Globál

Nagyon belejöttek az észak-koreaiak: ma két rakétát lőttek fel

Nagyon belejöttek az észak-koreaiak: ma két rakétát lőttek fel

Hétfőn hajnalban két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt fel Észak-Korea a fővárosi repülőtérről indítva, így idén már a negyedik rakétateszten van túl az elszigetelt ország, amely során összesen hat rakétát lőtt fel – írja a Reuters. Közben figyelemre méltó, hogy ez a nekilendülés pont akkor történik, amikor csaknem két év után újraindul a Kínával folytatott külkereskedelme az országnak, és ez egyfajta bátorítást is adhat Észak-Koreának, hogy folytassa rakétaprogramjának tökéletesítését.

Biden:

Biden: "Ez terrorcselekmény!"

Joe Biden amerikai elnök vasárnap terrorcselekménynek nevezte a texasi Colleyville zsinagógájában történt túszejtést. "Ez terrorcselekmény volt" - jelentette ki Biden a Philadelphia városában tett látogatásán. Hozzátette, egyelőre nem áll rendelkezésre információ arról, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által időközben Malik Faisal Akram néven azonosított férfi miért éppen zsinagógában követte el tettét. A rendvédelmi szervek által agyonlőtt elkövetőről az FBI csak annyit hozott nyilvánosságra, hogy 44 éves és brit állampolgár.

Donald Trump a visszatérésre készül

Donald Trump a visszatérésre készül

2024-ben visszavesszük a Fehér Házat - jelentette ki Donald Trump volt amerikai elnök helyi idő szerint szombaton este, az Arizona állambeli Florence városában tartott politikai nagygyűlésen.

Egy litván tengerész leugrott egy szovjet hajóról, és egész Amerika felbolydult

Egy litván tengerész leugrott egy szovjet hajóról, és egész Amerika felbolydult

1970. november 23-án egy amerikai és egy szovjet hajó találkozott az amerikai partok közelében. A szovjet hajó litván rádiósa egyszer csak átugrott az amerikai Parti Őrség hajójára, és menedékjogot kért. Nem adták meg neki, hanem visszaszolgáltatták a Szovjetuniónak, ahol aztán hazaárulásért elítélték. De itt nem ér véget a történet, amelybe két amerikai elnök, Richard Nixon és Gerald Ford is belesodródott, miközben amerikaiak sokasága mozdult meg, hogy követelje a litván tengerész szabadon bocsájtását. Fél évszázaddal később a litván rendező, Giedrė Žickytė készített dokumentumfilmet a történtekről Egy nagy ugrás címmel, amelyben megszólal a már idős dezertőr, Simas Kudirka és a hidegháborús történet számos szereplője, köztük Henry Kissinger egykori külügyminiszter. A többszörös díjnyertes film most a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) keretében mutatkozik be a magyar közönség előtt. (Figyelem, a cikkben említésre kerülnek a film cselekményének egyes részletei!)

Koronavírus: terjed a kötelező oltás a világban!

Koronavírus: terjed a kötelező oltás a világban!

Vasárnap reggelre több mint 326 millió főre nőtt a világban a regisztrált koronavírusos esetek száma a járvány kitörése óta, a koronavírushoz köthető halálesetek száma pedig átlépte az 5,53 millió főt a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. A floridai egyetem kutatásából kiderült, mennyire szórjuk szét a vírust, ha maszk van rajtunk, illetve mekkora a különbség a különféle maszkok között. A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy az omikron brutális gyorsaságú terjedése miatt nem az omikron az utolsó variáns, amely aggodalomra adhat okot. Eközben Ausztriában megjelent a törvényjavaslat a felnőttek kötelező oltásáról és az Apple már 3 oltást vár el a dolgozóitól.

Fél éve nem látott halálozási szám Oroszországban

Fél éve nem látott halálozási szám Oroszországban

Július 5. óta először csökkent 700 alá a koronavírus-járvány miatti napi halálozások száma Oroszországban, az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma ugyanakkor ismét megközelítette a 30 ezret - derült ki az orosz operatív törzs által vasárnap közölt adatokból.

Halállal fenyegette Trumpot az iráni diktátor

Halállal fenyegette Trumpot az iráni diktátor

Szombaton véglegesen törölték az iráni legfelsőbb vezető, Ali Hámenei nagyajatollah Twitter-fiókját, miután egy olyan animált videót tett közzé, amelyben bosszút követelt Donald Trump korábbi amerikai elnök ellen a két éve meggyilkolt Kászim Szulejmáni tábornok halála miatt – számolt be az Alarabiya News című hírportál nyomán a 24.hu.

Tudósok az omikron tombolása utáni súlyos veszélyekre figyelmeztetnek

Tudósok az omikron tombolása utáni súlyos veszélyekre figyelmeztetnek

Fel kell készülnünk a görög ábécé további betűinek megtanulására, mivel a tudósok arra figyelmeztetnek, hogy az omikron brutális gyorsaságú terjedése biztosítja, hogy ne ez legyen a koronavírus utolsó változata, amely aggodalomra ad okot a világban - számolt be az AP amerikai hírügynökség.

Kiderült, milyen messzire szórjuk szét a vírust, ha maszk van rajtunk

Kiderült, milyen messzire szórjuk szét a vírust, ha maszk van rajtunk

A koronavírus-járvány kirobbanása óta az egész világon elterjedt a maszkhasználat, amely által csökkenthetjük a fertőzés átadásának, illetve elkapásának a kockázatát is. A floridai egyetem kutatói megvizsgálták, a maszk mennyire képes megakadályozni a vírus terjedését, ha beszélgetünk, illetve azt is megnézték, milyen messzire terjedhetnek a nyálcseppek, ha valaki maszk nélkül, vászonmaszkban vagy orvosi maszkban köhög mellettünk - írja a Blikk a DailyMail alapján.

1500 dokumentumot hoztak nyilvánosságra a Kennedy-gyilkosságról, de a teljes anyagra még várni kell

1500 dokumentumot hoztak nyilvánosságra a Kennedy-gyilkosságról, de a teljes anyagra még várni kell

1963. november 22-én Dallasban megölték az Egyesült Államok 35. elnökét, John Fitzgerald Kennedyt. Bár kevesebb mint egy évvel ezt követően bemutattak egy majdnem 900 oldalas jelentést a merényletről, sok ezer akta továbbra is titkosítás alatt maradt, ami táplálta a már a gyilkosság napján szárnyra kapó összeesküvés-elméleteket. A Biden-kormányzat nemrég 1500, eddig nem ismert aktát hozott nyilvánosságra, és ha további halasztások nem lesznek, 2022 decemberének közepéig a fennmaradó mintegy 10 ezer dokumentum is közkinccsé válhat. Az amerikai lakosság többsége a mai napig kételkedik a történészek többsége által is osztott hivatalos verzióban, mely szerint egy magányos merénylő ölte meg az elnököt, és a konspirációs teóriák burjánzásának vélhetően az újabb dokumentumok nyilvánosságra hozatala sem fog gátat szabni.

Koronavírus: együtt érkezik az ötödik hullám és a negyedik oltás

Koronavírus: együtt érkezik az ötödik hullám és a negyedik oltás

Több mint 323 millióan kapták el eddig a koronavírust a világban, míg a halálos áldozatok száma megközelíti az 5,53 milliót. Az omikron vírusvariáns gyors terjedésével elindult az ötödik hullám Magyarországon, az ebből adódó betegséges könnyű lefolyására lehet azonban számítani, ha valaki teljes oltottsággal rendelkezik. A negyedik oltásnál már zajlik a kidolgozása annak, hogy pontosan kiknek javasolják, de ahol már bevezették, ott elsősorban a hatvan éven felülieknek ajánlják.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.