Valószínűleg a 2015 és 2021 közötti hét év lesz a feljegyzések kezdete óta mért legmelegebb hét év a Földön a Meteorológiai Világszervezetnek (WMO) a klíma állapotáról vasárnap közzétett jelentése szerint.
Haitiben eluralkodott a káosz. Bűnözők irányítják a főváros egy részét, beleértve a kritikus fontosságú kikötőket. A kórházak, rádiótornyok áram nélkül maradtak. Mindennaposak az emberrablások, a bűnözőkkel összejátszanak a politikusok. Egyre súlyosabb az élelmezési krízis, az elnököt nemrég megölték és még a nyári trópusi vihar és földrengés hatásait sem sikerült kiheverni.
Átrepült a közel-keleti térség több kulcsfontosságú tengere felett egy amerikai stratégiai nehézbombázó repülőgép számos szövetséges vadászgép kíséretében.
A kormányzó koalíció nyerhette meg Japánban a vasárnapi parlamenti választásokat, és ugyan némi veszteséggel, de megőrizheti többségét a törvényhozásban a helyi médiában megjelent előrejelzések szerint.
A két ország kapcsolatait megterhelő nézeteltérések hatékony kezelésének szándékáról beszélt Joe Biden amerikai elnök Recep Tayyip Erdogan török államfőnek vasárnap Rómában a G-20 csúcstalálkozó keretében tarott mintegy hetvenperces találkozójukon, amelyen az amerikai elnöke felvetette az F-16-os vadászgépek Törökország által vásárlásának a kérdését és emberi jogi problémákat is.
Egymillió dollárt követel negyvennyolc órán belül egy Iránhoz köthető hackercsoport a kibertámadásban elrabolt izraeli adatokért - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
Kiáll Amerika az egységes Kína elve mellett, viszont elítéli a Tajvan körüli katonai műveleteket – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter kínai kollégájának - írja a Reuters.
Peking vasárnap elutasította és "politikailag motiváltnak, valótlannak" nevezte az amerikai hírszerző szolgálatok által a koronavírus eredetéről pénteken nyilvánosságra hozott jelentést, és felszólította Washingtont, hagyjon fel a Kína elleni támadásokkal.
Az afganisztáni tálibok rejtélyes "legfőbb vezetője", Hibatulla Ahundzada molla 2016-ban történt megválasztása óta először jelent meg a nyilvánosság előtt a hét végén - közölte vasárnap a tálib kormány.
Megölték a Fülöp-szigeteki kommunista lázadók egyik vezetőjét - közölte vasárnap a szigetország hadserege. A tájékoztatás szerint a Ka Oris álnéven is ismert George Madlos az Új Néphadsereg (BHB) nevű Fülöp-szigeteki kommunista gerillaszervezet parancsnoka és szóvivője volt. A BHB a betiltott Fülöp-szigeteki Kommunista Párt (PKP) fegyveres szárnya.
Tízezrek vonultak ki szombaton Szudán nagyvárosainak utcáira, hogy a katonai hatalomátvétel ellen tiltakozzanak és követeljék a polgári kormány visszaállítását.
A globális csiphiány a magyarországi autógyártóknál is termelésingadozást okozott, az alkatrészek beérkezésének kiszámíthatatlansága tarthatatlanná tette a rendelések teljesítésének korábban megszokott rendjét. Az MTI-nek nyilatkozó cégek arról számoltak be, hogy a piac elemzésével és rugalmas termelésszervezéssel próbálnak úrrá lenni a helyzeten, törekszenek a dolgozói állomány megtartására, ugyanakkor arra számítanak, hogy a félvezető-ellátás problémája még hónapokig sújtani fogja az autóipart.
Oroszországnak nem szabad káros politikai célokra kihasználnia a gázszállításokat - jelentette ki szombaton Joe Biden amerikai elnök a G20-országcsoport római csúcstalálkozójának margóján Angela Merkel leköszönő német kancellárral, illetve leendő utódjával, Olaf Scholz-cal tartott megbeszélésén.
Szinte már közhely, hogy jelentősen romlott az elmúlt években a globális biztonsági környezet; rendszeresen figyelmeztetnek a biztonságpolitikai elemzők arra, hogy nagyon megnőtt egy katonai konfliktus esélye, még a fejlett világban is. A nagyhatalmak és a kisebb országok is fegyverkeznek, a politikai vezetők bizalmatlanok, mindenki a konfliktus-prevenció fontosságáról beszél, miközben a rivális katonai hatalom agressziójától tart. Sajnos számos olyan gyújtópont van most a világon, amely felelőtlen döntések esetén fegyveres eszkalációhoz vagy akár globális konfliktushoz vezethet, összeszedtük azt az öt potenciális gyújtópontot, amely nemzetközi katonai konfliktushoz vezethet.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által jóváhagyott, koronavírus elleni vakcinák kölcsönös elismerésére szólított fel szombaton Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, akik videokapcsolaton keresztül szólaltak fel a G20-országcsoport római csúcstalálkozóján.
Egy jó mesterlövész akár egy komplett csata menetét meg tudja változtatni, hiszen képes beszivárogni az ellenséges vonalak mögé, felderíteni, kulcsfontosságú katonai vezetőket likvidálni. Több olyan mesterlövész is élt a történelem során, aki olyannyira hatékonyan végezte a munkáját, hogy egy ütközet során komplett lövészrajokat tett harcképtelenné, katonai karrierje alatt pedig ellenséges katonák százait tette el láb alól. De mit sem ér egy jó mesterlövész egy megbízható és precíz fegyver nélkül. Nézzünk tíz olyan mesterlövész fegyvert, amely csatákat döntött el, vagy a maga nemében kiváló fegyvernek minősül.
A magyar kormány a héten lehetővé tette, hogy a munkáltatók kötelezővé tegyék a koronavírus elleni oltást az alkalmazottaiknak. A lépésre azért volt szükség, mert az átoltottság látványosan megrekedt Magyarországon. A magyar szabályozás hasonló az amerikaihoz, és ha az átoltottságra gyakorolt hatása is olyan lesz, akkor jó okunk van bízni benne, hogy jelentős mértékben fog nőni a magyar átoltottság. A negyedik járványhullámot viszont már ezzel sem biztos, hogy átvészeljük súlyos lefolyás nélkül, ugyanis már javában benne vagyunk a felfutásban.
Emmanuel Macron francia államfő szerint Nagy-Britannia nemzetközi hitelessége és megítélése a tétje a Brexit körüli, mindenekelőtt a halászati jogokról és az észak-írországi kereskedelem szabályozásáról zajló vitáknak.
A lázadó tigréi erők közölték szombaton, hogy elfoglalták Etiópia Amhara régiójában a stratégiai jelentőségű Desze városát, ahol az amhara nemzetiségűek tízezrei kerestek menedéket az egyre súlyosabb harcok elől.
Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma pénteken szankciókkal sújtott az iráni Forradalmi Gárda drónprogramjához köthető két dandártábornokot és két vállalatot.