FONTOS Így fogunk vásárolni a következő években
A Kreml szóvivője szerint Trumpnak nincs varázspálcája, amivel békét teremthet Ukrajnában
Globál

A Kreml szóvivője szerint Trumpnak nincs varázspálcája, amivel békét teremthet Ukrajnában

MTI
Az Egyesült Államok Joe Biden elnöksége alatt annyi hibát követett el az Oroszországgal való kapcsolatokban, hogy Moszkvában már betelt a pohár - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorának nyilatkozva.

A közelgő amerikai elnökválasztás kilátásaival kapcsolatban, kérdésre válaszolva kijelentette: "Nekünk nincs jelöltünk. De, természetesen, a demokraták kiszámíthatóbbak. És amit (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) Biden kiszámíthatóságáról mondott, az gyakorlatilag az összes demokratára vonatkozik, beleértve (Kamala) Harris (elnökjelölt) asszonyt is." Peszkov úgy fogalmazott, hogy előre látható az Oroszország viszonyában érvényesített irányvonal folytatása.

Megjósolható az uniós országokra gyakorolt nyomás, az ezen országok politikai és gazdasági rabszolgasorba taszításának folytatása

- nyilatkozott.

Hangot adott álláspontjának, miszerint az Európai Unió az Egyesült Államok nyomására konfrontálódik Oroszországgal, saját érdekeinek és adófizetői pénztárcájának kárára. "Természetesen mindennek mélyreható következményei lesznek számukra, elkerülhetetlenül. És az elkövetkező évtizedben tanúi leszünk ezeknek a negatív következményeknek" - mondta.

Peszkov rámutatott, hogy Washington évtizedeken át következetesen fellépett Moszkva érdekeivel szemben és nyomást gyakorolt rá, de a kétoldalú kapcsolatok Biden elnöksége alatt jutottak történelmi mélypontra, és nincs kilátás arra, hogy javuló pályára álljanak.

Hozzátette, hogy az Egyesült Államok az ellenkező állítások ellenére "közvetlenül részese az Ukrajna körüli konfliktusnak", ily módon nem titkoltan ellenséges álláspontot képviselve Oroszországgal szemben. Mint mondta, a Biden-érában az amerikai fél annyi hibát követett el az Oroszországgal viszonyban, hogy a kapcsolatok "töréspontjukhoz" érkeztek és "a pohár már túlcsordult".

Putyin és Biden 2021. december 7-én lezajlott videokonferencia-tárgyalásával kapcsolatban elmondta, hogy mindkét fél részéről kemény, kompromisszummentes beszélgetés volt. Megítélése szerint "az amerikai fél részéről teljes mértékben hiányzott a készség a párbeszéd folytatására", és világossá vált, hogy nincs miről tárgyalni Washingtonnal.

Peszkov nem cáfolta, hogy Biden, akkor még alelnöki minőségben, 2011-ben megpróbálta eltanácsolni az akkor kormányfői tisztséget betöltő Putyint attól, hogy elinduljon a következő évben esedékes orosz elnökválasztáson.

"Biden ízig-vérig az amerikai politikai establishment tagja. Márpedig az amerikaiak megközelítése a világ ügyeiben hagyományosan a primitivizmus felé hajlik: mindig mindenkinek megpróbálják megmondani, hogyan viselkedjen, hogyan éljen. Íme a fő üzenet: mi megmondjuk nektek, hogyan feleljetek meg Amerikának" - nyilatkozott Peszkov.

"Természetesen már akkor, a Putyinnal folytatott beszélgetésekben is történtek bizonyos kísérletek ilyen magatartás kinyilvánítására. Putyin mindig korrekt módon, de határozottan elhárította az ilyen próbálkozásokat" - tette hozzá.

A szóvivő azt hangoztatta, hogy Putyin sohasem engedi meg magának, hogy tiszteletlen legyen más államok vezetőivel szemben. Peszkov elmondta: felfoghatatlannak tűnt számára, amikor Biden "gyilkosnak" titulálta az orosz elnököt, és személyesen ellenőrizte az eredeti angol szövegben, hogy nem fordítási hiba történt-e. Hangot adott feltevésének, miszerint Biden személyes rivalizálást próbált kezdeményezni a két elnök között, amiben szerinte Putyin nem venne részt.

Kételyét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Donald Trumpnak, ha újból megválasztanák az Egyesült Államok elnökének, lenne olyan "varázspálcája", amellyel az ígéretének megfelelően 24 órán belül megoldaná az ukrajnai konfliktust.

"Habár ha azt feltételezzük, hogy a következő amerikai elnök a beiktatási beszédében kijelenti, hogy az Egyesült Államok a béke híve, ezért megszünteti az Ukrajnának nyújtott támogatását, leállítja az összes katonai segélyprogramot, és felszólítja a feleket, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz, akkor reggelre valami megváltozhat az agyakban, különösen Kijevben" - mondta Peszkov, megjegyezve, hogy ez egy, a fantázia birodalmából kapott feltételezés.

Fejtegetése szerint az amerikaiak pragmatikusan már jóval a 2014-es fordulat elkezdték az "Ukrajna-projekt" megvalósítását. "Pénzt fektettek be, haladtak a projekt megvalósításával, puccsot rendeztek, süteményt osztogattak. Ezután tovább haladtak a projekt megvalósítása felé, és ez a projekt azt irányozta elő, hogy Ukrajnát beszippantsák a NATO katonai infrastruktúrájába - mind a politikai, mind a katonai infrastruktúrába. Következetesen követték ezt a forgatókönyvet" - nyilatkozott a Kreml szóvivője.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Ez történt a héten 09.15

A gyenge kereslet miatti félelem padlóra küldte az olaj árát, hároméves mélypontra zuhant a kőolaj ára, fajtától függően 70 dollárnál is kevesebbet adnak most egy hordó olajért. Az alacso

Holdblog

Nem a hadsereg, a tudás számít

Az USA a világ vezető hatalma - már ha a hagyományos megközelítést nézzük. Ha azonban a hatalom újfajta megnyilvánulásai fontosak, akkor az Egyesült Államok szép... The post Nem a hadsereg,

Holdblog

Az infláció árnyékában

Nem lesz könnyű dolga a következő MNB elnöknek. Kérdés, hogyan tartsa alacsonyan az inflációt, miközben a kormány próbál valami növekedést kipréselni a gazdaságból. Főleg úgy,... The po

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Amióta világ a világ, ilyen még nem volt az USA-ban
Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
BMP-2 szovjet gyalogsági harcjármű NEM TANK