Gazdaság

Megugrott az eurózóna inflációja

Októberben a várakozásoknak megfelelően 0.5 százalékponttal 2.6 százalékra emelkedett az eurózóna éves inflációja, míg egy évvel korábban 1.6 százalékos volt a fogyasztói árak drágulása.

Demszky a BKV áremelésről, a négyes metróról és a mesterséges szigetről

Jövőre 17 százalék alatti BKV-tarifaemelést tart elfogadhatónak a főpolgármester. Demszky Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: a közlekedési cég vezetésének hatmilliárd forintot kell előteremtenie, ehhez pedig nem kizárt, hogy járatritkításra is szükség lesz. Hozzátette: a főváros arra törekszik, hogy 2011-re a 4-es metró teljes vonalán elindulhasson a forgalom, előfordulhat, hogy ismét módosulhatnak a határidők.

A Moody's már minősítette a MÁV-ot a kötvénykibocsátás előtt

Adósságállománya és gazdasági mutatói alapján a Moody's Investors Service Baa1-es kategóriába sorolta a MÁV-ot, amely az első lépés ahhoz, hogy megkezdődjön a nagyösszegű MÁV kötvénykibocsátás. Ehhez azonban egy másik hitelminősítő intézet ajánlása is szükséges. A Standard and Poor's-szal jövő héten kezdődnek meg a tárgyalások.

Stagnál a gazdaság, csak az ipar pörög

Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2007 szeptemberében munkanaphatástól megtisztítva 8.7%-kal nőtt. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index szeptemberben 0.2%-kal emelkedett.

Decemberben ismét kamatot vághat a török jegybank

A Central Bank of Turkey tegnap a várakozásoknál jobban, 50 bázisponttal 16.25 százalékra csökkentette az irányadó kamatát, míg 75 bázisponttal 20.75 százalékra mérsékelte hitelkamatát. A továbbiakban tovább csökkentheti a török jegybak a hitel- és betétkamatok közötti rést.

GKM: nem lesz kétszámjegyű áramáremelés a háztartásoknál

"Nincs olyan tényező, ami miatt a lakossági áramszolgáltatás esetében kétszámjegyű áremelkedésre kellene számítani" - hangsúlyozza a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közleményében. "A Kormány a rendelkezésre álló valamennyi eszközzel élni kíván, hogy a villamos energiára ható árnyomást csökkentse." - egészíti ki a GKM. A kijelentések azonban bizonyára nem nyugtatják meg a vállalati kört, amely esetében a hírek szerint könnyen kialakulhat több tíz százalékos januári tarifaemelkedés is.

Kamatemelés jöhet Lengyelországban

A pénzügyminisztérium előzetes várakozásainak megfelelően, októberben 0.7 százalékponttal 3 százalékra emelkedett az éves fogyasztói árindex értéke Lengyelországban. A drágulás leginkább a magas üzemanyagárakkal és a jelentősen emelkedő élelmiszerárakkal magyarázható, bár ennek mértéke a várakozások alatt maradt.

Bernanke: gyakrabban és hosszabb távú prognózisokat fogunk adni (5.)

Az eddigi kettő helyett évente négy alkalommal ad közre gazdasági előrejelzéseket az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, és azok időhorizontja az eddigi kettőről három évre bővül - jelentette be egy mai gazdasági előadásában Ben Bernanke Fed-elnök. Az első ilyen gazdasági prognózis november 20-án, azaz jövő kedden lát napvilágot a múlt hónap végi Fed kamatdöntés jegyzőkönyvével együtt.

Vártnál kisebb termelői inflációs nyomás az USA-ban (2.)

A vártnál kisebb volt októberben a termelői árnyomás az Egyesült Államokban, köszönhetően elsősorban az energiaárak alakulásának. A Munkaügyi Minisztérium adatai szerint havi alapon mindössze 0.1%-kal emelkedtek a termelői árak a szeptemberi 1.1% után. A nagyobb ingadozásokat produkáló élelmiszer- és energiaárak nélküli magárindex stagnálást mutatott, holott 0.2%-os emelkedésre számított a piac. A termelői maginflációs mutató szeptemberben 0.1%-kal emelkedett.

Nem ment el a fogyasztók kedve az USA-ban

A vártnak megfelelően 0.2%-kal bővült októberben a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban, ami enyhítheti azokat a félelmeket, amelyek azzal kapcsolatosak, hogy az ingatlanpiaci korrekció, illetve az ennek kapcsán kerekedett pénzügyi turbulencia komolyan visszavetné az amerikai lakosság költekezési hajlandóságát.

Ereszt a lufi az olaj piacán? - A mai nap a toldozgatásé

A tegnapi 3.6%-os esést követően ma 1.2%-kal korrigált vissza a WTI decemberi határidős árfolyama. Az olajpiaci befektetők szeme a holnapi 16:30-kor megjelenő amerikai olajkészletadatokon, mely amennyiben jelentős eltérést mutat majd a várakozásokhoz képest, az árfolyam további irányát is meghatározhatja.

Nem aggódik a PM a GDP-adat láttán

A harmadik negyedéves GDP-adatok azt mutatják, hogy a gazdaság túl van a növekedési mélyponton, mert az előző negyedévhez mért bővülés 0.3 százalék lett a megelőző negyedévi 0.1 százalékot követően - találta meg a kormány számára kedves számot Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője a KSH mai jelentésében. Pichler az Index-nek nyilatkozva rámutatott: látható, hogy a kormány által meghirdetett fiskális konszolidáció sikeresen halad.

Nyugdíj, adó, költségvetés: gerillatörvényhozás Magyarországon

Az elmúlt hónapokban sajátos jelenségek kísérik a magyar törvényalkotási folyamatokat. Senki által nem támogatott törvények mennek át hajszál híján minden kapun, a kormány, a kormánypártok és az ellenzék - nehezen követhető logikával - parlamenti háborút vív a szavazásokon, a törvények kommunikációja pedig inkább emlékeztet agyonhallgatásra mint nyílt párbeszédre.

Baksa Roland - Madár István

Elemzők az elszomorító magyar GDP-növekedésről (2.)

Idén július-szeptember között már a harmadik egymást követő negyedévben nulla közeli volt a negyedéves alapú gazdasági növekedés Magyarországon, ami a kormányzati megszorítások kibocsátás-visszafogó hatása mellett a mezőgazdaság igen gyenge teljesítményével is összefügg. A KSH becslése szerint szezonálisan igazítva 1.1%-kal nőtt a magyar gazdaság az előző év azonos időszakához képest a második negyedéves 1.2% után, a részletes adatokra december 7-ig kell várni. Negyedéves alapon 0.3%-os volt a bővülés, amely gyorsabb, mint a második negyedéves 0.1% és némi reményt kelthet azzal kapcsolatban, hogy a növekedési lassulás elérhette a mélypontját. Az alábbiakban az elemzői reakciókból néhány gondolatot emelünk ki. A kommentárok teljes terjedelmükben a portfolio.hu angol oldalán olvashatók.

Folytatódhat-e az eurózóna növekedése? - a gyengülés első jelei

A várakozásoknál gyorsabb volt az eurózóna növekedési üteme a harmadik negyedévben, a három vezető gazdasági hatalom jó teljesítményének köszönhetően. A július-szeptemberi időszakban az előző negyedévhez viszonyítva 0.3 százalékről 0.7 százalékra gyorsult az eurózóna GDP-növekedése, míg éves szinten 2.6 százalékkal emelkedett. Az elemzők a továbbiakban az eurózóna lassulására számítanak.

Mit kell tenni, hogy jövőre is kapjunk gáz- és távhőtámogatást?

Mindazoknak, akiknek 2007-re már megítélték a támogatást, november 20-ig levélben küld új igénylőlapot a Magyar Államkincstár (MÁK). Aki viszont még nem kapott támogatást, az a MÁK bármelyik kirendeltségének beadhatja az igénylőlapot. A kitöltött kérelemhez mellékelni kell a gázszámla, új fogyasztási hely esetében pedig a szerződés másolatát, társasháznál a közös képviselő nyilatkozatát és a közös gázszámla másolatát.

Megtorpanhat a német gazdaság lendülete

2007. harmadik negyedévében a várakozásoknak megfelelően, jelentősen gyorsult a német gazdaság növekedési üteme, az emelkedő belső keresletnek köszönhetően. Az előző negyedévhez viszonyítva (0.3%) 0.7 százalékkal bővült a GDP a július-szeptemberi időszakban, ami 2006 negyedik negyedéve óta a legmagasabb érték.

Van még lejjebb: tovább lassult a magyar gazdaság! (2.)

A harmadik negyedévben a bruttó hazai termék éves alapon 1.1 százalékkal bővült, 0.1 százalékponttal alacsonyabb ütemben, mint a hatalmas negatív meglepetést okozó második negyedévben. Vagyis a gazdaság tovább lassult.

Januártól változik a kötelező jegybanki tartalék rendszere

A kötelező jegybanki tartalék kiszámításáról, illetve képzésének és elhelyezésének módjáról szóló rendelet (10/2005.) módosításáról döntött a Magyar Nemzeti Bank. A változás 2008. január 1-i bevezetésével az MNB szimmetrikussá teszi a kötelező jegybanki tartalék szankciós rendszerét. A kötelező jegybanki tartalék szabályozása ezen túl egyszerűbbé és átláthatóbbá válik.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.