Legalább egy, iráni kötődésű milícia hajtotta végre azt a merényletkísérletet a hétvégén, amelynek célja az iraki kormányfő meggyilkolása volt - közölték hétfőn iraki biztonsági illetékesek.
Litvánia csapatokat vezényel a fehérorosz határra, hogy felkészüljön a migránsok esetleges beáramlására - közölte hétfőn a balti ország belügyminisztere.
Hétfői brit sajtóértesülés szerint London várhatóan még az idén felfüggeszti a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi protokoll alkalmazását. Uniós illetékesek "robusztus" ellenlépéseket helyeztek kilátásba, ha a brit kormány valóban meghozná ezt a döntést.
Szlovéniának fontos Bosznia-Hercegovina integritása és a térség biztonsága - közölte Twitter-bejegyzésében Janez Jansa szlovén kormányfő, miután vasárnap hivatalában fogadta Milorad Dodikot, a háromtagú boszniai államelnökség szerb tagját.
Ukrajnában megkezdték a koronavírus elleni védőoltás felvételére kötelezett munkavállalók, köztük az állami tisztviselők és a tanárok munkaviszonyának felfüggesztését - közölte hétfői sajtótájékoztatóján Viktor Ljasko egészségügyi miniszter.
Bejárták a közösségi médiát azok a felvételek, miszerint jelentős embertömeg alakult ki a Kuznica Bialostocka határátkelőhely fehérorosz oldalán. Lengyelország szerint Fehéroroszország szervezetten szállítja az embereket a közös határra, hogy így helyezzen nyomást szomszédaira. A lengyel hatóságok beszámolója alapján az átkelni akarók ledöntötték a szögesdrót határkerítést, amelynek túloldalán a lengyel rohamrendőrök sorakoztak fel velük szemben, akik a beszámolók szerint ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet. Időközben a fehérorosz határőrség is reagált, amely embertelen magatartással vádolta Lengyelországot. Időközben Litvánia is kijelentette, hogy haderejét kivezényli a Fehéroroszországgal közös határára.
Izraelben könnyítést vezetnek be a turistacsoportok számára, negatív koronavírus-teszttel nem szükséges a harmadik oltás a beutazáshoz - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet hétfőn.
Irán garanciát vár az Egyesült Államoktól, hogy Washington nem fogja ismét felmondani az iráni atomprogramról kötött atomalkut, ha a megállapodás felújításáról szóló tárgyalások sikerrel járnak - közölte hétfőn az iráni külügyminisztérium.
Nagyszabású tüzérségi hadgyakorlatot végzett Észak-Korea tegnap hagyományos tüzérségi eszközökkel – írja az NBC News a KCNA-ra hivatkozva. Észak-Korea lövegei elsősorban Dél-Koreára nézve veszélyesek, hiszen a KNDK hadereje ezekkel a fegyverekkel gyakorlatilag a földdé tudja egyenlővé tenni Szöult, az ország 10 milliós fővárosát.
A kínai haderő az amerikai haditengerészet által használt repülőgéphordozókra és más hadihajókra hasonlító modelleken gyakorlatozott. Eközben nem csitul a feszültség Washington és Peking között – írja a Reuters.
Szombaton egy nap alatt 50 új fertőzöttet találtak Kínában, ami a járvány további terjedését jelzi az ázsiai országban – írja a Bloomberg. A helyzet romlása ott is annak köszönhető, hogy a korábbinál fertőzőbb delta variáns a 31 kínai tartományból húszban már megjelent.
Egy robbanószerekkel megpakolt drónnal intéztek támadást az iraki miniszterelnök rezidenciája ellen, de a kormányfőnek nem esett baja – írja a Reuters.
Kína ismét 16 harci repülőgéppel hatolt be Tajvan légvédelmi övezetébe, ami rekordmennyiségű repülőt jelent a legutóbbi, október eleji berepülési hullám óta - közölte vasárnap a sziget védelmi minisztériuma.
Tízezrek tüntettek szombaton a nagyobb klímavédelemért Glasgow-ban, ahol éppen az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye 26. ülésszaka (COP26) zajlik.