
Starmer, aki az Ukrajnának nyújtandó majdani biztonsági garanciák terveinek kidolgozására összehívott csütörtöki párizsi csúcstalálkozón vett részt, a Downing Street által ismertetett nyilatkozatában úgy fogalmazott: az értekezlet résztvevői arra a megállapításra jutottak, hogy Oroszország az obstrukció módszerével késlelteti az elmúlt napokban bejelentett tűzszüneti megállapodások végrehajtását.
A brit kormányfő szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a múlt héten beleegyezett az ukrajnai energiaipari infrastruktúra elleni támadások szüneteltetésébe,
de az orosz fegyveres erők azóta is támadják ezeket a települési létesítményeket Ukrajna-szerte,
és az orosz fél a fekete-tengeri tűzszünet bejelentése után is újabb, késleltető hatású feltételekkel állt elő.
Oroszország időhúzásra játszik, de ezt nem szabad megengedni, hanem határidőt kell szabni a tényleges előrelépés eléréséhez,
és Oroszországot rá kell szorítani ennek a határidőnek a betartására" - mondta a londoni kormányfői hivatal által ismertetett csütörtöki nyilatkozatában a brit miniszterelnök.
Keir Starmer szerint éppen ezért a párizsi értekezleten megállapodás született arról, hogy fokozni kell az Oroszországra gyakorolt nyomást, annak érdekében, hogy az orosz fél vegye komolyan az ukrajnai rendezés ügyét.
A brit kormányfő szerint ennek első lépése a katonai nyomás erősítése. Ennek jegyében John Healey brit védelmi miniszter elnökletével április 11-én megtartja következő ülését az ukrajnai védelmi kontaktcsoport, és a találkozó napirendjén az ukrán harcképességet fenntartó további katonai segélyszállítmányok összeállítása szerepel.
Starmer szerint a második lépés az Oroszországra gyakorolt gazdasági nyomás fokozása újabb, még keményebb - mindenekelőtt az energiahordozókból származó orosz bevételekre összpontosító - szankciók formájában.
Az Oroszországra gyakorolt gazdasági nyomás fokozásáról a múlt héten kétoldalú egyeztetést is tartott a brit kormány és az Európai Unió. A londoni megbeszélésen Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője David Lammy brit külügyminiszterrel és John Healey védelmi miniszterrel tanácskozott erről, és a találkozó napirendjén szerepelt azoknak a módszereknek a megvitatása is, amelyekkel elérhető, hogy Oroszország megtérítse az Ukrajnának okozott károkat.
Címlapkép forrása: Chris Radburn - WPA Pool/Getty Images
Donald Trump: jönnek a büntetővámok, csak egy mód van a tárgyalásra
Április 2-től jönnek az új tarifák.
Donald Trump: van rá mód, hogy harmadszorra is elnök legyek
Szerinte még korai erről beszélni.
Támadást indított Amerika: felszálltak a harci repülőgépek
Szanaá térségében csapódtak be a bombák.
Egyre súlyosabb a helyzet Törökországban: gazdasági bojkott indult
Kormányközeli cégek kerültek célkeresztbe.
Kiábrándító vélemény jött Moszkvából: „nagy hiba most hátra dőlve várni a tűzszünetet”
Rogozsin szenátor szerint csak katonai erővel győzhet Oroszország.
Máris jelezte egy egész szír régió, hogy nem kérnek az új kormány hatalmából
Pedig meglepően sokszínű lett.
Mélytengeri széntemetőkre épülhet a globális zöldítés
Kísérleti módszerekkel próbálják visszafordítani az klímaváltozást, véget érhet a sokéves óvatoskodás.
Ez történt a héten 03.30
Trump szokás szerint a héten is vámokat jelentett be és egyelőre nem vonta vissza őket szintén a szokása szerint. Jelenleg úgy néz ki, hogy a jövő héttől minden külföldi gépjárműre 25% v
Nálatok laknak-e állatok?
Denevérek és mosómedvék - egészen meglepő fajok lesznek egyre gyakoribb vendégek a városokban és külvárosokban. A világ eltérő pontjain tapasztalható jelenség nem új,
Gauder Milán nem hajótörött! (2. rész)
Móricz Dániellel a magyar kötvénypiaci ársapkáról, Gauder Milánnal meg Afrikáról, színházgazdaságról és oktatásról beszélgettünk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még
Az RSM Hungary és a Credit Management Group egyesíti ESG üzletágát
A Credit Management Group, az egyik legjelentősebb hazai független ESG tanácsadó cég és az RSM közös cégben egyesíti ESG üzletáguk szolgáltatásait. Az RSM ESG Solution Kft.-ben az RSM Hungary
Mennyivel támogattad tavaly a kleptokráciát?
Az adóbevallási szezon közeledtével remélhetőleg sokan reflektálnak arra, hogy mennyi pénzt vesz el tőlük az állam. Ugyan nem szeretek adózni, de úgy gondolom, a befizetett adó egy részének
Kinyílt a rézolló, a záródása érdekli a befektetőket
A chicagói börzén új történelmi csúcsra futott a réz árfolyama, ami remek arbitrázslehetőségre hívja fel a figyelmet. A tőzsdén kétféle \"réz\" van: az amerikai réz...
The post Kinyílt
Fejlődj, bővíts, korszerűsíts! - Új támogatás mikro- és kisvállalkozásoknak
A versenyképesség megőrzése és növelése kulcsfontosságú minden vállalkozás számára. A technológiai fejlődés és a modernizáció ma már elengedhetetlen feltétele a hosszú távú sikernek
SPB: Jelentős átrendeződések várhatóak az amerikai kiskereskedelmi szektorban
Továbbra is komoly kockázati tényezők vannak jelen a kínai gazdaságban, de az ösztönző csomagok hatása rövid távon mindenképpen pozitív lehet. Az év első két hónapjában rekordteljesítm


- Drámai jóslat érkezett a nyári időjárásról: nagyon fájdalmasan érintheti Magyarországot
- Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
- Figyelmeztet a Bizottság: Magyarország olyan adóssághegyen ül, amit nehéz lesz legyűrni
- Újra elszabadul az infláció – minden borul a lakossági állampapírok piacán?
- Összeomlott a Tesla Európában
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Muszlim piacra is jut magyar bárány, itthon viszont alig keresik
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Héja vagy galamb az MNB? Mi történik?
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen