Július 31-én váratlanul érkezett a hír, hogy Iszmáíl Hanije, a Hamász vezetője meghalt egy támadásban Iránban. A politikus egy nappal korábban még a síita iszlamista politikai blokk legfontosabb vezetőivel találkozott, ahol vélhetően a jövőbeni együttműködésekről is szó esett. Az eset hatalmas változást hozhat a Gázai övezet konfliktusában, de akár egy egész régiót is magával ránthat egy kiterjedt, súlyos háború felé.
Oroszország összevont haditengerészet hadgyakorlatot kezd az Északi, a Csendes-óceáni és a Balti hadiflotta, valamint a Kaszpi flottilla részvételével – írja az orosz védelmi minisztérium bejelentése alapján a Moscow Times.
Látványos erődemonstrációt tartott Észak-Korea az egyik legmodernebb, nagy hatótávolságú rakétarendszerével, a rövid bemutató során azonban egyértelműen látszik, hogy a KN-25-ös rakétarendszer pontosságával vannak kisebb-nagyobb problémák.
Provokatívnak nevezte a Finnországban készülő NATO-hadgyakorlatot Oroszország, amely az orosz kormány szerint „növeli a katonai incidensek kockázatát” – írja a Sky News.
Észak-Korea szerdán közölte, hogy sikeresen tesztelt a közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákhoz tervezett új szilárd hajtóanyagú hajtóműveket. Phenjan nem hagy fel a térségbeli riválisai elrettentését célzó nukleáris fejlesztésekkel sem – írja a Nikkei Asia.
Felháborodást váltott ki Szlovákiában Robert Fico feltételes támogatása az Európai Tanács Ukrajnával kapcsolatos döntéseivel kapcsolatban. Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt vezetője rosszallással fogadta a jelenlegi miniszterelnök egyezkedő álláspontját, és felszólította a kormányfőt a választási ígéretének betartására - számolt be róla az Euractiv.
Az illegális bevándorlóknak szánt erődemonstrációt indít és jelentős rendőri erőket vet be a szlovák-magyar zöldhatár ellenőrzésére Szlovákia – jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő a Dunacsúny-Rajka autópálya-határátkelőn hétfőn este, Matus Sutaj Estok belügyminiszterrel és Juraj Blanár külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Egy második repülőgép-hordozó köteléket is Izrael térségébe vezényel az Egyesült Államok, remélhetőleg elrettentve ezzel egy Izrael elleni, újabb támadást – jelentette be Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.
A világ legnagyobb repülőgép-hordozója, a USS Gerald R. Ford szerdán befutott Oslóba, a NATO és Oroszország között, a háború miatt megnövekedett feszültség idején - adta hírül a Reuters.
Észak-Korea kilőtt két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát (SRBM) pénteken a Japán- (más néven Keleti-) tengerre - közölte a dél-koreai hadsereg.
Jelentős mennyiségű harci repülőgépet röptetett meg Észak-Korea, válaszul déli szomszédjuk hasonló célú hadgyakorlatára. Megjöttek az első fotók az eseményről.
A kínai China Central Television (CCT) nemrégiben egy videót tett közzé, amin az látható, hogy a tajvani-szorosban fokozódó feszültségek részeként két kínai J-15-ös vadászgép repül el egy járőröző amerikai romboló felett. A videó ékes bizonyítéka annak, hogy az egy évtizede tartó kínai repülőgép-hordozó-program öles léptekkel halad előre – írta meg a The War Zone.
Dél-Korea és az Egyesült Államok kedden közös légierő-demonstrációt tartott Wendy Sherman amerikai külügyminiszter-helyettes látogatása során, aki kijelentette, hogy határozott és egyértelmű választ adnának, ha Észak-Korea nukleáris kísérletet hajtana végre - írja a Reuters.
Az uniós lakosság több mint 20%-a él olyan területeken, ahol a közlekedési zajszint már káros az egészségre.
Ráadásul éveken keresztül ez ment.
Működnek a büntetővámok.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Szerinte Putyin fél közvetlenül vele tárgyalni.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?