Az ügyet ismerő, névtelenséget kérő források szerint a létszámleépítésről szóló bejelentés akár már a következő hónapban megtörténhet. A döntés azonban még nem végleges, a leépítések pontos mértékét jelenleg is vizsgálják. Az olasz kormány, amely Franciaországgal közösen 27,5 százalékos részesedéssel rendelkezik a vállalatban, igyekszik minimalizálni az átszervezés hatását az olasz munkaerőre.
Az STMicroelectronics szóvivője megerősítette, hogy a vállalat a közeljövőben tárgyalásokat kezdeményez a munkavállalók képviselőivel.
Az elkövetkező hetekben konstruktív párbeszédbe kezdünk a munkavállalók képviselőivel az önkénetes alapú, karrier végét támogató programokról, beleértve a korai nyugdíjazást is
- nyilatkozta a szóvivő.
Jean-Marc Chery vezérigazgató csütörtökön elmondta, hogy a vállalat keresi a módját költségalapjának csökkentésére, és egy korai nyugdíjazási programot tervez egyes dolgozók számára. Az iparági visszaesés miatt az STMicroelectronics az elmúlt időszakban többször is kénytelen volt csökkenteni pénzügyi céljait, részvényeinek árfolyama pedig az elmúlt 12 hónapban több mint 45 százalékkal esett.
A vállalat vezetése a csütörtöki negyedéves jelentés során 2024-et az elmúlt évtizedek egyik legrosszabb évének nevezte az iparág számára, és az első negyedévre az elemzői várakozásoktól elmaradó bevételt prognosztizált. A hagyományokkal szakítva az STMicroelectronics nem adott egész éves előrejelzést. A versenytárs Texas Instruments múlt héten szintén csalódást keltő előrejelzést közölt a folyó negyedévre vonatkozóan, a lassú keresletre és a magasabb gyártási költségekre hivatkozva.
Az STMicroelectronics, amely 1987-ben jött létre francia és olasz állami tulajdonú chipgyártók egyesülésével, stratégiai jelentőségű vállalatnak számít mindkét országban. A cég olyan nagyvállalatoknak szállít úgynevezett "legacy" chipeket, mint az Apple és a Tesla. Ezek a chipek általában régebbi technológiát használnak, és nem igényelnek korszerű gyártási létesítményeket.
A vállalat bevételének 45 százalékát az autóipar tette ki a negyedik negyedévben.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ