Ukrán vezérkar: sikerült visszaverni néhány orosz támadást
Továbbra is heves harcok dúlnak a kelet-ukrajnai Donyeck régióban Bahmut és Avgyijivka határában - ismertette hétfőn az ukrán vezérkar hadijelentésében.
Továbbra is heves harcok dúlnak a kelet-ukrajnai Donyeck régióban Bahmut és Avgyijivka határában - ismertette hétfőn az ukrán vezérkar hadijelentésében.
Szeptembertől Liz Truss vagy Rishi Sunak lesz a Nagy-Britanniát kormányzó toryk vezetője és a következő brit miniszterelnök. Bár Truss előnye jelentős a pozícióról döntő konzervatív párttagok körében, a verseny még nem ért véget. A két jelölt gazdasággal kapcsolatos várakozásai és kínált megoldásai eltérőek, a következő egy hónapban pedig még számos impulzus érheti a tory tagságot. Végül bármelyik politikus győz és lép a lemondó Boris Johnson helyébe, nehéz helyzetben kell majd kormányoznia: rossz és egyre rosszabb gazdasági adatok, előretörő Munkáspárt, fellángoló skót függetlenségi vágyak. A szeptemberi választási győzelem tehát csak a kezdet a 2024-es választás felé vezető nehéz és kiszámíthatatlan úton.
Észak-Korea lerombolhatja az egykori két Korea közötti béke szimbólumaként ünnepelt úszó szállodát, amely fontos helyszíne volt a szétszakított családok találkozásának - írta meg a CNN.
Célba ért az első ukrajnai gabonaszállítmány hétfőn: a Polarnet nevű hajó megérkezett törökországi célállomására 12 ezer tonna kukoricával a fedélzetén - közölte a kijevi infrastrukturális minisztérium.
A fertőző betegségekre szakosodott Spallanzani római kórházban kezdődött el a majomhimlő elleni oltás hétfőn, miután az egészségügyi minisztérium adatai szerint 545 esetet azonosítottak. A vakcinázás első napján tíz embernek adták be az oltást.
Több orosz médiatermék is elkezdett keringetni egy nyilatkozatot, melyet állítólag Alekszander Botszan-Karcsenkó, Oroszország szerbiai nagykövete tett néhány órája. Botszan-Karcsenkó a források szerint azt mondta, hogy Oroszország „képes lesz” katonai bázist építeni Szerbia területén, melyet néhány portál úgy értelmez, hogy lényegében meg is van a megállapodás a bázis kivitelezéséről. Valószínűleg nincs erről szó, hiszen az EU-s szankciók miatt lehetetlen lenne orosz katonákat, haditechnikai eszközöket juttatni Szerbiába.
A Kreml hétfőn azt kérte az Ukrajnával szövetségben álló országoktól, gyakoroljanak nyomást Kijevre, hogy hagyjon fel a legnagyobb európai atomerőmű bombázásával - írta meg a Reuters.
Azzal vádolja az ukrán Enerhoatom energetikai ügynökség az orosz haderőt, hogy aláaknázták a Zaporizzsjai Nukleáris Erőművet és felrobbantják azt, ha nem tudják megvédeni egy ukrán ellentámadás elől – írja a Kyiv Independent.
Az ukrán Energoatom állami atomenergetikai vállalat vezetője hétfőn felszólította a világot, hogy a zaporizzsjai atomerőművet és környékét nyilvánítsák hadseregmentes övezetté. Továbbá felhívta a figyelmet egy csernobili típusú nukleáris katasztrófa veszélyére, abban az esetben, ha a létesítményt bomba- vagy rakétatalálat éri - számolt be róla a Reuters.
Olaf Scholz német kancellár nem tart az Oroszország elleni szankciók támogatottságának gyengülésétől még az energiaszámlák további emelkedése esetén sem - mondta a kormányszóvivő hétfőn, Berlinben.
Több mint 450 olyan alkatrészt azonosítottak a brit Royal United Services Institute (RUSI) katonai elemzőlabor szakértői orosz fegyverekben, melyeket amerikai, európai és ázsiai vállalatok gyártottak – írja a Reuters.
A dél-ukrajnai Zaporizzsja megye Oroszország által kinevezett vezetője aláírta azt a rendeletet, amely népszavazást ír elő az Oroszországhoz való csatlakozásról – írja a The Guardian a RIA Novosztyi hírügynökség alapján.
Park Dzsin dél-koreai külügyminiszter első hivatalos látogatására kerül sor Kínában hétfőn. Az út kiemelt célja, hogy Jün Szuk-jeol dél-koreai elnök kormánya megnyugtassa Pekinget, amely egyre inkább aggódhat Dél-Korea és az Egyesült Államok erősödő barátsága miatt. Kínában hatalmas indulatokat váltott ki Nancy Pelosi amerikai házelnök ázsiai körútja, amelynek keretében ellátogatott Dél-Koreába is - írja a Reuters.
A brit védelmi minisztérium és az Institute for the Study of War (ISW) amerikai agytröszt is közzétette térképeit az ukrajnai háború állásáról.
A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov szerint nincsenek meg az alapok ahhoz, hogy az orosz és az ukrán elnök találkozzon – írja a Reuters.
Az orosz Prisp interjút készített Ruszlan Pukov haditechnikai szakértővel, a moszkvai székhelyű Stratégiai és Technológiai Kutatóközpont igazgatójával. Pukov az orosz védelmi minisztérium jelenleg is aktív katonai tanácsadója, az interjúban azonban szomorú képet fest az orosz csapatok felszereléséről.
Alacsony kockázatot jelent az oltás a tinédzsereknél egy ausztrál kutatás szerint. A Monash Egyetem kutatói a vakcinával összefüggő szívizomgyulladás lehetőségét vizsgálva megállapították, hogy ennek kockázatai "enyhébbek", mint a COVID-19 hosszú távú kockázatai.
Az amerikai Institute for the Study of War (ISW) agytröszt vasárnap este is közzétette jelentését az ukrajnai háborúról.
Az orosz Interfax hírügynökségnek adott interjújában Jevgenyij Balickij közölte, hogy a hétvégén lövésekkel sújtott zaporizzsjai atomerőmű "normál üzemmódban" működik - számolt be róla a Reuters.
Ukrán források azt állítják, hogy nagy mennyiségű tank és egyéb páncélozott jármű tart Herszon felé, hogy ellentámadást indítsanak az elfoglalt város térségében, mielőtt az oroszok elcsatolják azt egy népszavazási kezdeményezést követően.
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell...
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.