Felgyorsultak az események, hamarosan csúcstalálkozó jöhet Putyin és Trump között
Globál

Felgyorsultak az események, hamarosan csúcstalálkozó jöhet Putyin és Trump között

Portfolio
Az orosz állami TASZSZ hírügynökség írta meg az amerikai CNN forrásaira hivatkozva, hogy felgyorsultak az események az ukrajnai háború lezárási szándékával kapcsolatban.

Az amerikai csatorna úgy értesült, hogy a háttérben folyamatosan zajlanak az egyeztetések Oroszország és az Egyesült Államok között. Az állandó kommunikáció célja, hogy a két nagyhatalom közötti kapcsolatot helyreállítsák. Az információk szerint Washington és Moszkva valamikor a következő hetekben tartana egy újabb találkozót, de erről egyelőre több részlet nem derült ki. Nagy lépésnek számított, hogy a két delegáció február 18-án már találkozott egymással Szaúd-Arábiában, ahol a megpróbálták közelíteni az álláspontjaikat.

A következő körben már elnöki szintű megbeszélések jöhetnek, de ezzel kapcsolatban szinte minden nagyon homályos egyelőre, a helyszín is ismeretlen.

Donald Trump amerikai elnöki beiktatása után jelentősen felgyorsultak az események az orosz-ukrán háború lezárását illetően. Néhány héttel a január 20-i ceremoniális eseményt követően az amerikai vezető felhívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, még február 12-én. A delegációk rijádi találkozójára nem egészen egy héttel ezt követően került sor, azután Jurij Uzsakov orosz elnöki tanácsadó azt mondta, hogy egyelőre nincs pontos időpont a Putyin-Trump találkozóra.

A legújabb fordulatot egyszerre két esemény jelenti: egyrészt Kijev és Washington között látványosan megromlottak a kapcsolatok Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatása során február 28-án, valamint ennek hatására az európai hatalmak elkezdtek önálló béketervet kidolgozni, valamint jelentős fegyverkezés indulhat.

Címlapkép forrása: Kremlin Press Office / Handout/Anadolu Agency/Getty Images

Holdblog

Zsiday Viktor: Nincs Trump-terv

Sokan próbálják megfejteni a Trump-féle Nagy Tervet, ami értelmet ad minden mondásának, amivel kerek egésszé válik a véletlenszerűnek tűnő káosz, aminek segítségével kifürkészhetjük mi

Holdblog

Döcög a tervgazdaság

Elkúrni könnyű. Nem az a cél, csak az lesz belőle. Ki gondolta volna, hogy a serényen dolgozó kisember felkarolása és néhány kulcsfontosságú iparág nemzeti kézbe... The post Döcög a tervga

Holdblog

Mindenre tudjuk a választ (feat. Zsiday)

E heti adásunkban Zsiday Viktorral tudjuk a választ minden kérdésre. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouT

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Már jövőre 28 tagállama lehet az EU-nak, ami megmentheti az uniót
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!

Ez is érdekelhet
ukrán harckocsi a frontvonal közelében