Gazdaság

5%-os gázáremelés, több tíz százalékos vállalati áramárdrágulás jön januártól (2.)

5%-os lakossági és 4.3%-os ipari közületi gázáremelést javasol jövő év elejétől a Magyar Energia Hivatal (MEH) és a Népszabadság információi szerint ez az indítvány kerül a kormány elé. Az előkészítő anyag szerint ilyen mértékű gázáremelés mellett legfeljebb 2-3%-os távhőár-emelés lehet indokolt, bár ez nem kormányzati, hanem helyhatósági hatáskör.

Lejjebb viszik a 2008-as hiánycélt?

Az elmúlt hetek költekezési javaslataival szemben ezúttal a szigor irányába mutató költségvetési javaslatról számol be az SZDSZ közleménye. Ez elvileg 0.1 százalékponttal csökkenti a hiányt.

Lesz-e 2009-es euróbevezetés Szlovákiában?

A szlovák pénzügyminiszter szerint Szlovákia a 2009-es euróbevezetés felé vezető úton halad és megpróbál minden kétséget eloszlatni az infláció féken tartásával kapcsolatosan - áll a Reuters közleményében. A szlovák pénzügyi tárca államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy decemberben a pénzügyminiszter Brüsszelbe látogat majd, hogy meggyőze az EU hivatalnokait a konvergenciafolyamatok gyors folytatódásáról. A szlovák szakemberek úgy gondolják, hogy tartható az euróbevezetés tervezett dátuma, mivel minden kritériumot teljesíthetőnek látnak.

Végre egy jó hír: nem drágul jövőre a vasúti utazás

Nem javasolt jegyáremelést társaságunk a Gazdasági és Közlekedés Minisztériumnak - mondta el a Világgazdaság beszámolója szerint egy vasúti konferencián a MÁV Start Zrt. elnök-vezérigazgatója. Mosóczi László az év eleji, szokásosnak mondható tarifaemelés elmaradását azzal indokolta, hogy idén kétszer is drágult a vasúti utazás és a kedvezmények köre is szűkült.

Egyesek a kávé piacát is spekulációra használják

Az elmúlt négy nap folyamatos lecsorgását követően ma emelkedni tudott a robuszta kávé januári határidős árfolyama 0.5%-kal. A befektetők szeme a legnagyobb termelőn Vietnámon és az esőzéseken, melyek lassíthatják a növények betakarítását.

Az Európai Bizottság borúlátóbb a kormánynál

Az Európai Bizottság november elején tette közzé legfrissebb, összes tagállamra kiterjedő prognózisát. Ebben a visegrádiak között természetesen Magyarországot is értékelte. A beszámoló külön kitér az egyes országok növekedési és költségvetési kilátásaira is. A Bizottság a kormányzatnál némileg pesszimistábbnak ítéli meg a magyar gazdaság kilátásait.

Tegnap esett, ma stagnál az aranyár - 800 dollár alatt van a támasz

A tegnapi jelentős, 3.4%-os esést követően ma stagnál az arany azonnali árfolyama a 800 dollár körüli szinteken. Miután nem sikerült a 27 éve felállított 850 dolláros csúcs meghódítása, a befektetők heves eladásokba kezdtek. A lejtmenet azonban a korábbi napok árfolyam emelkedését tekintve eddig korrekciónak, profitrealizálásnak tűnik.

14 éve nem volt ilyen borús a német gazdasági hangulat

Váratlanul nagy mértékben, 14 éves mélypontra esett novemberben a kiemelten figyelt német ZEW intézet gazdasági hangulatindexe, amely a konjunktúrakilátások fokozódó romlását vetíti előre. Az index zuhanása (-18.1-ről -32.5 pontra) mögött a rendkívül erős euró, illetve az egekbe emelkedett olajárak hatása a legfontosabb. Megjegyzendő, hogy a jelenlegi helyzet megítélésével kapcsolatos index meglepetésre viszonylag magas szinten (70 pont) stagnált.

Drága az olaj, egyre kevesebbre lesz igény

A tegnapi 1.8%-os esést követően ma újabb 0.5%-kal került lejjebb a WTI decemberi határidős árfolyama. A befektetőkben a 100 dolláros szintet megközelítő olajár mellett feléledtek a félelmek, hogy a fekete arany iránti kereslet mérséklődhet, melyre az International Energy Agency (IEA) mai prognózisával rá is erősített.

Varga: nem támogatjuk a mostani formában a közpénzügyi csomagot

A jelenlegi formájában nem támogatja a kormány közpénzügyi törvénycsomagját a Fidesz - jelentette ki ma Varga Mihály. Az ellenzéki párt alelnöke ezt azzal indokolta, hogy a törvénycsomag pazarló gazdálkodást irányoz elő (egy létrehozandó hivatalban), és továbbra sem foglalkozik a kormánytagok felelősségével.

Elemzői reakciók az inflációs adatokra - Lesz-e novemberben kamatvágás? (3.)

A vártnál magasabb, 6.7%-os átlagos fogyasztói árdrágulásról számolt be októberre vonatkozóan ma reggel a KSH, amely gyorsuló pénzromlási ütemet jelez a szeptemberi 6.4%-ról. Októberben elsősorban ismét az élelmiszerárak hajtották fel az inflációt. Az élelmiszer- és energiaárak nélküli maginfláció is emelkedett a tizedik hónapban. Ennél is lényegesebb, hogy a rövid bázisú maginfláció jelentősen ugrott, amely a kamatcsökkentési kilátásokra érdemben kedvezőtlenül hathat, bár nem feltétlenül vonja kétségbe a novemberi kamatvágás lehetőségét. Az alábbiakban az elemzői reakciók egy-egy lényeges momentumát emeljük ki, a kommentárok teljes terjedelmükben a portfolio.hu angol oldalán olvashatók.

Erőteljesen gyengül az észt gazdaság

Az előző negyedévhez képest (7.3%) jelentősen lassult a gazdaság növekedési üteme Észtországban, a várakozásokhoz képest viszont csak kicsivel volt alacsonyabb az érték. Ezzel folytatódott a korábbi negyedévekben tapasztalt GDP-visszaesés, a harmadik negyedévi 6.4 százalékos adat az elmúlt négy év legalacsonyabb növekedési üteme.

Száguld a szlovák gazdaság

A várakozásoknál magasabb lett a gazdaság éves növekedési üteme Szlovákiában a ma megjelent harmadik negyedéves becslés szerint. Az előző negyedévivel megegyező, 9.4 százalékos növekedés hátterében elsősorban az erősödő belső és külső kereslet állt, termelési oldalról pedig a gép- és autógyártás jelentették a húzó ágazatokat.

Mit mondott Gyurcsány Londonban?

Gyurcsány Ferenc tegnap Londonba látogatott, ahol tárgyalást folytatott Gordon Brown brit miniszterelnökkel ,továbbá egy egyetemen és egy befektetői konferencián is előadást tartott. A miniszterelnök a költségvetési és a monetáris politikáról, illetve a koalíció helyzetéről is beszámolt, melyről a Citigroup is készített egy összefoglalót.

Visszaemelkedett az infláció! - Lesz-e ebből kamatvágás? (3.)

A szeptemberi 6.4% után októberben éves alapon 6.7%-kal emelkedtek a fogyasztói árak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A Portfolio.hu múlt pénteki felmérésében részt vevő 15 elemző előrejelzésének konszenzusa 6.5 százalékos éves árindexet ígért, de amint kiemeltük: az elemzői prognózisok szokatlanul széles tartományban, 6.1 százaléktól 6.7 százalékig szóródtak. Októberben havi alapon 0.8%-kal emelkedtek az árak. Az alapdrágulás éves szinten 4.3%-ról 4.4%-ra emelkedett.

Vártnál nagyobb gazdasági növekedés Japánban, nincs ok az ujjongásra

A várakozásoknak megfelelően változatlanul, 0.5 százalékon hagyta a Bank of Japan irányadó kamatlábát, a döntés hatására a jen minimálisan gyengült a dollárral szemben. A döntés lehetőségére már korábban is utalt a japán miniszterelnök, mivel az elmúlt időszakban a jen túl gyorsan erősödött a dollárral szemben. A jen felértékelődése leginkább az exportágazatot aggasztja. A japán fizetőeszköz hétfőn 18 hónapos csúcsára erősödött a dollárral szemben, a devizapiacon 109.13-as szinten is kereskedtek vele.

267 milliárd forint: a Strabag konzorciuma nyerte az M6-os építését

A parlament döntése után a gazdasági és közlekedési tárca közzétette: a Strabag vezette Mecsek Autópálya Konzorcium nyerte el az M6-os Szekszárd-Bóly és az M60-as Bóly-Pécs közötti, együttesen 80 kilométeres szakaszának ppp-s (magán és köszféra együttműködése) megvalósítására kiírt tendert. A sztráda megépítésének költsége az Index információi szerint 207.9 milliárd forint, a pályaszakasz 2010-re készül el. A projekt teljes költsége a 30 éves üzemeltetéssel együtt 266.8 milliárd forint.

Jelentősen drágul a közműszolgáltatás januárban Budapesten

A csatornáért 9.9%-kal, a szemétszállításért 13.7%-kal, a szippantásért 8.6%-kal, a vízért 8.8%-kal kell többet fizetni a főpolgármesteri kabinet elé került tervezet szerint, ami jóval a jövő évi átlagos infláció (4.5%) feletti drágulást jelentene - írja a Napi Gazdaság. A kéményseprés viszont csupán 4.4%-kal, míg a kegyeleti szolgáltatások árai átlagosan alig 1%-kal növekednének.

Milyen adóváltozások lesznek jövőre? Szedjük össze!

Pár napon belül kihirdetik a jövő évi adótörvényeket. Picit kedveznek az átlagjövedelmet keresőknek és a kis- és középvállalkozóknak. Nagyobb lesz a büntetés a törvényszegésért. Jövőre már a cégek is fizetnek luxusadót, és 2009-től számított érték alapú építmény- és telekadó lesz - az Index az adócsomag tegnapi zárószavazása kapcsán szedte össze az adóváltozásokat.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.