Enrico Letta, a Demokrata Párt (PD) főtitkára alig jelentette be a baloldali választási szövetség felállását, Carlo Calenda, az Akció nevű párt vezetője vasárnap délután egy televíziós interjúban közölte, hogy mégsem csatlakozik a csapathoz.
A szeptember 25-i parlamenti választásokon a jobboldal kormányra kerülését akarja megakadályozni a baloldali erők vasárnapra megszületett választási szövetsége Enrico Letta, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára szerint.
Ferenc pápa a remény jelének nevezte a többek között gabonával megrakott hajók elindulását az ukrajnai kikötőkből a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap. Az egyik hajó Olaszországba tart.
Négy, egyebek között gabonával megrakott hajó hagyta el a Fekete-tenger parti Odessza és a szomszédos Csornomorszk kikötőjét - jelentette be vasárnap Twitteren Olekszandr Kubrakov infrastruktúráért felelős ukrán miniszter.
Vasárnap is közzétette napi jelentését a brit védelmi minisztérium az ukrajnai háborúról. Szignifikáns események híján az orosz katonai vezetők személyi változásairól érintkeznek. A britek azt állítják: az orosz haderő Ukrajnában tapasztalható, gyenge teljesítménye miatt sorra menesztik a magas beosztású orosz parancsnokokat.
Több robbanás történt pénteken a zaporizzsjai atomerőmű körül, melyet az orosz haderő március óta megszállva tart. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint egész Európára nézve veszélyt jelent az, amit az orosz haderő csinál.
Videót tett közzé Twitteren a Kínai Köztársaság (Tajvan) védelmi minisztériuma arról, hogy behatolt egy kínai fregatt a felségvizükre és egészen közelről, körülbelül 100 méterről kísérték a hadihajót a jelenlévő tajvaniak egy rombolóval.
Az izraeli hadsereg vasárnap bejelentette, hogy végzett az Iszlám Dzsihád terrorszervezet újabb parancsnokával Gázában. Ugyancsak vasárnap megszólaltak a légvédelmi szirénák Jeruzsálemben is.
A napokban azt állította egy orosz biztonságpolitikai szakértő az orosz állami médiában, hogy 100 ezer észak-koreai önkéntes kész csatlakozni az orosz haderőhöz, hogy az Ukrajna elleni inváziót segítsék. Egy észak-koreai menekült szerint elképzelhető, hogy igaz a hír, de a koreai harcosok nem önkéntesek lesznek, hanem a legalacsonyabb társadalmi osztályba tartozó ágyútöltelék, akiket Phenjan jelöl ki a feladatra.
Hat műveleti csoportot hozott létre a kínai haderő Tajvan körül a jelenleg zajló „hadgyakorlat” erejéig, a Kínai Kommunista Párt egyik lapja, a CGTN közzétette, hogy egyes csoportoknak mi a konkrét célja a sziget körül.
A közelgő választások megnyerését nevezte a konzervatív erők legfontosabb feladatának Donald Trump volt amerikai elnök helyi idő szerint szombaton az egyesült államokbeli Dallasban, az Amerikai Konzervatív Unió nagyszabású nyári konferenciáján (CPAC) felszólalva.
Legnagyobb afrikai földgáztermelő országként Algéria lehetne az egyik olyan jelentős gázszállító Európa számára, amely nagyban elősegíthetné az orosz gázról történő leválást. Ezt azonban az algériai gázexport kapacitáskorlátjai, valamint a növekvő hazai gázigény lefedése mellett politikai kérdések is akadályozhatják. Az amúgy Oroszországgal igen szoros mértékben – legfőképpen védelmi kérdésekben – együttműködő, így a Nyugat és Moszkva között lavírozó afrikai ország például tavaly ősz óta nem szállít gázt az egyik fő európai felvevő piacát, Spanyolországot kiszolgáló két gázvezeték egyikén. Ez a vezeték ugyanis Algériát és Spanyolországot Marokkón keresztül köti össze, amely országgal Nyugat-Szahara kérdésében súlyos vitái vannak az algíri vezetésnek. Algéria ugyanis nem ismeri el az egykori spanyol gyarmat feletti marokkói fennhatóságot, és fegyverrel is támogatja a terület függetlenségéért küzdő lázadókat.
A Hajnalhasadás hadművelet második napján, szombaton tovább folytatódott a rakétaháború Izrael és az Iszlám Dzsihád terrorszervezet között - jelentette a helyi média szombat este.
Az oroszok délnyugat felé csoportosítják át erőiket Donbasz tartományból, oda, ahol az elmúlt hetekben egy ukrán ellentámadás alakult ki. Ukrajna az ellátási vonalak rombolásával próbál előrelépést kicsikarni. A brit védelmi minisztérium szerint a háború új szakaszba lépett, a nagy harcok súlypontja a keleti frontól az ettől délnyugatra fekvő 350 kilométer hosszú frontvonalra helyeződik át.
Észak-Macedónia tankokat és repülőgépeket ajánlott fel Ukrajnának az orosz katonai megszállás elleni harchoz - jelentette be Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó szombaton.
Isztambul partjainál már a második, ukrán gabonát szállító hajót vizsgálják a hatóságok, mielőtt elindulhat végcélja felé - írta a török védelmi minisztérium a Twitteren szombaton.
A koszovói rendőrség közölte, hogy szombaton a szerb határhoz közel - egy olyan területen, ahol mostanában felsűrűsödtek az etnikai viták és a csempésztevékenység - az egyik járőrük tűz alá került.