Globál

Afganisztán: nyugati diplomákkal találkoztak a tálibok képviselői

Afganisztán: nyugati diplomákkal találkoztak a tálibok képviselői

A nyugati és velük szövetséges országok diplomáciai képviselőivel tárgyalt csütörtökön Dohában az afganisztáni tálibok hivatalos megbízottja, és közben olyan értesülések láttak napvilágot, hogy a nemzetközi közösség a tálibok megkerülésével pénzt akar eljuttatni közvetlenül a szegényebb lakosoknak a gazdasági összeomlás felé sodródó Afganisztánban.

Egyre több a vészjósló figyelmeztetés – Már a 2020-as években sor kerülhet a következő nagy háborúra

Egyre több a vészjósló figyelmeztetés – Már a 2020-as években sor kerülhet a következő nagy háborúra

Egyre több befolyásos politikai vezető, katonai döntéshozó és biztonságpolitikai elemző figyelmeztet arra, hogy a Kínai Népköztársaság katonai akcióra készül Tajvan ellen. Eltérnek a vélemények arról, hogy erre mikor kerülhet pontosan sor – van, aki az évszázad második felét jósolja, de Amerika és Tajvan vezetői már egyre inkább azon a véleményen vannak, hogy a 2020-as évek második felében sor kerülhet az összecsapásra. Kína eddig azért ódzkodott a „renegát tartomány” erőszakos visszaszerzésétől, mert a nehéz terep miatt súlyos veszteségeket szenvedtek volna az offenzíva során, most már viszont kezd révbe érni a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) modernizációja, melynek egyik elsődleges célkitűzése egy Tajvan elleni inváziós erő kiépítése volt. Mindettől függetlenül egy kínai testvérháború a jelenlegi erőviszonyok mellett mind emberi, mind gazdasági oldalról súlyos áldozatokkal járna a két félnek, amely miatt továbbra is alacsony az esélye egy nyílt háborúnak a következő években.

Megtörik a jég az USA és Kína között?

Megtörik a jég az USA és Kína között?

Konstruktívnak minősítette csütörtökön Kína a Jang Csie-csi, a Kínai Kommunista Párt (KKP) vezető külügyi tisztségviselője és Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó közötti előző napi találkozót Svájcban.

Megszólalt az osztrák kancellár a korrupciós vádak kirobbanása után

Megszólalt az osztrák kancellár a korrupciós vádak kirobbanása után

Kitartunk a jelenlegi kormány munkájának folytatása és a kormányprogram megvalósítása mellett - jelentette ki Sebastian Kurz kancellár csütörtök délután az Alexander Van der Bellen államfővel való találkozó előtt. Kurz újságírók előtt elmondta, hogy az ellene irányuló korrupciós vádak tévesek, igazságtalanok, de elismerte, hogy azok természetesen kellemetlenül érintik. Ugyanakkor hozzátette, hogy ha "az ember tudja, mit tett, és mit nem, akkor ez erőt ad ahhoz, hogy kiálljon az igazáért."

Keményedik a fehérorosz diktatúra, 200 embert vettek őrizetbe

Mintegy kétszáz embert vettek őrizetbe a fehérorosz hatóságok hivatalosan azzal a gyanúval, hogy sértő megjegyzéseket tettek a fehérorosz állambiztonsági szolgálat (KGB) egyik tisztjére, akit nemrég agyonlőttek egy minszki razzia során - derül ki Ivan Kubrakou belügyminiszter csütörtöki közléséből.

Elképesztő tervekkel állt elő Macron: két óceán urává tenné Franciaországot

Elképesztő tervekkel állt elő Macron: két óceán urává tenné Franciaországot

A nemrég megkötött AUKUS-megállapodás igencsak fájdalmasan érintette Emmanuel Macron francia elnököt, nemcsak az ausztrálok által lemondott tengeralattjáró-vásárlás miatt, hanem azért is, mert veszélyben látja ambícióit arra vonatkozóan, hogy Franciaország meghatározó hatalom legyen az indiai-csendes-óceáni térségben. A francia elnök most az Európai Uniót igyekszik maga mellé állítani, amely éppen nemrég tette közzé hivatalos stratégiáját a régióval kapcsolatban. Szakértők szerint ugyanakkor kétséges, hogy a többi uniós tagállamnak megérné komolyabb szerepet vállalni a két óceán térségének ügyeiben.

Fény derülhetett a rejtélyes Zodiákus gyilkos kilétére

Fény derülhetett a rejtélyes Zodiákus gyilkos kilétére

Egy független nyomozócsoport felfedte, ki lehetett a rejtélyes Zodiákus gyilkos, aki öt embert ölt meg az 1960-as évek végén Amerikában. Az ügyben hivatalosan nyomozó hatóságok szerint azonban nincs új információ a nyomozással kapcsolatban.

Draghi: Merkel hiányozni fog

Draghi: Merkel hiányozni fog

Az Európai Unió küszöbönálló kihívásairól, a migrációról, az energiaárak emelkedésének hatásáról, Afganisztánról és a klímaváltozásról egyeztetett Mario Draghi olasz miniszterelnök és Angela Merkel távozó német kancellár találkozójukon, amelyről személyesen számoltak be a római kormánypalotában tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.

Gyülekeznek a viharfelhők Laschet feje fölött - Rossz ómen, hogy szivárogtattak a titkos tárgyalásokról

Gyülekeznek a viharfelhők Laschet feje fölött - Rossz ómen, hogy szivárogtattak a titkos tárgyalásokról

A napokban zajlanak az egyeztetések a kormányzásra esélyes német pártok között. Két lehetséges felállás tűnik reálisnak, azonban úgy látszik, a CDU/CSU egyre messzebbre kerül attól, hogy összehozza a zöldekkel és a liberálisokkal az úgynevezett Jamaica-koalíciót. A CDU elnöke és kancellárjelöltje, Armin Laschet szabályos vesszőfutást mutat be az utóbbi időben: népszerűsége szabadesésben zuhan, miközben pártjából valaki a sajtónak szivárogtatott a liberálisokkal zajló titkos tárgyalásról. Lehet, hogy már a két kisebb pártnak sem érdeke a történelmi vereséget szenvedett konzervatívokkal való összebútorozás, Laschet székére pedig többen is szemet vethettek pártján belül.

Meginoghat az osztrák kancellár széke a legújabb korrupciós ügy után

Meginoghat az osztrák kancellár széke a legújabb korrupciós ügy után

Súlyos korrupciós ügy van kibontakozóban Ausztriában, amely akár Sebastian Kurz kancellár székébe is kerülhet. A kancellár tagadta, hogy bármi köze lenne ahhoz, hogy pártja, az ÖVP 2016-ban állítólag manipulálta az Österreich napilapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat. A koalíciós partner Zöldek elnöke, Werner Kogler alkancellár szerint Kurz „cselekvőképessége megkérdőjeleződött”, ezért tárgyalásra hívta a parlamenti pártok vezetőit.

Oroszország berágott a NATO-ra, miután nyolc kémüket hazaküldték 

Oroszország berágott a NATO-ra, miután nyolc kémüket hazaküldték 

Oroszország nem hisz a NATO-vezetők kijelentéseinek a párbeszéd szükségességéről, miután a katonai szövetség kiutasította képviseletének nyolc munkatársát - jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a Kommerszant című napilapnak nyilatkozva.

8 orosz kémet küldött haza a NATO

8 orosz kémet küldött haza a NATO

Nyolc orosz diplomatát küldött haza a NATO, akiket azzal vádolt meg a katonai szövetség vezetése, hogy nem deklaráltan hírszerzőként dolgoznak a szervezet főhadiszállása körüli orosz misszióban – írja az ABC News.

Lemondott a perui radikális miniszterelnök

Lemondott a perui radikális miniszterelnök

Lemondott a perui miniszterelnök szerdán, alig több mint két hónappal kinevezése után - közölte az ország elnöki hivatala.  Bár Pedro Castillo elnök a bejelentésében nem indokolta Guido Bellido lemondását, a Castillo vezette baloldali Perú Libre (Szabad Peru, PL) párt radikális szárnyából érkezett Bellido hivatali ideje alatt többször szembekerült az ellenzéki többségű törvényhozással.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.