
Ruszlan Sztefancsuk házelnök hangsúlyozta, hogy gyakorlatilag és jogilag is lehetetlen szabad és tisztességes választásokat tartani egy olyan országban, amely részben megszállás alatt áll és folyamatos támadásoknak van kitéve.
Oroszország a 2022 februári ukrajnai invázió óta igyekszik illegitimnek beállítani az ukrán kormányt, különösen Volodimir Zelenszkij elnököt, akinek ötéves mandátuma tavaly lejárt. Korábban Keith Kellogg, Donald Trump amerikai elnök Ukrajna-ügyi különmegbízottja is választásokat követelt Ukrajnában, maga Trump Zelenszkijt pedig egy alkalommal diktátornak nevezte, akinek alig van valós támogatottsága. Valójában a jelenlegi ukrán elnök támogatottsága még mindig 50% fölött van.
Sztefancsuk szerint azonban Ukrajna elkötelezett a demokratikus választások mellett, szemben Oroszországgal, amely felszámolta a politikai ellenzéket.
Ez számomra prioritás, mert Ukrajna mindig is – történelmileg, most és a jövőben is – demokratikus Ukrajna volt és marad. Ez az, ami megkülönböztet minket az Orosz Föderációtól. Ebben a kérdésben a civilizációs szakadék két partján állunk
– mondta a házelnök.
A jövőbeli választások előkészületei már megkezdődtek, de még nagyon korai szakaszban vannak – jegyezte meg. Ukrajnában legutóbb 2019-ben tartottak parlamenti és elnökválasztást. A hadiállapot meghosszabbításához 90 naponta parlamenti jóváhagyás szükséges. A hadiállapot kinyilvánítása lehetővé teszi a csapatok mozgósítását és a választási ciklus felfüggesztését.
Sztefancsuk elmondta, hogy a parlament szinte biztosan megújítja a hadiállapotot, mert a háború nem ért véget.
Még a konfliktus befejezése után is hatalmas kihívást jelent majd a megfelelő választások megtartása, amihez Ukrajnának a semmiből kell létrehoznia a keretrendszert, beleértve egy új törvényt, amely meghatározza az időzítést, a szabályokat és az eljárásokat.
Sztefancsuk megerősítette, a törvényhozók, választási tisztviselők és más szakértők dolgoznak a választásokkal kapcsolatos kérdéseken, de még nem kezdték el a törvényjavaslat kidolgozását. Még nem született döntés a helyi, parlamenti és elnöki szavazások sorrendjéről, amelyeket mind meg kell tartani.
Még elméleti szempontból is irreális az összes választást egyszerre megtartani
– hangsúlyozta a házelnök.
Címlapkép forrása: Andrii Nesterenko/Global Images Ukraine via Getty Images
Brutális támadás érte Szumit, Zelenszkij Ukrajnába hívta Trumpot – Háborús híreink hétfőn
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Itt a fordulat a vámháborúban: megmenekülhet az autóipar
Trump több időt adna a felkészülésre.
Páros lábbal szállt bele Zelenszkijbe Trump: "Ha kompetens lenne, nem robban ki a háború"
Nem finomkodott az elnök.
Amerikai egyetemek perlik a Trump-adminisztrációt
A pénzek megvágása nehéz helyzetbe hozza őket.
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Geotermikus energia: a második Trump-ciklus nagy nyertese?
Donald Trump energiaügyi reformjaninak az olajvállalatok mellett a geotermikus energiával foglalkozó cégek lehetnek a legnagyobb nyertesei.
Mit keres Deadpool egy kisvárosban? Hollywoodi sztori Ryan Reynoldsszal
Aki ismeri a walesi csoda alaptörténetét, annak a válasz már részint ismerős lehet. Azonban számos részlet bújik meg a Wrexham AFC hihetetlen felemelkedése mögött. És...
The post Mit keres De


- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.