A washingtoni idő szerint péntek délutáni összegzés szerint már 29 kongresszusi képviselő kérte nyilvánosan Joe Bident arra, hogy "adja át a fáklyát", és engedje át a jelöltséget másnak, rajtuk kívül 3 szenátor is felkérte az elnököt a visszalépésre – emlékeztet a CNN.
A CNBC televízió értesülése szerint Kamala Harris alelnök pénteken telefonon egyeztetett demokrata párti vagyonos anyagi támogatókkal, akiket arról próbált meggyőzni, hogy ő, mint alelnök-jelölt, Joe Biden elnökjelölttel közösen képes legyőzni Donald Trumpot.
Pénteken Jen O'Malley Dillon, Joe Biden kampánycsapatának társelnöke, az MSNBC televízió reggeli műsorában kitartott amellett, hogy az elnök versenyben marad, és úgy fogalmazott, hogy több út kínálkozik a választási győzelem felé. A kampányilletékes ugyanakkor elismerte, hogy van egy kis "csuszamlás" a támogatottságban, amit kis mértékűnek mondott, és azt is megállapította, hogy az elmúlt hetek kemények voltak kampányuk számára. Biden maga is kiadott egy közleményt, amelyben azt bizonygatta, hogy nagyon várja a folytatást a Covid-betegség után.
Az NBC News hírtelevízió pénteken azt az értesülést közölte, hogy a Biden-család tagjai arról egyeztetnek, hogy amennyiben Joe Biden a visszalépés mellett dönt, azt miként lehet úgy kivitelezni, hogy a Demokrata Párt a legjobb helyzetben legyen a választás kampány további időszakára.
Az értesülések szerint a Demokrata Párt vezetése azt tervezi, hogy amennyiben Joe Biden a visszalépés mellett dönt, egy úgynevezett "mini-előválasztást" tartanának, hogy megtalálják az új elnökjelöltet.
Joe Biden szerdán Las Vegasban betegség miatt félbeszakította kampánykörútját. Az elnök koronavírussal fertőződött, ami miatt hazautazott Delaware állambeli otthonában, ahol önkéntes karanténba vonult.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images