A lap úgy tudja: Starmer, illetve stábja számos egyeztetést folytatott Washingtonnal a kudarcos pénteki találkozó kapcsán, hogy meggyőzzék Donald Trumpot arról, hogy ne hagyja magára az ukránokat.
A lap leírta azt is, hogy a kérdés a Fehér Házon belül is igencsak megosztó:
Marco Rubio külügyminiszter és Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó arról győzködte Donald Trumpot, hogy ismét vegye fel a kapcsolatot az ukrán elnökkel, miközben Steve Witkoff főtárgyaló és Pete Hegseth védelmi miniszter el akarta engedni Ukrajna és Európa kezét.
Közben a brit miniszterelnök Zelenszkijjel is beszélt: már vasárnap elkezdte arra rábeszélni az ukrán elnököt, hogy engedjen Trumpnak és kérjen elnézést.
Miután Zelenszkij hazament Londonból, Starmer ismét felhívta és elmondta neki azt is, szerinte mi az, amit Trump hallani akar, például arra kérte, hogy ismerje el, hogy hibázott a Fehér Házban történt találkozó során.
Végül Zelenszkij elnök X-en tett közzé egy hosszas posztot, melyben Trump erényeit méltatta és azt írta, hogy szeretne vele továbbra is együtt dolgozni. Az amerikai vezető eddig pozitívan reagált Zelenszkij üzenetére.
Címlapkép forrása: Henry Nicholls - WPA Pool/Getty Images