Merz pártja, a CDU vezetőségének megbeszélése után elmondta, a jelenetet többször is végignézte felvételről.
Véleményem szerint ez nem spontán reakció volt Zelenszkij közbevágásaira, hanem nyilvánvalóan egy mesterséges eszkaláció volt ezen az Ovális Irodában tartott találkozón
– jelentette ki a választásokon nyertes CDU/CSU kancellárjelöltje, hozzátéve, hogy meglepte a sajtóértekezlet hangneme.
Merz ugyanakkor megjegyezte, meg kell tenni mindent, hogy az amerikai katonák Európában maradjanak.
A kancellárjelölt elmondta, ő és a távozó kancellár, Olaf Scholz most arra törekszenek, hogy
a német álláspontot szoros koordinációban jelenítsék meg a nemzetközi tárgyalásokon.
Elmondta, nem meglepetés, hogy a jelenleg politikai átmenetben lévő Németországot nem veszik teljesen komolyan a nemzetközi színtéren, de ez változni fog, ha hamarosan a Bundestag által megválasztott kancellárja lesz az országnak.
A Merz vezette CDU/CSU jelenleg Scholz pártjával, az SPD-vel folytat koalíciós tárgyalásokat, bár a leköszönő kancellár nem vesz részt azokon.
A kancellárjelölt szerint a jövő héten különleges ülést kellene tartania a jelenlegi (még 2021-ben megválasztott) Bundestagnak, hogy Ukrajna támogatásáról és katonai kiadásokról dönthessenek.
Címlapkép forrása: Sean Gallup/Getty Images