Szédítő ütemben gazdagodnak az orosz milliárdosok
Oroszország leggazdagabb üzletembereinek vagyona 28,749 milliárd dollárral nőtt 2024 eleje óta - derül ki a Bloomberg Billionaires Indexből.
Oroszország leggazdagabb üzletembereinek vagyona 28,749 milliárd dollárral nőtt 2024 eleje óta - derül ki a Bloomberg Billionaires Indexből.
A Magyar Posta a 2024 januári áremelés után idén másodízben növeli a levelek, illetve számos szolgáltatás díjait, írta meg a 24.hu.
Július elsejétől egy új környezetvédelmi hatóságot hozott létre a kormány, amely közbeékelődik az eddigi elsőfokú hatóságnak, illetve a másodfokú bírósági felülvizsgálati lehetőségnek, és így gyakorlatilag az államigazgatás keretein belül lehet kezelni azt, ha egyik-másik fontos beruházás környezetvédelmi engedélyével hiányosságok vannak, vagy a környezeti hatásvizsgálatoknál probléma adódik – gyakorlatilag ezt tartalmazza az Energiaügyi Minisztérium által hétfőn reggel kiadott közlemény. Mindez azután született, hogy például a Samsung gödi, illetve az SK iváncsai gyára környezetvédelmi engedélye, illetve működése kapcsán számos kellemetlen fejlemény derült ki az elmúlt időszakban.
A Boeing és az Airbus, a világ két legnagyobb repülőgépgyártója jelentős lépéseket tettek beszállítói hálózatuk átalakítása érdekében: a Boeing beleegyezett, hogy 4,7 milliárd dollárért visszavásárolja a Spirit AeroSystems részvényeit, míg az Airbus több százmillió dolláros kompenzációért cserébe átvette a Spirit veszteséges európai hálózatát - írja a Reuters.
A FEOL értesülései szerint a székesfehérvári közgyűlés több, útépítéssel kapcsolatos beruházást is támogatott.
A kormány döntésének megfelelően a Nemzetgazdasági Minisztérium 2024. szeptember 30-ig két új akciótervet dolgoz ki a kkv-k helyzetének javítása, illetve a turisztikai teljesítmény növelése érdekében, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Herceghalom és Bicske között felsővezeték-szakadás miatt a vonatok csak egy vágányon közlekedhetnek, ezért a reggeli, délelőtti órákban a hegyeshalmi fővonalon 15-30 perccel megnőhet a menetidő és vonatkimaradásokra is számítani kell - közölte a Mávinform hétfő reggel a Facebook-oldalán.
A Portfolio elemzői csapatának bővítésére pályakezdő vagy néhány éves gyakorlattal rendelkező munkatársat keres. Ha érdekelnek az energiapiaci hírek, a zöld átállás folyamata, az energiatermékek árfolyamváltozása, és szívesen írnál ilyen témákról, akkor jelentkezz!
A héten kedden a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát is emeli a Mol - számolt be a holtankoljak.hu
Végtelenül barátságtalan lépésnek tartja a Vasutasok Szakszervezete Lázár János legújabb népszerűtlen döntését, a home office betiltását. A VSZ a vasutasok tömeges elvándorlásának megakadályozása érdekében is felszólítja a minisztert, vonja vissza ez a családellenesnek is számító intézkedést.
Gyorsult az orosz feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) növekedése júniusban májushoz képest.
Előzetes tervek alapján népesedésügyi minisztérium létrehozásán dolgozik a dél-koreai kormány az országot sújtó demográfiai problémák; az alacsony születésszám és az elöregedő társadalom okozta nehézségek kezelésére - jelentették helyi kormánytisztviselők hétfőn.
A Caixin feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe 51,8 pontra, 2021 májusa óta legmagasabb szintre emelkedett júniusban.
A japán kormány jelentősen rontotta a gazdaság idei első negyedévi teljesítményére vonatkozó adatát, miután a frissített statisztikákból kiderült, hogy az építőipar kevesebb megrendelést kapott, mint azt korábban gondolták.
Kiemelten izgalmas hét lesz, több olyan piacmozgató adat is érkezik, amelyre a befektetők feszülten várnak. Emellett lesznek rendhagyó események, választások, amelyek szintén befolyásolhatják a kereskedés. Mutatjuk, melyik napokon kell nagyon odafigyelnie a befektetőknek.
A tudomány képes megmutatni a kiutat a pandémiákból, a tudás és információ hiánya sérülékenyebbé tesz bennünket, ezért mindig megéri pandémiás készültségbe befektetni. Ha csak gazdasági oldalról közelítjük meg, akkor azért, mert a gazdasági fejlődéshez egészséges munkaerőre van szükség - fejtette ki Oroszi Beatrix, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának igazgatója a Portfolio-nak adott interjújában, melyben az intézet működését és jelentőségét is érintettük. Beszéltünk az Egyesült Államokban a tejelő szarvasmarhák között terjedő madárinfluenzáról, az idehaza járvánnyá fejlődő szamárköhögésről, valamint természetesen a Sars-Cov-2 koronavírusról, amely elfoglalta a helyét a légúti kórokozók között és emiatt a fertőzési szezon korábban indul minden évben. Időben fel kell készülni a koronavírus-fertőzésre leginkább kiszolgáltatottak megvédésére, a megfelelő vakcinák beszerzésével és a kampány elindításával. Szerinte a 65 éveseknél idősebbek körében tavaly decemberben tapasztalható 10%-os többlethalálozást el lehetett volna kerülni. Az epidemiológus azt is hangsúlyozta: az oltásokkal kapcsolatos bizalomvesztés a tíz legjelentősebb népegészségügyi probléma egyike jelenleg a világon, ezért a vakcinaellenes, -szkeptikus hangokra reagálni kell. Ezt a kesztyűt Magyarországon az egészségügy nem vette fel.
A figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn több régióban - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.
Kisrepülőgép zuhant le egy francia autópályára vasárnap, a fedélzeten lévő két utas és a pilóta életét vesztette - közölte a francia rendőrség.
Hetvenezer euró (27 millió forint) hamis pénzt szimatolt ki a német vámhatóság keresőkutyája, Skadi a Köln-Bonn nemzetközi repülőtéren egy Törökországból érkezett utas csomagjában - közölték vasárnap a német hatóságok.
A Beryl hurrikán nagyon veszélyes, 4-es kategóriájú viharrá vált az Atlanti-óceánon, és várhatóan életveszélyes szeleket és villámárvizeket hoz a Karib-tengeri Szélrózsa-szigetekre, a hurrikán gyorsan erősödik - közölte az amerikai Nemzeti Hurrikán Központ (NHC) a Reuters beszámolója szerint.
Lassan hozzászokunk, hogy már nemcsak Brazília és Kalifornia szerepel visszatérően a hírekben pusztító erdőtüzekkel...
Már tíz éve is már hatalmas gond volt a külföldről, leginkább Kínából érkező csomagok nagy száma. A kínai...
A vállalatok sikeressége nagymértékben a vezetőik kompetenciáin alapul, ezért nagyon fontos a vezetők folyamatos...
Sajnos ez nem azt jelenti, hogy az infláiciókövető állampapír kamata növekedne, hanem a 2029/N BMÁP kamata fog csökkenni....
A hétvégén dől el, ki képviseli a demokratákat Donald Trump ellen az amerikai elnökválasztáson. Joe Biden, a jelenlegi...
Sokaknak nagy célja, hogy nyelvvizsgát szerezzen, ezzel bizonyítsa tudását, illetve remélhetőleg jobb esélyekkel...
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklsitben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.