Gazdaság

Arany: a kereslet-kínálat alakulása támogatni fogja az árfolyamot

A tegnapi 3%-os esést követően ma 0.4%-kal korrigált vissza az arany árfolyama, és a miután nem sikerült a 27 éve felállított 850 dolláros csúcs fölé kerülni, a nemesfém árfolyama már 800 dollár alá esett vissza. A kereslet-kínálati oldal a legfrissebb hírek szerint az árfolyamra támogatólag hathat majd, kérdés, hogy a befektetési alapok ismét jelentkeznek-e vételekkel a nemesfém piacán.

Elemzői vélemények a kereseti adatokra

Nem egységes a kamatpolitikával kapcsolatban a friss béradat után az elemzői kar. A rossz inflációs adat után a lazítás mellett állók érveit erősítő növekedési szám jelent meg, és a ma megjelent bérdinamika is inkább a kamatcsökkentés esélyeit növelte.

Vértes: átmeneti a növekedési lassulás, de nem dőlhetünk hátra (2.)

A gazdasági növekedés ütemének lassulása nagy részben egyszeri tényezőkre, illetve fontos módszertani okokra vezethető vissza, és bár komolyak a lefelé mutató kockázatok, de lényegesen gyorsulhat a következő években a GDP-növekedés üteme - vázolta előadásában a kilátásokat Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke a cég által rendezett konferencián.

Matolcsy: mélypontok sorozatát éljük - jön az újabb alagút, ha...

Az államháztartási egyensúly terén a mélypont 2006-ban volt, a gazdasági növekedésben 2007-ben, míg a reálgazdasági 2008-ban lesz; "a családok számára azt gondolom, hogy még később lesz" - fejtette ki nézeteit a kormányzati kiigazító lépések hatásairól Matolcsy György. A Fidesz-kormány gazdasági minisztere arra hívta fel a figyelmet, hogy ha hat gazdasági-társadalmi csapdából nem tudunk kikerülni, akkor "alagútból alagútba" megy majd a magyar gazdaság.

Sosem vettünk még fel ennyi devizahitelt mint most

Az idén a harmadik negyedévben minden korábbi szintet megdöntött a lakosság hitelfelvételi kedve. Legalábbis a devizahiteleknél, a forinthitelek ugyanis szinte teljesen kiveszőben vannak. A lakossági megtakarításokból egyre nagyobb részt hasítanak ki a befektetési jegyek. Az állam helyzete eközben javul, de nem eléggé.

Karvalits: lazíthatunk a monetáris politikán, ha nincs baj a várakozásokkal (2.)

"Minél több bizonyítékot szerzünk arról, hogy az inflációs várakozások terén nincs baj, annál inkább lazíthatunk a monetáris politikán" - jelölte ki a következő két év monetáris politikájának fő keretrendszerét a mai gazdasági konferencián Karvalits Ferenc. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke jelezte: a legutolsó információk is azt mutatják, hogy a várakozásokkal nincsen gond.

Kell-e félnünk a magyar háztartások eladósodottsága miatt? - Az MNB válaszol

A magyar háztartási eladósodottság elmúlt években tapasztalható dinamikus bővülése számos kérdést vetett fel e növekedés kockázataival, illetve a banki portfólió minőségének hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatban. Ezen kockázatok folyamatos nyomon követése és elemzése a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitást felügyelő szerepéből következő feladata. A háztartási eladósodottság mértékének és szerkezetének feltárása céljából a jegybank 2007 januárjában egy kérdőíves felmérést végzett a hitellel rendelkező háztartások körében. A felmérés eredményein alapuló cikkében Holló Dániel, a jegybank Pénzügyi stabilitási főosztályának elemző munkatársa bemutatja a hitellel rendelkező háztartások szerkezeti megoszlását, kockázatosságát és a különböző kedvezőtlen makrogazdasági események banki portfólióminőségre és tőkehelyzetre gyakorolt hatását.

OECD: nem válságunk, hanem problémánk van, amit mi idéztünk elő

Nincs válság Magyarországon, hanem olyan problémánk van, "amit mi idéztünk elő és ezt kijavíthatjuk, de ha ez nem történik meg, akkor lesz válság" - jelentette ki a mai gazdasági konferencián Angel Gurria. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára hozzátette: "egy kicsit nagyobb problémánk van, éppen ezért keményebb lépések kellenek, de menni fog". A főtitkár amellett, hogy elismerően szólt a magyar kormány által a költségvetési kiigazítás körében tett lépésekről, felhívta a figyelmet a további lépések irányára és fontosságára.

Derűlátóbb kis-és középvállalkozások

A kis- és középvállalati konjunktúra-index 2007 októberében 94.8 százalék, az utóbbi négy hónapban alig változott, szeptember óta kismértékben javult. Az idei havi mutatók fokozatos emelkedése az üzleti bizalom mérsékelt és kiegyensúlyozott erősödését jelzi. A kis- és középvállalatok üzleti bizalma július óta stabil. A cégek működési feltételeiket, a hazai gazdaságban betöltött pozíciójukat összességében kiszámíthatónak tartják, áll az Ecostat legfrisebb kis-és középvállalati konjunktúra előrejelzésében.

Gyurcsány: nem megalapozottak az újabb választási költségvetéssel kapcsolatos félelmek (3.)

"A kiigazítás megszorító szakaszának nagyjából a végén vagyunk, amikor a költségvetés kiadási oldala szűkül radikálisan, ..., de ez nem azt jelenti, hogy a reformoknak meg kell állnia" - szögezte le mai, a GKI Gazdaságkutató Zrt. konferenciájának indító beszédében Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök hangsúlyozta: "azok a reformok, amelyeket most csinálunk (egészségügy, oktatás, közigazgatás), azok következmények. Amit csinál a kormány, az attitűd váltás, mentalitás váltás", ezzel a szociális juttatásoknak a gazdaság teherbíró képességgel való összeegyeztetésének szükségességére utalt.

Kifutóban a Gyurcsány-csomag - emelkednek a bérek

Szeptemberben a bruttó bérek 8.6 százalékkal, a nettó fizetések pedig 5.8 százalékkal emelkedtek a nemzetgazdaságban. Ez annyit tesz, hogy az inflációval korrigálva az átlagbérek 0.6 százalékkal voltak kisebbek, mint egy évvel ezelőtt.

Valaki tavaly hárommilliárd forintot keresett

Fura ország a miénk. Ötből három egyéni vállalkozó sehogyan sem tud nyereséges lenni. Papíron a cégek egyharmada is ettől szenved. A kis vállalatok majdnem 16 százalékos terhet viselnek, a nagyok tízet sem - írja az Index a legfrissebb adóstatisztikák alapján, amiből kiderül, fehéredés ide vagy oda, az elmúlt években összességében az adórendszerünk nem sokat javulhatott.

A PwC az adóváltozásokról

A jogszabály módosítások gyakorlati aspektusairól és a 2009-től életbe lépő számított érték alapú ingatlanadó kérdéseiről szólt a PricewaterhouseCoopers mai napon megrendezett "Adóváltozások a gyakorlatban 2008." című konferenciája.

Emelkedő nyersolaj készletek - Folytatódhat a lejtmenet!?

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal az elmúlt heti olajkészlet adatokat. A nyersolajkészletek 2.8 millió hordóval emelkedtek, a benzinkészletek 700 ezer hordóval kerültek feljebb, a finomított termék készletek 2 millió hordóval estek. A várakozások a nyersolaj és benzinkészletek csökkenésére vonatkozott, így az adatok hatására folytatódhat a lejtmenet az olaj piacán. Az adatok hatására a WTI decemberi határidős árfolyama 3%-os mínuszba csúszott.

Meglepően erős maradt a New York-i körzet feldolgozóipari aktivitása, de...

Miközben az elemzők jelentős lassulásra számítottak, addig a tényadat szerint csupán minimálisan csökkent novemberben a New York-i körzet feldolgozóipari aktivitására vonatkozó index - közölte a térségben illetékes szövetségi jegybank. Figyelmeztető jel ugyanakkor, hogy a következő hat hónapra vonatkozó várakozások alindexe 6 éve a legalacsonyabb szintre süllyedt, ami összefügg a gazdasági lassulással kapcsolatos kilátásokkal, illetve a szigorodó hitelezési feltételekkel.

Megugrott az első ízben segélyért folyamadók száma az USA-ban

Váratlanul nagy mértékben, 20 ezer fővel 339 ezerre, egy hónapja nem látott szintre emelkedett a múlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban. Az előző hétre vonatkozó adatot 2 ezer fővel emelte most 319 ezer főre a Munkaügyi Minisztérium.

Vártnak megfelelő inflációs adatok az Egyesült Államokból (2.)

Havi alapon 0.3%-kal emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban októberben, míg az élelmiszer- és energiaárak nélküli termékkörben (maginfláció) 0.2%-os volt a drágulás mértéke. Mindkét adat megfelelt a várakozásoknak, illetve megegyezik az előző havi árindex változással is. Októberben már az ötödik egymást követő hónapban volt 0.2%-os a maginfláció a tengerentúlon.

Elmélyítik a gazdasági problémákat az új banki tőkekövetelmény szabályok? - az MNB szakértője válaszol

A jegybank egyik alapvető feladata, hogy támogassa a pénzügyi rendszer stabilitását, amelynek fontos része a szabályozási környezet fejlesztésében való aktív részvétel és a jogszabályok lehetséges hatásainak felmérése. A pénzügyi intézmények szabályozásában 2007 nyarán jelentős változás következett be Magyarországon: életbe léptek az új bázeli tőkeszabványokon (Bázel II) alapuló jogszabályok. Zsámboki Balázs, a Magyar Nemzeti Bank vezető közgazdasági szakértője tanulmányának célja, hogy megvizsgálja az új banki szabályozás várható következményeit és lehetséges pénzügyi stabilitási hatásait.

Aggodalomra adhat okot a megugró szlovák infláció

Október során a harmonizált fogyasztói árindex éves értéke jelentősen, 1.7-ről 2.4 százalékra emelkedett Szlovákiában. A várakozásoknál kicsivel jobban drágultak az élelmiszerek, amit a többi termékcsoport árcsökkenése sem tudott semlegesíteni.

Mégsem szigorodik az előrehozott nyugdíjazás szabálya?

Miközben kormánydöntés született arról, hogy 60 éven maradna az előrehozott nyugdíjba vonulás korhatára a 2009-2012 közötti időszakban is ahelyett, hogy átmenetileg 59 évre csökkenjen, néhány MSZP-s képviselő nem támogatja azt és úgy tűnik, hogy a szociális tárca is kihátrálhat a kormány döntése mögül.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.