Megoldódhat a tengermély rejtélye? – Megtalálták az orosz árnyékflotta hajójának elveszett darabját
Globál

Megoldódhat a tengermély rejtélye? – Megtalálták az orosz árnyékflotta hajójának elveszett darabját

Portfolio
A finn hatóságok kiemelték az Eagles S orosz teherszállító hajó elhagyott horgonyát a tengerfenékről. A gyanú szerint a hajó felelős az Estlink 2 távvezeték és négy balti-tengeri kommunikációs kábel átvágásáért – írja a Reuters.

Finnország decemberben lefoglalta az Eagle S-t, miután azzal gyanúsították meg, hogy a horgonyát a tenger fenekén húzva elszakította a távvezetéket és a négy kábelt.

A horgony megtalálásának helye az Eagle S útvonala mentén található a tengerfenéken talált vonszolás nyomának nyugati vége felé

– mondta a finn nyomozó ügynökség.

A horgonyt a finn határőrség és a finn védelmi erők, valamint a svéd haditengerészet segítségével emelték ki a tengerfenékről – közölte a rendőrség.

Herman Ljungberg finn ügyvéd, aki a hajó tulajdonosát, az Egyesült Arab Emírségek-beli Caravella LLC FZ-t képviseli, azt mondta, hogy az állítólagos kár Finnország felségvizein kívül történt, így az országnak nincs hatásköre beavatkozni.

Ljungberg korábban azt mondta, hogy Finnország a tengeren eltérítette a hajót, és el kellene engednie azt. Ezt a kérést a múlt héten egy bíróság elutasította.

Az Eagle S legénységének tagjait szabotázzsal és vagyoni károkozással gyanúsítják, és a hajó tulajdonosával együtt büntetőjogi felelősségre vonhatók a távközlés megzavarása miatt.

A finn vámhatóság közölte, hogy úgy véli,

az Eagle S egy olyan tankhajóflotta része, amelyet az orosz kőolajra vonatkozó szankciók kijátszására használnak, vagyis a hírhedt orosz „árnyékflotta” tagja.

A vámhatóság a hajó rakományát elkobozta.

Moszkva azt mondta, hogy a hajó finn lefoglalása nem tartozik Oroszországra.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

Áfa 2025 - a legfontosabb változások

2025 számos változást hoz az általános forgalmi adó (ÁFA) szabályozásában is. Íme a legfontosabb módosítások, amelyre a vállalatoknak érdemes figyelni az általános forgalmi adóval kapcso

Holdblog

275 ezer év az Wikipedia előtt

2,4 milliárd óra, közel 275 ezer év - ennyi időt töltöttek 2024-ben a látogatók a Wikipedia angol nyelvű oldalán. Az ingyenes, szabad felhasználású online lexikon... The post 275 ezer év az

Kiszámoló

Ingyen Apple TV a hétvégén

Az Apple bejelentette, hogy ingyenesen elérhetővé teszi az Apple TV kínálatát most péntektől vasárnapig. Apple ID kell hozzá, de ha jól sejtem, azt egy egyszerű regisztrációval is kapsz. (Ha

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle

Multi asset portfólió menedzser

Multi asset portfólió menedzser
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Bikák és Medvék: Kivel jobb haverkodni a tőzsdén?

Hogyan ismerd fel, hogy épp emelkedő (bull) vagy csökkenő (bear) piacon jársz?

Ez is érdekelhet
trump grönland