Bedurvultak a tüntetések Párizsban, lángba borultak az utcák (videók)
Szombaton több százezren tüntettek Franciaország-szerte, hogy tiltakozzanak a kormány nyugdíjreformtervei, köztük a nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre történő emelése ellen.
Szombaton több százezren tüntettek Franciaország-szerte, hogy tiltakozzanak a kormány nyugdíjreformtervei, köztük a nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre történő emelése ellen.
Harmincöt év után először nyílt meg egy határállomás a török–örmény határ egy szakaszán, hogy átengedje Örményországból a törökországi földrengés áldozatainak szánt segélyszállítmányt – számolt be róla az Anadolu török állami hírügynökség és egy diplomata.
Az Egyesült Államok kormánya hat kínai légiipari szereplőt sújtott kereskedelmi korlátozással, amelyeket összefüggésbe hoz a feltételezett kínai megfigyelő léggömbprogrammal - jelentette be az amerikai kereskedelmi minisztérium helyi idő szerint pénteken.
A földrengés sújtotta szíriai Aleppóba érkezett szombaton Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egyészségügyi Világszervezet (WHO) vezérigazgatója, valamint Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes főtitkár-helyettese.
Erős, 6-os magnitúdójú földrengés rázta meg szombaton az Indonézia középső részén lévő Észak-Szulavézi tartományt.
Katonai sátrakat ajánlott fel a Magyar Honvédség a törökországi természeti katasztrófa következményeinek enyhítésére szombaton; az 50 "csapatsátort" Dunaharasztiban adták át a török fél logisztikai munkatársai részére - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Novák Katalin nem örül az Európai Bizottság és a magyar kormány közötti kötélhúzásnak, azonban a köztársasági elnök a Portfolio-nak adott interjújában azt is hangoztatta: az ország szuverenitását meg kell védeni, teljes jogú tagság, vagyis egy rendes hely a brüsszeli asztalnál jár a magyaroknak is. Az államfő a lapunknak adott interjúban úgy vélekedett, hogy az EU az elmúlt évtizedben inkább gyengült, egyre inkább lemarad az USA és Ázsia mögött, miközben kettős függőség alakult ki: biztonságunkat az Egyesült Államok katonai támogatása, jelenléte garantálja, a gazdasági növekedéshez pedig Oroszország biztosítja az energiaellátást. Novák Katalinnal emellett beszélgettünk a szomszédban dúló háború kilátásairól, a békekötés esélyeiről, az Oroszországtól való függőségünk csökkentéséről, a hagyományos diplomácia erejéről és eredményeiről, a nyugat-balkáni országok kilátásairól és római látogatásáról. Szerinte egy új világrend van születőben, amelyben Magyarországnak jó lenne az Egyesült Államokkal visszatalálni a pragmatikus együttműködéshez, és igaz ez Kínára is.
A hétfői földrengés áldozatainak a száma Törökországban és Szíriában együttesen már meghaladta a 24 ezret a szombat délelőtti adatok szerint.
A német kormány elismerte, hogy nőtt az iráni titkosszolgálat aktivitása a Németországban élő száműzött irániak körében a tavalyi iráni tömegtüntetések kezdete óta - közölte a Welt am Sonntag.
Az már korábban kiderült, hogy Lengyelországba látogat Joe Biden amerikai elnök, a Fehér Ház szóvivője szerint azonban az amerikai elnök útja során a Bukaresti Kilencekkel is találkozik, így köztük Magyarország képviselőjével is.
Törökországban 20 665-re emelkedett a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma szombat kora reggelre - közölte a helyi katasztrófavédelem (AFAD).
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a közeljövőben Teheránba látogat - tartalmazza az a levél, amelyben Lukasenka gratulált Ebrahim Raiszi iráni elnöknek az iszlám forradalom győzelmének 44. évfordulója alkalmából.
Folyamatosan érkeznek a hírek arról, hogy Oroszország megindíthatta a tavaszra várt kelet-ukrajnai offenzívát az ország keleti területeiben: folyamatosak a drón és rakétatámadások Ukrajna területén, az ukrán vezérkar szerint több Tu-95-ös orosz nehézbombázó is a levegőbe emelkedett. A délelőtti órákban Moldova is jelezte azt, hogy egy orosz cirkálórakéta megsértette az ország légterét, ezután nem sokkal pedig lemondott az ország kormánya. Az ukrán hírszerzés szerint egy rakéta a román légtérbe is belépett, Bukarest ezt az állítást azonban hivatalosan is cáfolta. Vuhledárnál az orosz haderő nagyon súlyos veszteségeket szenvedett. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Az Egyesült Államok hadereje lelőtt egy "repülő objektumot" Alaszka felett - jelentik amerikai hatósági források.
Lengyelországba látogat Joe Biden amerikai elnök az Ukrajna elleni orosz invázió egyéves évfordulóján - írja a CNN.
Törökországban pénteken 20 213-ra emelkedett a hétfői földrengések halálos áldozatainak a száma - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a dél-törökországi Hatayban található koordinációs központban.
Megkapták a NATO-harckocsik páncélzatának átütésére optimalizált 3BM60 „Szvinec-2” típusú páncéltörő-lőszereket az orosz harckocsizók – adta hírül az egyik legnépszerűbb orosz háborús Telegram-csatorna, a Rybar.
Valódi háborús konfliktus esetén „körülbelül 5 napig” bírná a brit haderő ellátni Nagy-Britannia védelmét – mondta Tobias Ellwood, a brit parlamenti alsóház védelmi testületének vezetője a Financial Timesnak.
Megerősítette Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke az ATV-nek, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök valóban meghívta a magyar kormányfőt Kijevbe.
Még 1,5-2 év, mire elfoglalja az orosz haderő a Donbaszt, 3 év, mire mindent elfoglal a Dnyeperig – mondta Jevgenyi Prigozsin, a Wagner-csoport vezére egy interjúban.
Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...
A megkérdezett amerikaiak közel 60%-a úgy vélekedett, hogy az amerikai gazdaság recesszióban van, ami messze nincs...
Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál...
A mai kormányinfón elhangzottak alapján a speciális adózásási formát választó egyéni vállalkozók könnyebben...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.