A legnagyobb titokban már régóta zajlanak a szupermodern amerikai F-47-es vadászgép fejlesztései
Globál

A legnagyobb titokban már régóta zajlanak a szupermodern amerikai F-47-es vadászgép fejlesztései

Portfolio
Az amerikai védelmi minisztérium kutatásokért felelős részlege, a DARPA március 21-én jelentette be, hogy már évek óta zajlanak a következő generációs amerikai vadászgép fejlesztési munkálatai.

Donald Trump amerikai elnök pénteken zöld utat adott az F-47-es vadászgépe előtt a Next Generation Air Dominance (NGAD) program keretein belül, az amerikai légierő következő nagy fegyverét a Boeing építheti majd meg. Bejelentésével egyébként hosszú időszak végére tett pontot, ugyanis az elmúlt egy évben többször is felmerült, hogy az egészet inkább elfelejtik és inkább valamilyen más megoldással helyettesítik a hatodik generációs gép képességeit. A bejelentés előtti napokban még az elnök tanácsadója, a techmilliárdos Elon Musk is nekiment az elképzelésnek. Három nagy hadiipari óriás versengett a tenderért, de a Northrop Grumman már 2023-ban kiesett a versenyben, majd a Boeing a Lockheed Martint előzte meg.  

A bejelentés úgy hatott, mintha az Egyesült Államok most állnak neki majd a jármű fejlesztésének, a DARPA közleménye viszont tisztázta, hogy a valóságban már évek óta zajlanak titokban a háttérmunkák. Szerinte az utolsó pillanatig versenyben lévő vállalatok korábban már két X-repülőgépet is kifejlesztettek, amelyek már rengeteg órát töltöttek a levegőben. David Allvin tábornok, a légierő vezérkari főnöke is nyilatkozott az ügyben:

Az elmúlt öt évben az ehhez a repülőgéphez készült X-repülőgépek csendben lefektették az F-47-es alapjait – több száz órát repültek, élvonalbeli koncepciókat teszteltek, és bebizonyították, hogy magabiztosan át tudjuk tolni a technológia burkát.

Trump szerint az F-47-es olyan gép lesz, hogy „semmi sem érhet majd a nyomába”. Nem véletlen a névválasztás sem, mivel a republikánus politikus éppen a 47. az amerikai elnök sorában (a 45. is ő volt). A Boeing most a 20 milliárd dolláros szerződés keretében

tesztgépeket fognak legyártani, valamint előkészítik az új jármű sorozatgyártását.

A fejlesztés célja, hogy lecseréljék az ötödik generációs F-22 Raptorokat, az ezeket felváltó járművek pedig szinte észrevehetetlenek legyenek a különböző radarok számára. Emellett nagy sebességről (Mach 2) és a korábbiaknál jóval nagyobb hatótávolságról van szó az elképzelésekben.

Az új fejlesztés emellett már amolyan drónközpontként is fog funkcionálni, amelyek az F-47-essel összehangoltan fognak műveleteket végrehajtani. Az amerikai elnök azt mondta, hogy már a ciklusa végén jöhetnek az első példányok, az évtized végére pedig már sorozatgyártásba is kerülhetnek majd a járművek. Összesen 200 darab legyártását tervezik az első körben.

A március 21-i bejelentés éppen abban az időszakban érkezett, amikor fokozódik a feszültség Kína és Tajvan körül, valamint Peking éppen másodjára villantotta fel a saját hatodik generációs vadászgépét nyilvános tesztrepülésen. Allvin tábornok mondatai viszont azt sejtetik, hogy a keleti nagyhatalom látványos erődemonstrációja ellenére már az Egyesült Államok is rendelkezik bőven tapasztalattal, annak ellenére, hogy ezt nem mutogatták a nyilvánosság előtt. Hozzá kell tenni viszont, hogy azt sem tudni biztosan, hogy Kína pontosan mióta teszteli a saját fejlesztését, és hol tartanak pontosan a projekttel.

Címlapkép forrása: Demetrius Freeman/The Washington Post via Getty Images

Holdblog

Lúzerek, csalók és a többiek

Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre... The post Lúzerek, csalók és a többiek

Ricardo

Az inflációról

Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Összeomlott a Tesla Európában

Portfolió menedzser

Portfolió menedzser
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Ez is érdekelhet