Gazdaság

Nincs megállás, 4 százalék alá zuhant a magyar infláció

Nincs megállás, 4 százalék alá zuhant a magyar infláció

Majdnem hároméves mélypontra, 3,8 százalékra esett januárban a fogyasztói árak emelkedésének üteme – derül ki a KSH pénteki beszámolójából. Az adat ismét kellemes meglepetést okozott, hiszen az elemzők 4 százalék feletti értéket vártak. Ezzel 2021 februárja óta először került a jegybank célsávján belülre az infláció.

Megint ráijesztett a piacokra az amerikai gazdaság, de a legrosszabbat még senki nem akarja elképzelni

Megint ráijesztett a piacokra az amerikai gazdaság, de a legrosszabbat még senki nem akarja elképzelni

Csúnyán belerondítottak az összképbe az Egyesült Államokból érkező makrogazdasági adatok, pedig a piac már nagyon optimista volt az inflációs és gazdasági kilátásokkal kapcsolatban. Az optimizmust a Fed is rombolta kissé azzal, hogy látványosan vonakodik a korai kamatvágástól. A kötvényhozamok ennek megfelelően nőni kezdtek, legutóbb 2022 nyarán volt akkora emelkedés, mint február első napjaiban. Pesszimista fordulatról nincs szó, inkább csak óvatosság látszik, az azonnali kilengések mellett ugyanis a hosszú távú kilátások nem változtak. Legalábbis egyelőre: ha egy-két várakozásoktól eltérő adat befut még a hetekben, könnyen lehet, hogy a tavaly év végén kialakult optimista hangulattól jó időre elbúcsúzhatunk, és megint vérengzés jön a piacokon.

Nagy döntést hoztak a horvátok, ami a magyar gázellátásra is hathat

Nagy döntést hoztak a horvátok, ami a magyar gázellátásra is hathat

A horvát kormány csütörtöki vezetéképítési döntése értelmében jelentősen nő a krk-i LNG-terminál felől Magyarország irányába szállítható napi gázmennyiség, ami egyúttal összefügg magának az LNG-terminálnak a kapacitásbővítésével is. Ez elméletileg több gáz kihozatalát is lehetővé tenné 2027 körültől Horvátország felől Magyarország irányába, feltéve, hogy a terminál kapacitásbővítési tenderén majd magyar szereplő(k) is indul(nak) és nyer(nek). Nyilván az egész kérdés kifutása attól is függ, hogy a minap felröppent hírrel összhangban tényleg lenne-e folytatása 2025-től az orosz vezetékes gázszállításnak Ukrajnán és Szlovákián át, mert ha igen, akkor ez a horvátok felőli LNG-beszerzés volumenét és kínálati árát is érdemben befolyásolná.

Csapdában a benzinkutak: nem kéne tovább fosztogatni az üzemanyagszektort

Csapdában a benzinkutak: nem kéne tovább fosztogatni az üzemanyagszektort

Nemrég a lélektanilag fontos 600 forintos szint fölé kúszott a benzin literenkénti ára Magyarországon, ez pedig kormányzati körökben is kisebb frusztrációt okozott, ugyanis Nagy Márton a Mol képviselőivel egyeztetett a kialakult helyzetről. A nemzetgazdasági miniszter megüzente: túl drága a magyar benzin, de "látni az esélyt az árak kiigazítására". Hogy pontosan mire utalt ezzel a miniszter, azt egyelőre nem tudni, de elemzésünkben több módot is felsoroltunk arra, amiken keresztül közelebb lehetne húzni a régiós átlaghoz a magyar benzinárat - már csak az a kérdés, hogy ennek milyen ára lesz?

Indul a regisztráció a régió legfontosabb gazdasági esettanulmányi versenyére

Indul a regisztráció a régió legfontosabb gazdasági esettanulmányi versenyére

Huszonötödik alkalommal rendezik meg idén az Országos Esettanulmány Versenyt (OEV), Kelet-Közép-Európa legfontosabb esettanulmányi versenyét. A verseny célja, hogy a régió legkiemelkedőbb gazdasági egyetemeinek hallgatói valós gyakorlati problémák megoldása során bizonyítsák rátermettségüket nagynevű vállalatok képviselői előtt - tájékoztatták a szervezők a Portfolio-t.

Mutatjuk, milyen idő lesz a hétvégén

Mutatjuk, milyen idő lesz a hétvégén

Felhős, szeles, de továbbra is tavaszias idő várható a hétvégén. A hajnalok enyhék lesznek, napközben pedig a legmelegebb órákban továbbra is 13-19 Celsius-fok várható, de vasárnapra kissé visszaesik a hőmérséklet. Szombattól többfelé kell esőre készülni - derül ki az HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Négyszer több adósságot dobott ma piacra az ÁKK, mint a meghirdetett mennyiség

Négyszer több adósságot dobott ma piacra az ÁKK, mint a meghirdetett mennyiség

Erős volt a vételi érdeklődés a mai államkötvény aukciókon, különösen az 5 éves papírból, amelyen a visszafogott 10 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiségre 125 milliárdos vételi ajánlat ömlött be, és mindezeket látva az Államadósság Kezelő Központ az összesen meghirdetett 30 milliárd forint helyett 127,5 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el. Ez azt jelenti, hogy több mint négyszer annyi adósságot dobott a piacra, mint amennyit meghirdetett, igaz az erős vételi érdeklődés a tegnapra megemelkedett hozamelvárásokon is szorított lefelé, de még így is magasabb átlaghozamon ment el mindhárom papír, mint a két héttel ezelőtti hasonló futamidejű kibocsátásokon.

Tarol az influenza, vészesen emelkedik a fertőzöttek száma

Tarol az influenza, vészesen emelkedik a fertőzöttek száma

Az idei ötödik héten az országban 47 400 fő fordult orvoshoz influenzaszerű és 271 000 fő akut léguti fertőzés tüneteivel – közölte csütörtökön a becslését a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Ez 100 ezer főre vetítve 489, illetve 2797 főt jelent, ami jócskán meghaladja a tavalyi 5. heti adatokat, az influenza esetén pedig a 2018-19-es szezon óta nem beszélhettünk ilyen magas fertőzötti arányszámról az 5. héten.

Így indult a költségvetés 2024-es éve

Így indult a költségvetés 2024-es éve

Pluszban indította az évet a költségvetés, ugyanis a Pénzügyminisztérium előzetes gyorstájékoztatója szerint januárban a büdzsé pénzforgalmi egyenlege 54,4 milliárd forintos többletet mutatott.

Rogoff: földrengés által sújtott területre landol a világ

Rogoff: földrengés által sújtott területre landol a világ

Már egy hónap eltelt az idei évből, de a világgazdaságra vonatkozó konszenzusos előrejelzés továbbra is óvatosan optimista, a legtöbb jegybank és elemző puha földet érést prognosztizál, vagy akár azt jelzi előre, hogy egyáltalán leszállásra sem lesz szükség. Még kollégám, Nouriel Roubini – aki híres arról, hogy kendőzetlenül szokta borús előrejelzéseit megfogalmazni – is azt vallja most, hogy a legrosszabb forgatókönyvek bekövetkeztére van a legkisebb esély.

Tovább zuhanhat a magyar infláció, de mit lép erre az MNB?

Tovább zuhanhat a magyar infláció, de mit lép erre az MNB?

A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint akár 4,2 százalékra is lassulhatott a magyar infláció, ennél alacsonyabb éves rátára 2021 tavasza óta nem volt példa. Ha tényleg így volt, akkor ismét fokozódhat a nyomás a jegybankon, hogy az eddiginél nagyobbat vágjon a kamaton, ami a forint árfolyamát érzékenyen érintheti. Az izgalmas januári adat előtt nagy a bizonytalanság, amit az előrejelzések széles sávban szóródása is mutat.

Reptérvásárlás: 80 százalékos tulajdonrészt szerezhet az állam

Reptérvásárlás: 80 százalékos tulajdonrészt szerezhet az állam

A tulajdonosi határozat alapján úgy tűnik, hogy első lépésben a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és a francia Vinci 80:20 százalékos arányban szerzi meg Budapest Airport üzemeltető anyavállalatának, az Aiport Holding Tanácsadó Kft. részvényeit, az ehhez szükséges pénzt pedig már el is különítette az állam. Később azonban katari befektetőket vonhatnak be, és 51 százalékra csökkenhet az állam tulajdonrésze a Budapest Airportban - számolt be a 24.hu

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.