Gazdaság

Fejlesztés előtt a lengyel közlekedési infrastruktúra

A 2012-es UEFA bajnokság szervezése kiváló lehetőséget jelenthet Lengyelország számára elavult és hiányos közlekedési infrastruktúrájának fejlesztésére - áll a Fitch Ratings közleményében.

Akár 1,000 dollárig is száguldhat az arany árfolyama

Ahogy az olajnak nem sikerült a 100 dolláros álomhatár fölé kerülnie, úgy az arany árfolyamának sem sikerült elsőre átvinni az 1980 januárban felállított 850 dolláros rekordszintet. A nemesfém 845 dollárról fordult vissza, a mai nap eddig 2%-kal esett. Az árfolyam csökkenése a korábbi időszak hegymenetét követő egészséges korrekcióként értékelhető.

Gyorsuló román és szlovák infláció

A vártnál kicsivel jobban, 3.3 százalékkal emelkedtek a szlovák fogyasztói árak októberben az elmúlt év azonos időszakához lépest, így Szlovákia sem jelent kivételt a régió azon országai alól, ahol hónapok óta tart a fogyasztói árak emelkedésének gyorsulása. Az adat hatására erősödtek azok az aggodalmak, amelyek az alacsony szintre süllyedt infláció hosszú távú fenntarthatóságával és az euró bevezetésével kapcsolatosak. A Román Statisztikai Hivatal is a mai napon tette közzé az inflációs adatokat, Romániában egy év alatt 6.8 százalékkal drágultak a fogyasztói árak. Az árindex emelkedésének hátterében Szlovákia és Románia esetében egyaránt a magasabb energia- és élelmiszerárak álltak.

Kockázatos-e a háztartási eladósodottság a bankrendszerre nézve? -most kiderül

A folyamatosan növekvő háztartási eladósodottság kiemelt szerepet játszik a bankrendszer sokktűrő képességének vizsgálatában. Holló Dániel - a Magyar Nemzeti Bank szakembere - a Háztartási eladósodottság és pénzügyi stabilitás, félnünk kellene? című tanulmányában az eladósodott háztartások körében végzett kérdőíves felmérés adatainak felhasználásával a kockázati koncentrációt különféle dimenziók mentén elemezte.

Lesznek-e még megszorítások Magyarországon? - vélemény

A parlamentbe került a közpénzügyi törvénycsomag, ami elvben azt biztosíthatja, hogy a jövőben megússzuk a Bokros- és Gyurcsány-csomaghoz hasonló stabilizációs intézkedéseket - és nem mellesleg elkerüljük a száznapos programhoz hasonló fedezetlen pénzszórást is. Vajon tényleg a stabilitás korszaka köszönt ránk? Vannak még kérdések bőven. Márpedig ezeket jó lesz megválaszolni, ugyanis a törvénycsomag bizonyára az utóbbi évek legnagyobb jelentőségű gazdaságpolitikai vállalását jelenti, aminek időtávja miatt különösen nagy a felelősség a törvényhozókon.

Túljutott a tetőfokán az élelmiszerdrágulási hullám

Az idei év első tíz hónapjában közel 13-15 százalékkal emelkedtek az élelmiszerek árai Magyarországon, bár a drágulási hullám már túl van a tetőfokán - közölte Gráf József, mezőgazdasági miniszter.

A 95 dolláros szint még tartja az olajárat

A pénteki 0.9%-os emelkedést követően ma 0.7%-kal csökkent a decemberi határidős WTI árfolyama, a fekete arany árának elmúlt hónapban mutatott száguldása a napokban alábbhagyott. A befektetők a 100 dolláros szint előtt elbizonytalanodtak, azonban az árfolyamot eddig sikeresen tartotta a 95 dolláros szint.

Drasztikusan drágultak a gabonafélék

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2007. szeptemberében 25.6 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának értékét, ami még az augusztusi áremelkedésnél is magasabb volt. Ennek hátterében elsősorban a gabonafélék jelentősen megugró árai álltak.

Nem biztos az IMF a magyar növekedés gyorsulásában

Egyáltalán nem biztos, hogy a kormányzati kiigazítás után a magyar gazdaság lendületbe jön, sőt a jelek sem erre utalnak - foglalja össze a Magyar Hírlap hétvégi száma a lap birtokába jutott IMF háttértanulmányt. A cikk szerint a Nemzetközi Valutaalap úgy látja: a magyar gazdaság előtt álló kihívások nagyok, hiszen olyan összehangolt fiskális és monetáris politikát kell kialakítani, amely stabilitást sugall a befektetőknek.

Portfolio.hu-felmérés: Teljes a bizonytalanság az infláció és a növekedés jövőjéről

Az elmúlt hónapokban érzékelhető bizonytalanság a magyar makrogazdasági kilátásokkal kapcsolatban még erőteljesebbé vált novemberben. A Portfolio.hu által havonta rendszeresen elkészített felmérésből kiderül, hogy az elemzők egészen nagy szóródással becslik az inflációt. Csupán két dologban mutatkozik egység: legutóbbi előrejelzéséhez képest szinte mindenki felfelé tolta el a várható inflációs pályát, illetve a szakértők zöme a prognózisa kapcsán "felfelé mutató kockázatokról" beszél. Nagyfokú bizonytalanság érződik a növekedési jóslatokban is.

Jelentősen romlottak a gazdasági kilátások (GKI)

Hosszú stagnálást követően októberben jelentősen visszaesett (-16.8-ról 21.2 pontra) a GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. Míg az üzleti várakozások számottevően, a fogyasztóiak alig romlottak áll a GKI Gazdaságkutató Zrt által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérésben.

Többet tudunk meg a napokban a két legnagyobb kockázatról

Az előttünk álló hét a friss gazdasági növekedési és inflációs adatok megjelenésének jegyében fog telni mind hazai, mind régiós, mind fejlett piaci vonatkozásban. Mint ismert, főként az olajárak miatt az inflációban felfelé, míg az amerikai lassulás miatt a gazdasági növekedésben lefelé mutatkozó kockázatok mutatkoznak világszerte.

Megszületett a közpénzügyi csomag - igyekvés kérdőjelekkel (2.)

Alkotmányos követelmény lesz a büdzsé fenntarthatósága, de a kormány súlytalan embert akar a költségvetési hivatal elnökévé tenni - írja az Index, amely bőséges beszámolóban értékeli a közpénzügyi törvényjavaslatot.

Járai: Az értelmiség jelentős része lezüllött

Attól tartok, hogy az Európai Unióhoz csatlakozó országok táborában az utolsók között leszünk, akik bevezethetik az eurót - nyilatkozta Járai Zsigmond volt jegybankelnök a Magyar Hírlapnak, aki nemrég megjelent, A pénz beszél című könyve kapcsán kérdezett a napilap. Járai az ismert gazdaságpolitikai kritikák mellett erősen támadta a közgazdasági elitet, ám a Bokros Lajost és Surányi Györgyöt illető kritikák miatt fellépő feszültséget igyekezett tompítani.

Drasztikusan csökkent az amerikai fogyasztói bizalom

Novemberben jelentősen, 5.9 ponttal 75-re csökkent a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe, melynek mértéke minden korábbi várakozást felülmúlt. Ezzel 2005 októbere óta minden eddiginél mélyebb szintre zuhant az amerikai fogyasztók bizalma, míg a szakértők a mutató enyhe javulását prognosztizálták.

Váratlan adatok az USA-ból

A várakozásokkal ellentétben szeptemberben nem növekedett, hanem 56.5 milliárd dollárra csökkent az Egyesült Államok külkereskedelmének hiánya. Az előrejelzéseket a folyamatosan dráguló olajra alapozták. A váratlan javulás hátterében az import bővülését meghaladó 1.1 százalékos exportdinamika áll. A kivitele volumene ezzel rekordmagasságba, 140 milliárd dollárra szökött. A kedvező külkereskedelmi adattal együtt romló importár-adat látott napvilágot, októberben 1.8 százalékkal drágult a behozatal.

Újra Simor szava döntött - felértékelődőben a jegybankelnök szerepe

Az elmúlt három hónapban immár másodszor került sor arra, hogy a monetáris tanács szavazategyenlősége mellett a jegybankelnök Simor András szava döntött a szigorúbb monetáris politika irányába - derül ki a monetáris tanács ma megjelent rövidített jegyzőkönyvéből.

Mégsem vásárol fel külföldi vállalatokat Kína

Az állami tulajdonban levő kínai befektetési társaság 200 milliárd dolláros tőkéjének új befektetési szabályairól elsőként most közölt részleteket a kínai pénzügyminisztérium. A korábbi piaci félelmekkel ellentétben nem külföldi vállalatok felvásárlása, hanem túlnyomórészt belföldi célokra költik majd a pénzt.

Veszélyes lehet a svájci kamatemelés a devizahitelesekre

A svájci jegybank szeptemberi szigorító döntése óta még az eddigieknél is bizonytalanabbá váltak a kamatpályával kapcsolatos várakozások. Bár nem kizárható újabb kellemetlen pénzpiaci meglepetések lehetősége, a CIB Bank elemzése szerint a hitelválság valószínűleg nem fogja súlyosan érinteni a svájci reálgazdasági folyamatokat. Ezért előreláthatólag a továbbiakban a Svájci Nemzeti Bank az infláció kordában tartását fogja szem előtt tartani - ez pedig a kamatkilátások szempontjából - legalábbis a devizahitelesek számára - kedvezőtlen hír. A fogyasztói árindexben eddig csak mérsékelten éreztette hatását a gyenge frank, illetve a kapacitás-kihasználtság, a megrendelésekkel kapcsolatos termelői alindexek szintje és a foglalkoztatottság magas szintje. Ennek ellenére az SNB monetáris tanácsa a kamatemelés mellett dönt majd decemberben - áll a CIB Bank novemberi svájci kitekintőjében. Egyes indikátorok emelkedése tovább folytatódott, ennek ellenére azonban a GDP növekedés enyhe lassulására lehet számítani.

Meglesz a 100 dollár, vagy nem lesz meg?

Tegnap további 1%-kal került lejjebb a WTI decemberi határidős árfolyama Ben Bernanke Fed elnök szavainak hatására, azonban a csökkenés az elmúlt időszaki árfolyam robbanás fényében elhanyagolhatónak tűnik. A kínálati kiesések a befektetők szűkös olajkészletekre vonatkozó félelmeit eleveníthetik majd fel, mellyel akár a 100 dolláros lélektani szint meghaladására is lehet esély (melyet a fundamentumok természetesen már rég nem támogatnak). Az árfolyam jelenleg 0.4%-os pluszban 95.8 dolláron tartózkodik.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.