Globál

Koronavírus: már 25 millió oroszt beoltottak

Koronavírus: már 25 millió oroszt beoltottak

Oroszországban eddig 25 millióan kaptak oltást a koronavírus ellen, a vakcina mindkét dózisát több mint 10 millió embernek adták be - jelentette ki Vaszilij Akimkin, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet központi járványügyi kutatóintézetének igazgatója hétfőn.

Az EU-csúcs napirendéjére kerül a Ryanair járatának minszki eltérítése

Az EU-csúcs napirendéjére kerül a Ryanair járatának minszki eltérítése

Az Európai Tanács a hétfőn kezdődő csúcstalálkozójának napirendjére veszi a Ryanair ír légitársaság járatának kikényszerített fehéroroszországi leszállása és a járaton utazó, Minszkben előállított Raman Prataszevics ellenzéki aktivista és újságíró ügyét, és fontolóra veszi intézkedések meghozatalát is a felelősökkel szemben - közölte az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn.

Három vuhani tudós a koronavíruséhoz hasonló tünetekkel került kórházba a járvány elszabadulása körüli napokban

Három vuhani tudós a koronavíruséhoz hasonló tünetekkel került kórházba a járvány elszabadulása körüli napokban

2019 novemberében a Vuhani Virológiai Intézet laborjának három kutatója – a koronavírus betegségéhez, és ezzel együtt a szezonális betegségekéhez hasonló tünetekkel - olyannyira megbetegedett, hogy kórházi ápolásra szorultak – derül ki egy amerikai hírszerzési jelentésből. A jelentésből nem derül ki, hogy mitől lettek betegek, de ha igaz a titkosszolgálati információ, az legalábbis tovább erősíti a gyanút, hogy a koronavírus az intézetből szabadulhatott el.

Európai vezetők: következményei lesznek a belarusz gépeltérítésnek

Európai vezetők: következményei lesznek a belarusz gépeltérítésnek

Sorra nyilatkoznak vezető európai politikusok azután, hogy a belarusz elnök, Aljakszandr Lukasenka egy bombára hivatkozva a földre parancsolta a Ryanair Görögországból Litvániába tartó gépét. Bombát nem találtak, de a fedélzeten utazó ellenzéki aktivistát már elfogták.

A fehérorosz diktátor a földre kényszerített egy Ryanair-gépet

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz diktátor utasítást adott arra, hogy kényszerítsenek leszállásra egy utasszállítót, amelyen a Fehéroroszországban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA nevű Telegram-csatorna volt főszerkesztője utazott. A hivatalos fehérorosz tájékoztatás szerint pokolgép lehetett a gépen. Raman Prataszevicset, a volt főszerkesztőt, Lukasenka kritikusát, őrizetbe vették. A litván elnök, Gitanas Nauseda a NATO és az európai szövetségesek beavatkozását kéri.

Orosz tankokat és páncélozott járműveket kapott Szerbia

Oroszország katonai-műszaki segítségnyújtás keretében korszerűsített T-72MS harckocsikat és BRDM-2MS páncélozott felderítő és járőröző járműveket szállított le Szerbiának - közölték vasárnap orosz hírügynökségek.

A Közel-Kelet nagy túlélője ismét megméretteti magát - A tisztességtelen választás végeredménye borítékolható

A Közel-Kelet nagy túlélője ismét megméretteti magát - A tisztességtelen választás végeredménye borítékolható

Szerdán elnökválasztást tartanak Szíriában, amelynek eredménye előre megmondható a nyugati országok és a szír ellenzék által csupán színjátéknak nevezett voksoláson. A 2000 óta hatalmon lévő 55 éves Bassár el-Aszad győzelmével kapcsolatban csak az lesz a kérdés, hogy pontosan mekkora többséggel nyeri meg a választást. A negyedik hétéves elnöki ciklusára készülő államfő a közel-keleti térség nagy politikai túlélőjének számít, akit a 2011-es Arab Tavasz, illetve az azt követő polgárháború sem mozdított el posztjáról. Moszkva és Teherán hathatós katonai támogatásával Aszadnak sikerült elérnie, hogy mára már az ország területének 60 százalékát ismét ellenőrzése alatt tartja. Az ország gazdasági, szociális helyzete azonban siralmas, Aszad a választások előtt az állami alkalmazottaknak adott külön juttatással, illetve a kisebb bűncselekményekre vonatkozó amnesztiával próbálta javítani a közhangulatot.

Az megvan, hogy a Szovjetunió is megpróbált belépni a NATO-ba?

Az megvan, hogy a Szovjetunió is megpróbált belépni a NATO-ba?

A NATO és a Varsói Szerződés alapvetően meghatározta a hidegháború dinamikáját, amelyet elsősorban a Szovjetunió és az Egyesült Államok szembenállása testesített meg. A nagyhatalmak egymással fenntartott viszonya a hidegháború alatt azonban váratlan fordulatokat is tudott produkálni. Ezek közé sorolható a Szovjetunió arra tett kísérlete, hogy felvételt nyerjen a NATO-ba. Bár a próbálkozás nem járt sikerrel, a szovjetek lépése sokat elárulhat a hidegháborús események mögött megbúvó nagyhatalmi érdekekről.

Joe Biden elhibázott döntése miatt újabb Iszlám Államhoz hasonló katasztrófa születhet

Joe Biden elhibázott döntése miatt újabb Iszlám Államhoz hasonló katasztrófa születhet

Bő egy hónapja jelentette be Joe Biden elnök, hogy az Egyesült Államok hadereje 2021. szeptember 11-én kivonul Afganisztánból, velük együtt pedig a teljes NATO-misszió is leépíti jelenlétét. Bár nem akarják teljesen elvágni az évtizedes háborútól sínylődő ország felé a támogatást, nem reális, hogy helyszíni koalíciós segítség nélkül életben marad a mostani államapparátus, hiszen az országot mérgező mély társadalmi problémákat – a vallási ellentéteket, a működésképtelen gazdaságot, az extrém korrupciót -, 20 év alatt közel sem sikerült megoldani. Az, hogy Amerika kiképezett egy csomó katonát és rendőrt, illetve hátrahagytak nekik jelentős mennyiségű fegyvert, Irak esetében már egyszer humanitárius katasztrófát hozott, most sem várható más kimenetel.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Holdblog

A személyes szorzónk

Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.