Gazdaság

Tényleg csökkennek a gyógyszerárak?

Az Egészségügyi Minisztérium hónapról hónapra jelenti, hogy a gyógyszer-gazdaságossági törvény versenyre kényszeríti a gyártócégeket, ami havonta több tucat gyógyszernél jelent áresést. Ez azonban az árstatisztikában gyakorlatilag nem látszik.

Kiszámíthatatlan köztisztviselők

Belenyúlt a méhkasba a kormány azzal, hogy az utolsó pillanatban salátatörvénybe csempészte bele: új alapokra kívánja helyezni a köztisztviselői illetménytáblát és a bérrendszert - írja az Index. Az elképzelés lényegéről reggel már beszámoltunk, ám most az is kiderült, hogy a kormány "fű alatt" már a törvényhozási szakaszba tolta az elképzelést.

Erős amerikai kiskereskedelem

0.6%-kal bővült szeptemberben az USA-ban a kiskereskedelmi forgalom a várt 0.2% helyett. A növekedés mögött elsősorban az üzemanyagforgalom meglódulása áll, illetve az autóértékesítés is jelentős volt. Autók nélkül a bővülés 0.4%-ot tett ki, ami majdnem teljesen megegyezett az erre vonatkozó várakozásokkal.

Vártnál enyhén jobb amerikai magárindex

A várakozásoknál enyhén alacsonyabb termelői magárindexet tettek közzé az USA-ban. A termelői árak összességében 1.1%-kal nőttek szeptemberben augusztushoz képest (várakozás: +0.4%), míg a maginfláció mindössze 0.1% volt hó/hó alapon a várt 0.2%-kal szemben. Az árszint az egy évvel korábbinál 4.4%-kal magasabb, a maginflációs körben 2.2%-kal. Az adatok arra utalnak, hogy az inflációs veszély egyelőre nem erősödik a világ legnagyobb gazdaságában, az energia drágulásának tovagyűrűző hatásai eddig mérsékeltek.

Kemény nők a monetáris tanácsban - csak ketten voltak a kamatcsökkentés ellen

Nyolc tanácstag szavazott a monetáris tanács legutóbbi ülésén a kamatszint 25 százalékpontos mérséklésére. Bánfi Tamás menetrendszerű 50 bázispontos csökkentési javaslata mellett Hardy Ilona és Király Júlia szavazott még eltérően: ők úgy látták, hogy nem kell kamatot csökkenteni.

Megvan a sokkal olcsóbb M6-os nyomvonal - Kóka cáfol (2.)

Bár a tender győztesének még nem szóltak, Kóka János közlekedési miniszter úgy döntött, mégsem kell újratervezni az M6-os Véménd és Palotabozsok térségében megépíteni tervezett viaduktos-alagutas szakaszát - tudósít az Index. Pedig az alternatív nyomvonal megtervezésére kiírt pályázat győztese már el is készült a munkával, és talált olyan megoldást, amellyel olcsóbban épülhetne az autópálya a mostani 267 milliárdos ajánlatnál.

Kopint-Tárki: Kisebb növekedés, nagyobb infláció

Alaposan átalakították az elmúlt hónapok eseményei a gazdasági kilátásokat. A Kopint-Tárki kutatóintézet a láthatóan visszafogott gazdasági teljesítmény és az inflációs tényezők felszaporodása láttán mindössze 2 százalékos GDP-bővülést, ám legalább 7.7 százalékos inflációt vár az idénre.

Jövő héten csökkenni fog az olajár?!

A tegnapi 2.2%-os emelkedést követően ma kismértékben, 0.5%-kal korrigált vissza a WTI novemberi határidős árfolyama. A tegnapi emelkedésben szerepet játszott az, hogy míg az elemzők korábban az amerikai nyersolajkészletek emelkedését várták, az 1.7 millió hordóval csökkent.

Erős az élelmiszerársokk

Augusztusban a mezőgazdasági termékek termelői árai átlagosan 18 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Az index meredeken emelkedik, alátámasztva az élelmiszerdrágulással kapcsolatos aggodalmakat.

Felzárkóztatná az államtitkárok fizetését a kormány

A fontos vezető beosztásokban az állami és a versenyszektorbeli bérek között szakadék tátong, ezért fel kell zárkóztatni a közszféra fizetéseit - áll egy kormányanyagban. A Népszabadság értesülései szerint két számjegyű éves keresetemelések várhatók a vezetők körében.

Csökkenő olajkészletek Amerikában (2.)

Az amerikai Energia Információs Ügynökség a szokásos szerdai időpont helyett ma tette közzé az elmúlt heti olajkészlet adatokat. Eszerint a nyersolajkészletek 1.7 millió hordóval tovább csökkentek, a benzinkészletek 1.7 millió hordóval emelkedtek, a finomított termék készletek 600 ezer hordóval csökkentek.

Feszített az önkormányzati költségvetés

Az utóbbi hónapokban a növekvő hitelfelvétel a helyi önkormányzatokra irányította a figyelmet, pedig valójában a hosszú lejáratú kötelezettségek már 2003-tól dinamikusan emelkedtek ebben a szektorban. 2006-tól aztán megfigyelhető volt a kötvények kibocsátásának gyors növekedése is, amellyel az önkormányzatok tulajdonképpen a hiteleiket váltották ki. Az önkormányzatok adósságának emelkedése természetesen hozzájárult ahhoz, hogy a költségvetési szabályokról szóló pénzügyminiszteri tervezetbe is szerepeljenek az önkormányzatokra vonatkozó hitelfelvételi szabályok. Éppen ezért is érdemes áttekinteni, hogy a következő évi költségvetési tervezetben hogy is számol a kormány az önkormányzatokkal. Az alábbi rövid írásban Erdős Szabolcs, az ICEG EC szakértője foglalkozik a kérdéssel.

Továbbra is pesszimisták vagyunk

Az idei harmadik negyedévben 10 százalékpontnyit csökkent a GfK Hungária és a Corvinus Egyetem közös komplex Fogyasztói Bizalom Indexe. A háztartások jövő évi anyagi helyzetére és az ország elkövetkező egy éves pénzügyi helyzetére vonatkozó várakozások indexértéke romlott. Kevesebben számítanak a munkanélküliek arányának növekedésére és jelentősen többen valószínűsítik az árak emelkedését az előző negyedévhez képest.

Javuló növekedési kilátások a tengerentúlon

Augusztusban a várakozásoknál kisebb volt a külkereskedelmi mérleg hiánya Az Egyesült Államokban. A deficit 57.6 milliárd dollár volt, 2.4 százalékkal kisebb, mint egy hónappal korábban.

Csak egy ország lassabb nálunk az EU-ban

A második negyedévben az eurózónában éves alapon 2.5, negyedéves alapon 0.3 százalékos volt a gazdasági növekedés - jelentette az Eurostat. Az adat megegyezik az előzetes kalkulációkkal, és megerősíti azt a feltételezést, hogy Európa erős konjunktúra után megkezdte lassulását. Jó hír, hogy ezt a jelek szerint kiszámítható, stabil ütemben teszi.

Elemzői reakciók az inflációra: idén már csak egy kamatvágás lesz

Szeptemberben - a nagy esés ellenére - a várakozások felett maradt az infláció. Az elemzők azt emelik ki a mai 6.4 százalékos adatból, hogy a várakozásoknál nagyobb szám elbizonytalanító a jövőbeli inflációs trenddel kapcsolatban. Ilyen környezetben az idén már csak egy kamatcsökkentésre lehet számítani, állítja a szakértők többsége.

Nagyot esett, de kicsivel magasabb az infláció a vártnál (3.)

Szeptemberben 6.4 százalékos volt az infláció, kicsivel nagyobb, mint a 6.2-6.3 százalékos piaci várakozások. Az előző hónapban még 8.3 százalékos fogyasztói árindexet mért a központi Statisztikai Hivatal, az éves árváltozást mérő mutató jelentős esése a tavaly szeptemberi kiigazító intézkedések kiesése okozta.

Ideje lenne már a román kamatemelésnek

Szeptemberben 5 százalékról 6 százalékra ugrott fel az infláció Romániában. Ezzel a pénzromlás üteme messze meghaladja a jegybank által célként megjelölt 4±1 százalékpontos szintet. Az elemzők kamatemelésekre számítanak.

Egy vadonatúj ötlet: munkaügyi auditorok figyelnék a vállalkozásokat

A 15 főnél nagyobb cégeknél független munkaügyi vizsgálatok keretében lehetne ellenőrizni, hogy betartják-e a munkaügyi szabályokat - többek között ezt tartalmazza az új Munka törvénykönyv tervezete a Világgazdaság információi szerint.

Egymillió forint a tét a jegybank vetélkedőjén

Egymillió forint jár annak a diákcsapatnak, amelyik megszerzi a végső győzelmet a Magyar Nemzeti Bank "Monetary - közgazdálkodj okosan" című országos vetélkedőjén. Az MNB nem csak a győztessel ilyen nagyvonalú: a második helyezett 750 ezer, míg a harmadik 500 ezer forinttal lehet gazdagabb.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.