Gazdaság

Portfolio.hu-felmérés: Hétfőn ismét elmaradhat a kamatvágás

Folytatódott az a sorozat az elemzői felmérések tükrében, hogy a sokasodó kockázatok miatt a szakértők mindig a másfél hónap múlva esedékes kamatdöntő monetáris tanács üléstől várják a következő kamatcsökkentést. A Portfolio.hu ma délelőtt végzett szakértői körkérdése alapján a piac túlnyomó többsége arra számít, hogy a jövő hétfői ülésén változatlanul, azaz 7.5%-on hagyja az irányadó rátát a kamatdöntő testület, de az év utolsó ilyen eseményén beleférhet egy 25 bázispontos vágás. Többen jelezték, hogy jövőre az eddig gondoltnál elnyújtottabb lehet a kamatcsökkentési sorozat (nagyjából negyedévente egy 25 bp-os vágás), de az egész évre várt kamatcsökkentés mértékét ez nem feltétlenül befolyásolja: a 2008. decemberére vonatkozó kamatkonszenzus 6.50%-ra adódott.

Soha nem fizettünk még ennyi nyugdíjjárulékot - hogy lesz ebből nyugdíjunk?

Bérünk egyharmadát fizetjük be jövőre nyugdíjjárulékként, de még többet kellene önkéntesen megtakarítanunk, ha elfogadható nyugdíjat szeretnénk; eközben az állami nyugdíjrendszer feleslegesen nagyvonalú, a magyar emberek pedig igyekeznek minél korábban felhagyni a munkával, és nyugdíjukra támaszkodni - derült ki a PSZÁF X. Pénztár-konferenciáján. A magánnyugdíjpénztárak teljesítménye a szakemberek szerint biztosan javulni fog a jövőben, de számos probléma vár még megoldásra ahhoz, hogy valódi verseny alakulhasson ki közöttük, pedig a tagok érdeke ezt kívánja meg. Ráadásul mindennapi működésük sincs híján súrlódásoknak, hiszen a központosított tagdíjbevallás kihívásainak az APEH egyelőre nem tud maradéktalanul megfelelni.

Megoszlanak a dollárral kapcsolatos vélemények

A dollár jelenlegi gyengesége ellenére továbbra is erősnek tekinthető az amerikai fizetőeszköz - véli John Lipsky. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgató-helyettese szerint a dollár gyengülése összhangban állt a növekedési és az egyensúlytalanságok csökkentésére irányuló célokkal, mivel az elmúlt évek fundamentumaira való tekintettel túlértékeltek nevezte a dollárt.

Egy hajszálon múlt a 100 dollár

Soha nem látott 99.3 dolláros szintre emelkedett a WTI típusú olaj januári határidős árfolyama, mely a tegnapi 3.7%-os emelkedést követően ma további 0.7%-kal került feljebb. Az árfolyam a jelenlegi szinteken már a spekulációs jellegű vételeknek köszönhető, a fundamentumok nem indokolnak 100 dolláros olajárat. A dollár további gyengülése azonban több befektető számára is egyre vonzóbbá teszi az olaj piacát.

Elhamarkododtt volt a szlovén euro? - tanulság hazánknak is

Túlságosan laza a szlovén költségvetési politika, ami a gazdasági fellendülés megtöréséhez vezethet - véli Bini Smaghi, az EKB igazgatóságának tagja. Ezért elhamarkodottnak találja a szlovén eurobevezetést, ami a többi közös fizetőeszközt bevezetni kívánó országot gazdasági reformok szükségességére figyelmeztetheti. Ennek elmaradása esetén ugyanis a csatlakozás dátumát követően gazdasági és politikai problémákkal egyaránt számolni kell. A szlovén eurozóna tagsággal kapcsolatos kijelentés tehát a közeljövőben csatlakozni szándékozó országoknak is fontos üzenet. A Danske Bank elemzője nem lenne meglepve, hogy az EKB-s kijelentés utána régió devizái gyengülnének a hozamok emelkedésével karöltve.

Fed: lassabb gazdasági növekedés - nem lesz nagyobb gond az inflációval

Távolról sem volt egységes az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed Nyíltpiaci Bizottsága az október végi kamatdöntéskor, amikor végül az irányadó ráta 25 bázisponttal 4.50%-ra csökkentéséről határozott a testület - derül ki az ülésről készített, tegnap kiadott jegyzőkönyvből. Ebben a dokumentumban most először tett közzé három évre vonatkozó gazdasági előrejelzéseket, ráadásul az eddiginél bővebb háttérinformációkkal a Fed. Ezek alapján elmondható, hogy a jegybanki vezetők most az eddig kommunikáltnál jobban aggódnak a lassuló gazdasági növekedés miatt.

Miért törekszenek a jegybankok az alacsony infláció elérésére? - Az MNB válaszol

A jegybank részéről az alacsony inflációra való törekvés nem önmagában vett cél, hanem végső soron a társadalmi jólétet szolgálja - világítja meg közérthetőségre törekvő tanulmányában Tóth Máté Barnabás. A Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági Elemzések és Kutatás Főosztály elemző munkatársa az állítás alátámasztását a közgazdasági elmélet felhasználásával, az új-keynesi modellek logikája alapján, a jóléti szempontból releváns változókat tartalmazó veszteségfüggvények, illetve az azokat minimalizáló kamatszabályok bemutatásával kísérli meg.

Megmenekülünk-e az újabb választási költekezéstől?

A jelenlegi szabályozás, illetve kormány által benyújtott közpénzügyi csomag hiányosságai, valamint Törvényhozási Költségvetési Hivatal lassú felállása akár elegendők lehetnek ahhoz, hogy a 2010-es költségvetés - a választás ciklus eddigi kellemetlen tapasztalatainak megfelelően - újra fellazuljon.

Mégsem veszítenek a jövőre nyugdíjba menők - érdemes várni

A korábbi számítások azt mutatták, hogy a kiszámítási szabályok változtatása miatt az induló nyugdíjak összege 2008-ban mintegy 8%-kal lesz alacsonyabb annál, mint aki még az idei nyugdíjszabályok alapján kéri járadéka megállapítását. A legújabb számítások szerint azonban úgy tűnik: nem veszítenek a jövőre nyugdíjba menők - hívja fel a figyelmet a Népszabadság.

Szinte minden magyar hallott már róla és kétharmadunk támogatja is

Az 1 Ft-os és 2 Ft-os érmék jövő márciusi bevonásával a válaszadók kétharmada ért egyet - derül ki a Magyar Nemzeti Bank által október második felében végzett országos, reprezentatív lakossági kutatásból. A bevonást támogatók szerint alig használjuk már ezeket az érméket, értékük nagyon alacsony, így megkérdőjeleződik használatuk szükségessége. A felmérés szerint a magyar lakosság döntő többsége (97%-a) hallott már a jegybanki lépésről. Szinte minden megkérdezett meg is tudta nevezni a bevonásra kerülő érme címletét (1 Ft-os érme: 99%; 2 Ft-os érme: 93%).

Ki hogy látja a cseh euróbevezetést?

Idén várhatóan 5.6 százalék lesz a cseh gazdaság növekedése jövőre pedig már csak mérsékeltebb, 4.5 százalékos bővüléssel és lefelé mutató kockázatokkal számol az IMF. Szakértői szerint a gazdaság növekedését a fiskális hatóságnak a reformok felgyorsításával és a költségvetés konszolidációjával kellene segítenie.

Vegyes ingatlanpiaci adatok az Egyesült Államokból (3.)

Míg a megkezdett házépítések száma a vártnál lényegesen jobb lett és emelkedett októberben az Egyesült Államokban, addig a kiadott építései engedélyeké, ami fontos előremutató ingatlanpiaci indikátor, a konszenzusnál gyengébb lett és további csökkenést mutatott.

A bérek sem teszik lehetővé a kamatcsökkentést

A jegybank által kiemelten figyelt béradatokkal számos értelmezési probléma és módszertani nehézség merül fel, így hónapról hónapra komoly kihívás annak megítélése, hogy vajon a friss adatok mennyire támogatják a jegybank kamatcsökkentő ciklusát. Tardos Gergely, az OTP elemzési központjának szakértője szerint a friss számok sem adnak okot túlzott optimizmusra. Az alábbiakban az ő rövid írását közöljük.

Nyolc hónapos mélységben a réz ára

Nyolc hónapja nem látott 6,750 dolláros szintre (-0.5%)csökkent a réz három havi határidős árfolyama Londonban, melyben az amerikai lakásszektor felől érkező kereslet csökkenésére vonatkozó spekulációk játszák a főszerepet.

Már az MSZP sem akarja a vizitdíjat?

Tóth Károly szocialista képviselő január elsejétől eltörölné a vizitdíjat és a kórházi napidíjat - írja az Index. Az SZDSZ nem támogat olyan javaslatot, amely az egészségügyi reform eddigi intézkedéseihez képest visszalépést jelent.

Mit tehetnek válság esetén a jegybankok? Hogyan készülhetnek fel erre? - Az MNB válaszol

Az elmúlt időszakban a nemzetközi pénzpiacon lezajlott események, az amerikai másodlagos jelzálogpiaci válság európai pénzpiacra való begyűrűzése, illetve a piacokra gyakorolt negatív hatásának kiküszöbölése igen gyors reagálást igényelt a jegybankoktól 2007 augusztus elején. Mindezek felhívják a figyelmet a jegybanki válságkezelési keret-, illetve eszközrendszer folyamatos fejlesztésének, finomításának a szükségességére. Sánta Lívia, a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi stabilitási Főosztályának vezető közgazdasági szakértője azt vizsgálta meg az MNB-Szemle kiadvány keretében, hogy mi a jegybankok szerepe a válságkezelésben, illetve hogyan segítik ezt a válságszimulációs gyakorlatok.

PM a közpénzügyi csomagról: "megegyezési kényszer van"

"Nem a név a lényeg", azaz hivatalnak, vagy tanácsnak hívják majd azt a szervezetet, ami a fiskális fegyelmet erősítené - emelte ki a kormány és a nagyobbik ellenzéki párt közötti vitával kapcsolatban a kormány álláspontját a mai államháztartási sajtótájékoztatón Tátrai Miklós. A Pénzügyminisztérium államtitkára hozzátette: "a hivatali apparátus mérete nincs kőbe vésve, ebben bizonyosan van megegyezés". Szavai szerint attól függ majd, hogy mekkora legyen a hivatal, hogy konkrétan milyen feladatkört kap (véleményezési jogkör kész számítások alapján, vagy az adatokat maga állítja elő).

100 milliárd feletti deficit várható novemberben és decemberben az államháztartásban (3.)

Novemberben 172.2 milliárdos, míg a közvetett előrejelzés alapján decemberben 112.5 milliárd forintos hiány halmozódhat fel az államháztartásban (pénzforgalmi szemlélet, helyi önkormányzatok nélkül) - derült ki a Pénzügyminisztérium mai sajtótájékoztatóján. A novemberi hiányból mintegy 160 milliárd forintot a nyugdíjkorrekciós program hatása, illetve a 13. havi nyugdíj megfelelő részének kifizetése tesz ki, míg a jelentős decemberi deficit fő oka a minisztériumok maradványfelhasználásának egyenlegrontó hatása - jelezte Tátrai Miklós államtitkár.

Nem sürgetik a csehek az euró bevezetését

A cseheket kevésbé érdekli az euró esetleges bevezetése, mivel bíznak az erősödő koronában, ami növeli megtakarításaik értékét. Mirek Topolánek kormányfő irreálisnak nevezte a 2012-es céldátumot, hiszen ehhez már 2008-ban be kellene lépni az ERM-2 árfolyamrendszerbe, aminek viszont előfeltétele a maastrichti kritériumok teljesítése. A cseh jegybank elnöke is elképzelhetőnek tartja, hogy azt követően is megtartsák a koronát, hogy a szomszédos országok már bevezették az eurót.

47 milliárdot elkölthetnek a tárcák

Mivel a vártnál kedvezőbben alakult az államháztartás hiánya az év eddigi részében, a kormány a múlt heti döntésével felszabadított 47 milliárd forintot a minisztériumoknál lévő egyensúlyi tartalékokból - írja a Napi Gazdaság. A tartalékok rendszerét a tervezési hibák elkerülése érdekében hozták létre. Az idei évre vonatkozó költségvetési törvényt úgy fogadták el, hogy a minisztériumok kiadásainak 10%-át tartalékba helyezték, amit csak akkor költhetnek el a tárcák, ha az évközi gazdálkodásuk (negyedévente vizsgálják) a terveknek megfelelően alakul.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.