideje Pekinggel, amelynek egyre határozottabb törekvései a kelet- és délkelet-ázsiai térségben összehozták a hasonlóan gondolkodó nemzeteket - jelentette ki a Tajvanra látogató Mike Pompeo volt amerikai külügyminiszter kedden.
Az orosz Országos Elszámolási Értéktár (NSD) hétfőn követelte, hogy az Európai Unió ismerje el a vele szemben bevezetett szankciókat jogellenesnek, és fizesse meg a felmerült jogi költségeket - írta meg a Reuters.
Az amerikai Kongresszusban egy átmeneti költségvetési törvényjavaslat keretein belül megállapodtak abban, hogy közel 12 milliárd dollár értékben új katonai és gazdasági támogatást nyújtanak Ukrajnának - írta meg a Reuters.
Bekérette a japán külügyminisztérium kedden Oroszország tokiói nagykövetét, Mihail Galuzint, s tiltakozását fejezte ki, amiért az orosz hatóságok kémkedés gyanújával őrizetbe vették Motoki Tacunori vlagyivosztoki japán konzult.
Úgy tűnik, a „részleges” orosz mozgósítás az előzetes várakozásoknak megfelelően sokkal több embert érint majd, mint az eredetileg bejelentett, 300 ezer, katonai kiképzéssel rendelkező tartalékos: valójában 1-1,2 millió orosz állampolgár kaphat hamarosan behívót. Az orosz hadműveleti célok is egyértelművé váltak: Moszkva késő ősszel, a tél folyamán négy megyét akar elvenni Ukrajnától, ehhez pedig egyre inkább hajlandók lesznek a felhasznált fegyverarzenál szélesítésére is. Egyelőre nem túl valószínű, hogy rosszul felszerelt és kiképzett újoncok emberhullámait látjuk majd, amint ukrán lövészárkokra ömlenek rá; első körben a tartalékosok / sorkatonák többsége valószínűleg a reguláris erők képességeit fogja felszabadítani, akiknek offenzíváját külföldi drónokkal és talán durvább fegyverekkel fogja megtámogatni az orosz hadvezetés. A késő őszi, téli hónapok mind politikailag, mind harcászatilag teljesen új feltételeket teremthetnek az ukrajnai háború dinamikáját illetően.
A Fehér Ház sajtóreferense üzenetet küldött az olasz választások után, amelyben az amerikai kormány azt ígéri: együtt fog működni az új olasz kormánnyal a globális kihívások terén.
Oroszországban lövöldözés tört ki egy iskolában és egy toborzó irodában is. Az ukrán elnök szerint nem blöfföl Putyin az atomfegyverekkel való fenyegetéssel. Komoly problémákat okoznak számos országban a mozgósítás elől menekülő oroszok. Súlyos hiányosságok lehetnek az orosz újoncok kiképzésénél. Cikkünk folyamatosan frissül.
Washington Vlagyimir Putyin orosz elnök nukleáris fegyverek bevetésével kapcsolatos burkolt fenyegetésére reagált, súlyos következményekre figyelmeztetve. Az amerikai külügyminiszter azt mondta, hogy az Egyesült Államok válasza "határozott" lesz.
Az amerikai kormány további 457,5 millió dollárral (192 milliárd forint) támogatja az ukrán bűnüldözési és bűnügyi igazságszolgáltatási hatóságokat - jelentette be hétfőn Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
A francia elnökség tiszteletben tartja az olaszok "demokratikus választásának" eredményét, és azt kéri a jövőbeli olasz kormánytól: folytassák európaiként együtt a közös munkát - tudatta hétfő délután az Elysée-palota az előrehozott olasz parlamenti választások másnapján.
Az olaszországi parlamenti választások eredménye a köztársaság belügye, Oroszország minden olyan politikai erőt üdvözölni fog, amely kész konstruktívan viszonyulni a kétoldalú kapcsolatokhoz - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak.
Az olaszországi parlamenti választás eredménye nem jó Európának - jelentette ki Markus Söder bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke hétfőn Münchenben. Ezen kívül több más vezető politikus is aggasztó fejleménynek nevezte az olaszországi eredményt.
Kanada október 1-től feloldja a beutazókra vonatkozó, a koronavírus-világjárvány miatt elrendelt egészségügyi korlátozásokat, a belépés előtti kötelező tesztelést, karantént és elkülönítést - jelentette be hétfőn a kormány.
A RIA Novosztyi orosz hírügynökség adatokat közölt a donyeci és herszoni népszavazásokon való részvételi arányokról. Eközben ukrán források arról számolnak be, hogy más városokból kellett embereket buszoztatni, hogy ezeket az amúgy is vitatható számokat el lehessen érni.
Ha ma is uralkodó királyi családról hallunk, legtöbbünknek bizonyára a brit uralkodó ház jut eszébe, pedig Európában az Egyesült Királysággal együtt 12 országnak monarchia az államformája. Az európai monarchiák között több miniállam is van, így Monaco, Liechtenstein, Andorra vagy éppen a pápa mint teokratikus monarcha vezette Vatikán, de olyan nagyobb országokat is találunk még az Egyesült Királyságon kívül, mint Spanyolország, Hollandia vagy Svédország. Melyek a mai Európa monarchiái, és kik a ma is uralkodó királyok, nagyhercegek és hercegek?
Előzetes letartóztatásba helyeztek a kalinyingrádi területhez tartozó Csernyahovszkban egy orosz állampolgárt, aki egy sorozási hivatal felgyújtásával próbálkozott - írta meg a RIA hírügynökség.