Globál

Az ukrajnai rakétaeső napján fogadta el az EU a 9. oroszellenes szankciós csomagot

Az ukrajnai rakétaeső napján fogadta el az EU a 9. oroszellenes szankciós csomagot

Hivatalosan is elfogadta az Európai Unió a kilencedik oroszellenes szankciós csomagot, miután minden tagállamtól megkapta erre a szükséges felhatalmazást – derült ki a Tanács oldalán péntek délután megjelent közleményből. Az anyag egyúttal elismeri, hogy az orosz és ukrán mezőgazdasági termékexport megkönnyítése, biztosítása érdekében bizonyos szankciós lazításokról is döntöttek a tagállamok.

Úgy néz ki, az ukrajnai háború véget vet a japán pacifizmusnak

Úgy néz ki, az ukrajnai háború véget vet a japán pacifizmusnak

A második világháború óta szigorúan önvédelmi erőket fenntartó Japánban megkétszerezi a kormány a hadsereg fejlesztésére szánt kiadásokat a következő öt évben – adta hírül pénteken egyebek között a Kyodo japán hírügynökség, kiemelve, hogy a kormány frissített védelmi dokumentumai szerint kiemelt cél az, hogy a hadsereg megelőző csapások végrehajtására is képessé váljon.

Új szövetségesre találtak az oroszok, feszült a helyzet Ukrajna északi határánál – Háborús híreink csütörtökön

Új szövetségesre találtak az oroszok, feszült a helyzet Ukrajna északi határánál – Háborús híreink csütörtökön

Túlnyomórészt elfoglalták az orosz fegyveres erők Vodjane települést a donyecki régióban. Legitim katonai célpontnak tartja Moszkva azokat a Patriot légvédelmi rakétarendszereket, melyeket az Egyesült Államok Ukrajnának akar küldeni. Irán és Oroszország „teljes körű védelmi partnerséget” tervez létrehozni, ez pedig nem csupán a Közel-Keletre, de az egész világra veszélyes. Az Oroszország februári inváziója után Németországba menekült ukránok több mint egyharmada úgy nyilatkozott, hogy tartósan az országban szeretne maradni. Az uniós polgárok 74%-a és a magyarok 59%-a helyesli, hogy az EU Ukrajna mellé állt az orosz invázió után. Cikkünk folyamatosan frissül.

Egészen aggasztó a helyzet Európa puskaporos hordójánál – Nyakunkon egy újabb pusztító háború?

Egészen aggasztó a helyzet Európa puskaporos hordójánál – Nyakunkon egy újabb pusztító háború?

Egyik legsúlyosabb időszakát éli a koszovói válság, mióta a korábban Szerbiához tartozó tartomány 2008-ban kikiáltotta függetlenségét. A feszültség elsősorban Észak-Koszovóra jellemző, ahol szerb kisebbség él koncentráltan, akik továbbra is Belgrádot tekintik fővárosuknak, nem Pristinát. Egy hosszú hónapok óta húzódó ügy miatt több száz rendőr és más állami alkalmazott mondott föl Észak-Koszovóban, akiket délebbről jött albánokkal próbálnak pótolni. A mostani konfliktus kirobbanásához ez vezetett: szombaton a szerbek elbarikádozták a fő útvonalakat, lövések is dördültek. Vannak, akik attól tartanak, az ukrajnai mellett egy másik háború is kirobbanhat Európában, és a félelmet csak táplálja, hogy Oroszország is hagyományosan szereti érvényesíteni befolyását a Balkánon.

Zelenszkij: a következő hat hónap sok tekintetben meghatározó lesz

Zelenszkij: a következő hat hónap sok tekintetben meghatározó lesz

Ukrajnának modernebb fegyverekre, harckocsikra, több utánpótlásra van szüksége, továbbá az uniós tagállamok támogatásának ki kell terjednie a lég- és rakétavédelmi rendszerekre is - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, az Európai Tanács Brüsszelben zajló csúcstalálkozójára eljuttatott beszédében csütörtökön.

Kemény szavak az ukrán főparancsnoktól, elárulta, mikor jöhet Kijev ostroma

Kemény szavak az ukrán főparancsnoktól, elárulta, mikor jöhet Kijev ostroma

A háború februári kezdete óta tíz tábornokot menesztettek az ukrán hadseregből, egy pedig öngyilkos lett - mondta el Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a The Economist című brit gazdasági lapnak adott interjújában, amelyet az Ukajinszka Pravda hírportál szemlézett csütörtökön.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss GDP-adat: visszaesett a magyar gazdaság!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.