Gazdaság

Messze a megegyezés a jövő évi bérekről

Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) mai első körében hivatalosan is bejelentették béremelési elképzeléseiket a felek. Ahogy arra számítani lehetett, ezek meglehetősen távol esnek egymástól. Igazából azonban a mai tárgyaláson nem erről, hanem a költségvetésről és az adószabályokról beszéltek, ez pedig egyet jelentett azzal, hogy a munkaadók és a munkavállalók kemény kritikákat zúdítottak a kormány nyakába.

Telekáfa, kis adók - Összevissza faragják az adótörvényeket

Alig lehet követni, pontosan milyen adótörvényeket akar életbe léptetni a kormány jövőre. A különböző szinteken és különféle partnerekkel folytatott egyeztetések nyomán naponta változnak az elképzelések. Ráadásul olyan gyorsan módosulnak a tervek, hogy sokszor még a törvényjavaslat szövegén sem vezetik át a legújabb változatot - hívja fel a figyelmet az Index. Előfordul az is, hogy a törvényszöveg és annak indoklása egymásnak teljesen ellentmond.

Igen kedvező munkaerőpiaci adatok az USA-ból - Száguld a dollár és a tőzsde (3.)

A várttal összhangban lévő, 110 ezer fős új nem-mezőgazdasági munkahelybővülési adatot tett közzé szeptemberre az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma. Az ennél sokkal pozitívabb hír, hogy a múlt havi mínusz 4 ezres változást plusz 89 ezerre módosították és a júliusi adat is 25 ezer fővel felfelé módosult. Mint ismert, a szeptemberi 50 bp-os Fed kamatcsökkentésben komoly szerepet játszott az augusztusi 4 ezer fős foglalkoztatottság-csökkenés. A friss információk az amerikai gazdaság eddig gondoltnál jóval erősebb munkahelyteremtő képességét mutatják és jelentősen enyhíthetnek a további Fed kamatcsökkentési várakozásokon.

Meghátrálhat Gyurcsány a legfontosabb javaslatban

A miniszterelnök kész arra, hogy valamelyest engedjen a politikai szürkegazdaság kifehérítését célzó hétpontos javaslatának legvitatottabb részéből, a főállású képviselőség intézményének visszaállításából, ha cserébe a többi hat (és fél) javaslatát támogatják a szocialista és szabaddemokrata képviselők - tudta meg a Népszava.

Stagnálás a szállodaiparban

2007 első nyolc hónapjában a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák együttes száma kevesebb mint 1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A szálláshelyek összes árbevétele folyó áron 4%-kal emelkedett, a szálláshely-szolgáltatás területén az áremelkedés közel 7%-os volt.

A sztrájk még támaszthatja a rézárat, de mit hoz a jövő hét?

A világ ötödik legnagyobb réz termelőjénél, a Southern Copper-nél a munkások 60%-a továbbra is sztrájkol, melynek hatására az árfolyam további 0.6%-kal emelkedett és továbbra is a korábban kialakított sáv felett tartózkodik.

Olaj: a sáv alja megfogta a csökkenést, mit mond a Merrill?

Négynapos csökkenést követően tegnap 1.9%-kal került feljebb a WTI novemberi határidős árfolyama, mely így továbbra is az elmúlt időszakban kialakított sávban tartózkodik. A Merrill tegnap közel 20%-kal emelte az év hátralevő részére vonatkozó átlagos olajár prognózisát.

A rendőrségtől a VPOP-hez kerül a pénzmosás elleni küzdelem

A rendőrség hatásköréből a Pénzügyminisztérium közvetlen felügyelete alatt álló Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságához (VPOP) utalja a pénzmosás, valamint a vele kapcsolatos mulasztások nyomozását az az új törvényjavaslat, amelyet a az adótörvények módosítása közé tett be a pénzügyi tárca - írja a Magyar Nemzet. A vámhatóság feladatainak bővítését a tárca azzal indokolta a lapnak, hogy oda kell telepíteni a pénzmosás elleni küzdelemmel összefüggő feladatokat, ahol azok végrehajtásához a legjobb körülmények állnak a rendelkezésre.

Jelentőségét veszti Magyarországon a nyugdíjkorhatár?

Jövő tavasz-nyárra készen állnak majd azok a hatásvizsgálatok, amelyek azt mutatják be, hogy ha a magyar nyugdíjrendszerben különböző irányokban alapvető változtatások lesznek, akkor hosszú távon mire lehet számítani. "Ezt követően a pártok (saját értékrendjüknek megfelelő) nyugdíjprogrammal tudnak versenyezni, ilyen ma nincs Magyarországon" - vázolta a 2010-es parlamenti választások kampányának egyik lehetséges fő kérdéskörét Holtzer Péter egy tegnapi nyugdíjkonferencián. A magyar valóságra tekintettel azonban a kormány által tavasszal életre hívott Nyugdíj és Idősügyi vezetője kijelentette: "csodálkoznék rajta, ha a szakmai érvek dominálnának" a választási kampányban a nyugdíjügyben.

Javaslatok az adócsalás visszaszorítására

Annak ellenére, hogy mindannyiunknak van némi fogalma a magyar adómorál katasztrofális helyzetéről és a szürke gazdaság kiterjedtségéről, megdöbbentő eredményekre jutott két szakértő, amikor az adóelkerülést és magyar adórendszert vizsgálta. Előző cikkünkben Krekó Judit és P. Kiss Gábor tanulmányának azon főbb megállapításait ismertettük, melyek az adóelkerülés méreteiről szóltak. Ezúttal a megoldási lehetőségek kerülnek szóba, ahol szintén találkozhatunk meglepetésekkel. Az adókulcs-csökkentés (önmagában) nem segít, az iparűzési adó viszont - a támadások ellenére - jó tulajdonságokkal rendelkezik. (Krekó Judit - P. Kiss Gábor: Adóelkerülés és a magyar adórendszer)

Január óta a legnagyobb esés az új ipari megrendelésekben (USA)

A várt 2.6% körülinél nagyobb, 3.3%-os mértékben csökkentek augusztusban az Egyesült Államokban az új ipari megrendelések, amely főként a polgári jellegű repülőgépek, illetve a gépjárművek iránti megcsappanó kereslet miatt alakult ki. A 3.3%-os esés január óta a legnagyobb.

Itt vannak Gyurcsány jelöltjei - kik lesznek a vagyongazdálkodási tanács tagjai?

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök döntött arról, hogy kiket javasol a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjainak. A héttagú testület elnökének a miniszterelnök Nagy Jánost, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának elnökét jelöli. A Tanács elnökét és tagjait a köztársasági elnök nevezi ki.

Nem a bűvös szavakat használta Trichet - vége a kamatemelési sorozatnak? (4.)

Monetáris politikánk kész ellensúlyozni a közép távon továbbra is felfelé mutató inflációs kockázatokat, ezért a Kormányzótanács nagyon szorosan ("very closely") követi a fejleményeket - jelentette ki a mai kamatdöntést követő bécsi sajtótájékoztatón Jean-Claude Trichet.

Jelentősen mérsékelni kell a magyar szén-dioxid kibocsátást

Az európai uniós éghajlatvédelmi célok teljesítéséről decemberben kezdődik meg a tagállamok közötti tehermegosztási egyeztetés, amelynek eredményeként Magyarország 16-34 százalék közötti szén-dioxid-csökkentési kényszerrel számol 2020-ig - mondta Feiler József, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) osztályvezetője az MTI-Eco tudósítása szerint egy szakmai konferencián csütörtökön Budapesten.

Várt felett kértek újonnan munkanélküli segélyt az USA-ban

Az előző heti, felülvizsgált 301 ezerről 317 ezer főre ugrott az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban a múlt héten - közölte a Munkaügyi Minisztérium. A piac 310 ezer fő körülre emelkedésre számított az eredetileg a megelőző hétre közzétett 298 ezer fő után. A heti nagyobb ingadozások kisimító négyhetes mozgóátlag 312 ezerről minimálisan emelkedett.

Maradt a 4 százalékos kamat

Nem változtatott irányadó kamatán mai ülésén az Európai Központi Bank, maradt a 4 százalékos ráta. A döntés egybeesik a piaci várakozásokkal. Bár az ECB nem követte a Fed példáját, amely erőteljes kamatvágással próbálta elejét venni a tőkepiaci krízis továbbterjedésének, de a korábbi hónapokban hangoztatott szigorításoktól szemlátomást elállt - legalábbis egy időre. A döntéssel kapcsolatos sajtótájékoztató fél háromkor kezdődik.

Hogyan alakítaná át a Fidesz a nyugdíjrendszert? - 10 javaslat Varga Mihálytól

"A nyugdíjrendszer túlígérte magát, ezzel nyilvánvalóan kezdeni kell valamit, ezért paradigmatikus lépések kellenek" - jelentette ki a mai, a Pénzügykutató Zrt. és az Allianz Hungária nyugdíjkonferenciáján Varga Mihály. A Fidesz vezető gazdaságpolitikusa hozzátette: ha nem lépünk, akkor a rejtett államadósság (melyet a Magyar Nemzeti Bank szakértői a GDP mintegy 240%-ára tettek) látható államadóssággá válik.

Heteken belül jönnek az új nyugdíjlépések a kormánytól

Heteken belül beterjeszt a kormány a parlament elé három, a nyugdíjrendszert érintő, korrekciós típusú intézkedést, illetve néhány hónapon belül választ talál a rendszer jelentősebb módosításával kapcsolatos kérdésekre is - jelentette ki a mai, a Pénzügykutató Zrt. és az Allianz Hungária nyugdíjkonferenciáján Kiss Péter. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter szavai szerint ezek mellett szakmai vitát nyitnak az időskori foglalkoztatásról is, tekintettel a társadalmi és politikai lehetőségekre.

Kilépett a sávból a réz - Jöhet az új csúcs?

Az elmúlt időszakban ismét megközelítette a 2006 májusában felállított 8,800 dolláros rekordszintet a réz három havi határidős árfolyama, mely a 8,300 dollárnál tartózkodik. Ezzel sikerült felfele kilépnie a fémnek a több hónapon keresztül kialakított sávból.

Mi történik ma délután? - Az ECB felmondja a leckét

Ma 13:45-kor teszi közzé kamatdöntését az Európai Központi Bank (ECB), majd fél háromkor sajtótájékoztatót is tart Bécsben. A nagy kérdés, hogy mennyire marad héja az indoklás, illetve ezzel párhuzamosan milyen kamatpályát vázol fel kommunikációjában az intézmény.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.