Gazdaság

Simor a pénzpiaci válságról

Magyarországon nincs realitása annak, hogy az amerikai jelzálogpiacról kiinduló (subprime-) válsághoz hasonló helyzet alakuljon ki - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy tegnapi konferencián.

Nincs visszaút az állami nyugdíjrendszerbe: senki nem akarta, mégis majdnem megtörtént

Nem állít ki éppenséggel jó bizonyítványt a kormányzati jogszabályalkotásról az a már-már paródiába hajló eseménysor, ami a nyugdíjrendszer módosításával kapcsolatban lezajlott. Néhány óra leforgása alatt a kormány kihátrált a módosító indítvány mögül, amely lehetővé tenné a visszalépést az állami nyugdíjpillérbe. Pedig a szakértők által mereven elutasított ötletet koalíciós képviselők jegyezték, és órákkal korábban a kormány még támogatta. Az indítványt aztán csütörtök reggel vissza is vonták. - írja az Index.

Nem annyira rosszak az amerikai növekedési kilátások

Mérsékelt ütemben, de növekedhet az amerikai gazdaság a következő hónapokban - legalábbis ezt valószínűsíti az előrejelző szerepű makroindikátorokból képzett kompozit mutató értéke, amelyet ma tett közzé a Conference Board. A leading indicators 0.3%-kal emelkedett szeptemberben a várt 0.4%-kal szemben. A pénz- és tőkepiaci turbulencia által leginkább érintett augusztusban 0.8%-kal csökkent a mutató (eredetileg 0.6%-os mérséklődést közölt az intézet).

Feléli nem várt eredményeit a kormány

Miközben büszkén hirdeti a kormány, hogy megfelelő ütemben (a tervekkel összhangban) halad az államháztartási hiány lefaragása, aközben egyre inkább látszik: ha következetes lenne a fiskális fegyelem, akkor a most tervezettnél jelentősen nagyobb lehetne a deficitcsökkenés mértéke az idén és 2008-ban is. A következő évre benyújtott költségvetés arról árulkodik, hogy a terven felüli államháztartási bevételeket teljes egészében elkölti a kormány. Ez a megoldás a másik két lehetséges kimenethez képest (adócsökkentés, illetve terven felüli deficitcsökkentés) közgazdasági szempontból a legkedvezőtlenebb. Az elemzők éppen ezért arra számítanak, hogy 2009-2010-ben az államháztartási hiány a bruttó hazai termék arányában újra felfelé veheti az irányt.

Dráma a bányában, csúcson a platina

Soha nem látott, unciánkénti 1,451 dolláros csúcsra emelkedett a platina árfolyama a mai kereskedés során. Az emelkedés hátterében az áll, hogy a Northern Platinum Holding dél afrikai bányájában három munkás meghalt (az elmúlt három hétben), melynek hatására a bányász szakszervezetek sztrájkkal fenyegetnek a világ platina termelésének négyötödét adó országban.

Ha a törökök nem lépnek, visszaeshet az olajár

A várakozásoknál nagyobb mértékben emelkedő elmúlt heti amerikai olajkészletek hatására csökkent az olaj novemberi határidős árfolyama tegnap délután, azonban ez nem tartott sokáig, hiszen percekkel később már új, 89 dolláros történelmi csúcsra emelkedett. A kereskedést végül 0.2%-os csökkenéssel zárta a WTI, mely ma 0.7%-kal került feljebb.

PM: csökkenő éves deficitprognózis, 32 milliárdos hiány lehet októberben (3.)

A Pénzügyminisztérium prognózisa szerint technikai ok miatt októberben 31.9 milliárd forintos hiány keletkezik az államháztartásban, enélkül 25 milliárd forintos többlet alakulna ki - jelentette be a mai államháztartási sajtótájékoztatón Tátrai Miklós. A tárca államtitkára elmondta: ezzel az első 10 hónap összesített deficitje 1179 milliárd forint lesz, ami a GDP 4.6%-át jelenti az első kilenc havi 4.5% után.

Nincs megállás az építőipari zuhanásban

A júliusi havi alapú 1.3%-os építőipari termelést 1.8%-ra módosította felfelé a Központi Statisztikai Hivatal, azonban ujjongásra nincsen ok, mert a ma megjelent augusztusi adat 0.8%-os termeléscsökkenést jelez. Éves szinten így az építőipar zuhanása a júliusi 13.7%-ról 15.3%-ra gyorsult. Az év első nyolc hónapjában 7.3%-kal volt alacsonyabb a termelés volumene, mint egy éve.

Matolcsy: már 2008-ban osztogasson a kormány!

Mivel úgysem teljesítünk egyetlen maastrichti konvergenciakritériumot sem, így nem érdemes az államháztartási hiánycsökkentést túlságosan erőltetni, ezért az ellenzéki Matolcsy György azt javasolja, hogy a kormány jövőre legalább 200-250 milliárdot ne hiánycsökkentésre, hanem vagy adó- és járulékmérséklésre, vagy egyéb gazdaságélénkítő célokra fordítson. Tegnap kezdődött meg a parlamenti szakbizottságokban a 2008-as költségvetés megvitatása, ezen fogalmazta meg javaslatait az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere. A Napi Gazdaság beszámolója szerint a javaslatokat vegyesen fogadták a kormányoldali képviselők.

Fed: lassul a növekedés, nagyobb a bizonytalanság

A Fed 12 regionális körzetéből ötben lassabb, míg a többiben a szeptember elején jelzetthez hasonló gazdasági növekedésre utaló jelek mutatkoznak, emiatt az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény aktuális, tegnap este közzétett helyzetjelentése a lassabb gazdasági növekedést emelte ki. Az október végi kétnapos kamatdöntő ülés előtti utolsó, kiemelten fontos jelentés az amerikai gazdasági kilátások szokásosnál is nagyobb bizonytalanságát is hangsúlyozta az egyedi beszámolókra alapozva.

3 évig kiléphetnek a magánnyugdíjpénztárakból az 50 év felettiek!

Egyszeri akció keretében 2008. január 1. és 2010. december 31. között a legalább 50 évesek ott hagyhatják a magánnyugdíjpénztárukat - hívja fel a figyelmet az Index a kormány által elfogadott döntésre, amelyet az adócsomaghoz benyújtott egyik módosító indítványban dugott el. A döntésről hamarosan levelet is fognak kapni az érintettek.

Emelkedő olajkészletek, 1 dolláros olajár esés

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Ügynökség az elmúlt heti olajkészletadatokat. Ezek szerint a nyersolajkészletek 1.8 millió hordóval emelkedtek, a benzinkészletek 2.8 millió hordóval kerültek feljebb, míg finomított termék készletek 1 millió hordóval emelkedtek. A finomítói kapacitáskihasználtság 87.3%-os volt.

Ma olajkészletadatok, mégis a török szavazáson a befektetők szeme

Továbbra is csúcsközelben tartózkodik a WTI novemberi határidős árfolyama, mely ma 0.3%-kal került feljebb. Az amerikai Energia Információs Hivatal ma, 16:30-kor teszi közzé az elmúlt heti olajkészletadatokat, bár a piac talán ennél is inkább figyeli a törökországi fejleményeket.

Nagyon rossz ingatlanpiaci adatok a tengerentúlról (2.)

Mind a megkezdett házépítések száma, mind az előrejelző szereppel bíró kiadott építési engedélyeké a vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent és 14 éves mélypontra süllyedt szeptemberben az Egyesült Államokban. Ez megerősíti: távolról sincs még itt az ingatlanpiaci korrekció vége.

Vártnál minimálisan magasabb infláció az USA-ban szeptemberben (2.)

Havi alapon főként az élelmiszer- és energiaárak húzó hatása nyomán 0.3%-kal, míg éves összevetésben 2.8%-kal emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban szeptemberben. Előbbi adatra 0.2%-ot vártak az elemzők, míg utóbbi megegyezik a várakozásokkal. Augusztusban havi alapon 0.1%-kal csökkentek az árak, míg éves összevetésben 2.0%-kal emelkedtek.

Megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács

A mai napon megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (Tanács), mely a Magyar Állam nevében az állami vagyon feletti tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét gyakorolja. Az alakuló ülésén a Tanács döntést hozott ügyrendjéről és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megalakulásáig szóló döntési mechanizmusáról. A Tanács a feladatait a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján, annak ügyvezető szerveként látja el.

Öt hónapja nem látott magasságban a réz készletek

Közel öt hónapja nem látott magasságba emelkedtek a globális rézkészletek, melyek a piacon a fém iránti kereslet lankadására vonatkozó spekulációkat erősíti. Ennek tudható be, hogy a három havi réz árfolyam 0.9%-kal került lejjebb Londonban.

Mit tervez a 2010-es választások környékére a Pénzügyminisztérium?

A jövedelemcentralizáció, azaz lényegében az állami adóelvonás mértéke a 2008-as 42.9%-ról 2010-re 40.9%-ra csökken majd, ez azonban nem az adóreform tervezett hatásával, hanem azzal függ össze, hogy a GDP-növekedés mértékénél kisebb ütemben nőnek majd a bérek és a lakossági fogyasztás - foglalja össze a Népszabadság a Pénzügyminisztérium által közzétett, a jövő évi büdzséhez kötelezően fűzött hároméves kitekintőt.

2009-ben léphet az euró előszobájába Lengyelország

Mivel a 2007-es GDP-arányos államháztartási hiány a 3%-os limit alatt lesz, így 2008-ban megszűnhet Lengyelország ellen a túlzott deficit eljárás, és 2009-ben készen állhat az ország az euró előszobájába (ERM-II árfolyamrendszer) belépésre - jelezte tegnap a lengyel pénzügyminiszter. Ennek lehetőségéről beszélt a jegybankelnök is, ami a fiskális és a monetáris politikai irányítók közötti hasonló gondolkodásra utal a kérdésben.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.