Ütemterv szerint halad a haderőfejlesztés - jelentette ki a honvédelmi miniszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén. Benkő Tibor beszélt arról is, hogy a biztonsági környezet negatív irányba változik, jelenleg a legnagyobb kihívást a térségnek a Közel-Kelet, Ázsia és Afrika széteső államai jelentik.
A szeptember közepén bevezetett országos zárlat feloldásának újabb lépéséről döntött Izraelben a koronavírus-járvány elleni védekezéssel foglalkozó kormánykabinet - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.
Az Egyesült Államoknak és Indiának együtt kell működnie, hogy megakadályozzák a szabadságra és a biztonságra jelentette, Kínából érkező veszélyt - mondta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.
Kína gazdasági növekedése 2020-ban 44 éves mélypontra süllyedhet, 2021-ben azonban 8,4%-ra ugorhat - írja saját elemzői felmérésére hivatkozva a Reuters.
Donald Trump amerikai elnök csökkentette némileg lemaradását demokrata kihívójával, Joe Bidennel szemben az egy hét múlva esedékes választáson. Az országos szavazatok és az elektori kollégium jelenlegi legvalószínűbb megoszlása alapján akár győztest is hirdethetnénk, a valóságban azonban a verseny sokkal kiélezettebb. Egy héttel az elnökválasztás előtt frissítettük múlt heti helyzetértékelésünket: mutatjuk, most mekkora Trump lemaradása, és mennyit sikerült lefaragnia egy hét alatt.
Európának komolyan erősítenie kell a koronavírus elleni harcot, a kontaktuskövetési képesség hiánya miatt pedig sötét kilátásai lehetnek a betegségnek - mondta hétfőn Genfben Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója.
Az újbóli általános karantén egyre inkább elkerülhetetlennek látszik Franciaországban a koronavírus-járvány "brutális" második hulláma miatt, amely az elsőnél is erősebbnek ígérkezik - mondta hétfőn Jean-Francois Delfraissy, a kormány mellett működő tudományos tanács vezetője.
Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben állítja: az Egyesült Államokban az esetszámok csupán azért emelkednek, mert sokat tesztelnek, és valójában csak a Fake News összeesküvés zajlik ellene.
Több mint 60 millióan szavaztak már az amerikai elnökválasztáson kilenc nappal az indulás előtt, ami rekordnak számít, és az előzetes várakozásokat is meghaladja. Egyes államokban levélben és személyesen is leadhatják előre a szavazók szavazataikat.
Bekérették az ukrán külügyminisztériumba hétfőn Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetet, és tiltakozó jegyzéket adtak át neki, miután előző nap az ukrán tárca a választási folyamatba való közvetlen beavatkozással vádolta meg Budapestet a vasárnapi helyhatósági választások kapcsán.
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn arra szólította fel országa lakosságát, hogy egyáltalán ne vásároljanak francia termékeket, miután Emmanuel Macron francia elnök erőteljesebb fellépést helyezett kilátásba az iszlamistákkal szemben Samuel Paty tanár brutális meggyilkolását követően.
A Kreml sajnálja, hogy az Egyesült Államokban kísérletek történnek az Oroszország elleni gyűlölet felszítására, nem Moszkva jelenti a legnagyobb fenyegetést Washington számára - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak hétfőn Moszkvában.
Zöld utat adnak az EU-s trösztellenes felügyeleti szervek a PSA és a Fiat Chrysler egyesülésének – írja a Reuters az ügyhöz közelálló forrására hivatkozva. A 38 milliárd dolláros üzlet keretében a világ negyedik legnagyobb autógyártója jöhet létre.
Vlagyimir Putyin orosz elnök javaslatot tett hétfőn arra a NATO-nak, hogy mondjon le a közepes és rövid hatótávolságú rakéták európai telepítéséről, valamint hogy kölcsönösen ellenőrizhessék a másik fél azon objektumait, amelyek gyanújuk szerint ebbe a kategóriába sorolhatók.
A magyarok szerint Donald Trump nyeri az elnökválasztást -ez derült ki a Lounge Group kutatásából, amelyet párhuzamosan készítettek az USA-ban és Magyarországon a november 3-i amerikai elnökválasztás kapcsán.
A COVID-19 világszintű terjedése a globális erőtérben jelentős mértékű átrendeződési folyamatokat indított el, illetve felgyorsított több, már a járvány megjelenése előtt megindult tendenciát. 2020. világpolitikai szempontból az átmenet időszakának egyik legmeghatározóbb éve lehet, amelynek során a korábban megszilárdult és alapvetően egy hatalmi központra épülő atlantista geopolitikai berendezkedés egyre inkább elindult a gyengülés és lassulás irányába. Ezzel párhuzamosan a koronavírus globális terjedése új helyzetet teremtett a nemzetközi partnerkapcsolatok építése és fejlesztése szempontjából, amely jelentős mértékben megerősítette az eurázsiai együttműködést. Hazánk és a kelet-közép-európai térség kiváló elhelyezkedésének köszönhetően vezető szerepet vállalhat az együttműködés jövőbeni irányainak meghatározásában.
Kína szankciókkal sújtja a tajvani fegyvereladásban részt vevő amerikai cégeket - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő.
Biden és Trump szavazói közül is 10-ből 4-en nem fogadnák el a választási eredményt, ha nem az általuk preferált jelölt nyer - derül ki a Reuters/Ipsos kutatásából. Mindez azt mutatja, hogy nemcsak a jelöltek között, de a táborok között is hatalmas a szakadék.