A légi közlekedésben tapasztalható folyamatos fennakadások miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke, Rigó Csaba Balázs figyelemfelhívást küldött több, Magyarországon működő diszkont-légitársaság vezetőjének. A Wizz Air, a Ryanair és az EasyJet is a címzettek között szerepel - írja az Index.
A Pfizer bejelentette, hogy még az idei évben megkezdi a klinikai vizsgálatokat a danuglipron nevű fogyókúrás tabletta átdolgozott, napi egyszeri változatával. A vállalat tavaly év végén döntött úgy, hogy elveti a gyógyszer napi kétszeres változatát, és inkább egy kényelmesebb, egyszeri adagolású formát fejleszt – írja a Reuters.
Idén először 40 fok van Magyarországon, és minden valószínűség szerint nem utoljára, holnap már jó eséllyel a 41 fokot "támadhatják" a csúcsértékek - jelentette a HungaroMet, amely közzétette hétvégi időjárás-előrejelzéseit, valamint veszélyjelző térképeit is.
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján a 2024. július 7-én (vasárnap) 00 órától 2024. július 12-én (péntek) 24 óráig érvényben lévő harmadfokú hőségriasztást július 18. (csütörtök) 24 óráig meghosszabbítja az ország egész területére vonatkozóan. Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben. Eközben a Hungaromet jelzései szerint sorra dőlnek meg a rekordok Magyarország területén.
Körülbelül 230-250 vokssal növekedett Karácsony Gergelyre a főpolgármester-választáson leadott szavazatok száma az újraszámolás után – közölte a 24.hu.
A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása július 13-án (szombaton) 15 órától július 14-én (vasárnap) 22 óráig lett volna érvényben, azonban a kamionstopot a kiemelkedően magas hőmérséklet miatt az éjszakai időszakban szombat 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között felfüggesztik - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) csütörtökön az MTI-vel.
Az amerikai papírgyártók figyelmeztetik az Európai Uniót, hogy az új, a fakitermelés nyomon követését előíró szabályozás komoly zavarokat okozhat a 3,5 milliárd dolláros kereskedelemben és áremelkedést eredményezhet a pelenkák, egészségügyi betétek és egyéb higiéniai termékek esetében.
Már az álláshirdetéseknél taktikázni kezdenek a munkáltatók, hogy leszorítsák a munkavállalók bérét. Az amerikai vállalatok egyre ritkábban követelnek meg előképzettséget vagy munkatapasztalatot a toborzáskor, ami sokaknak jelent egyszerűbb munkába állást, de egyben csökkentheti is a fizetéseket. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a bérek sokszor már nem emelkednek, ha egy cég ezt a módszert alkalmazza, hosszú távon pedig a diplomával rendelkező jelöltek előnye is csökkenhet a munkaerőpiacon.
A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV Zrt.) közleménye szerint több pesti vármegyei településen lokálisan nyomásesés vagy átmeneti vízhiány alakulhat ki - írta a 24.hu.
A British Petrol előrejelzése szerint jövőre tetőzhet a világ globális olajkereslete, mivel a szél- és napenergia fokozatosan fogja átvenni az olaj helyét a következő években, a földgázról való lemondás azonban jóval nehezebb feladat lesz a világ számára - írja a HVG.
Június utolsó hetében 19 szamárköhögés megbetegedés-gyanús esetet rögzített a járványügyi hatóság, ezzel az egész éves betegségszám már 115 főnél jár. A csecsemőkre akár halálos kimenetellel is járó betegség terjedése tehát nem nagyon akar csillapodni, a védőoltással való védekezés szerepe most még fontosabb, mint korábban.
Az infláció érzékelése továbbra is jelen van a hazai vállalkozások körében, amelyek jelentős hányada, közel 60%-a beépíti áraiba a drágulást – derül ki a VOSZ Barométer felmérés második negyedévre vonatkozó friss eredményeiből. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megbízásából az Egyensúly Intézet által negyedévente készített felmérés szerint a cégek legnagyobb része még mindig az inflációt tartja az ország gazdasági helyzetével kapcsolatban a legfontosabb problémának.
Összességében a várakozásoknál jobb adatok jöttek és a szeptemberi kamatcsökkentés esélye emelkedhetett az adatok hatására. Mivel az utóbbi időben a reálgazdasági adatok és az előretekintő indikátorok is a gazdaság lassulásának irányába mutattak, ezért az eheti kongresszusi meghallgatásokon már az amerikai jegybank is megengedőbb hangnemet ütött meg.
A klímaváltozás súlyos következményekkel járhat a felszín alatti vízkészletekre nézve, amelyek az emberiség egynegyede számára létfontosságú ivóvízforrást biztosítanak. Egy nemzetközi kutatócsoport modellezte az emelkedő hőmérséklet hatásait, és arra a következtetésre jutott, hogy az évszázad végére több tíz- vagy százmillió ember veszítheti el a tiszta ivóvízhez való hozzáférést. A legrosszabb forgatókönyv szerint 2100-ra közel 600 millió ember kényszerülhet szennyezett víz fogyasztására – írja a Qubit a Nature Geoscience-ben megjelent tanulmány összefoglalójában.
2029-ig nagyrészt kizárnák az 5G mobilhálózat kritikus rendszereiből a kínai beszállítókat, mint például a Huawei és a ZTE, de egy átmeneti lépéssel már 2026-tól tilos lenne szerződni a cégekkel Németországban.
Jövő héten, július 15. és 18. között tartják Kínában az úgynevezett Harmadik Plénumot, amely a Kínai Kommunista Párt harmadik plenáris ülése. Korábban is születtek már fontos döntéseken ezeken az üléseken és a várakozások szerint olyan reformok születhetnek most, amelyek a kínai gazdaság legégetőbb problémáit hivatottak kezelni.
Bármelyik banknál választunk is a fiataloknak diákszámlát, biztosan kedvezőbb feltételekkel találkozunk, mint egy hagyományos lakossági folyószámla esetén, ettől függetlenül az egyéni szempontok szerint érdemes mérlegelni, hogy melyik számunkra a legmegfelelőbb. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak a családok és a fiatalok az elérhető konstrukciók közül.
Fontos mérföldkőhöz jutott a Budai Egészségközpont magánkórház, egy új kórház felépítését határozták el, ami szerves részét képezi az elkötelezett tulajdonos - Csányi Sándor érdekeltségi körébe tartozó Bonitas 2002 Befektető és Tanácsadó Zrt. - hosszú távú stratégiájának. Az új beruházás részleteit egy csütörtöki sajtóbeszélgetés keretében ismertették, ezek szerint 62 milliárd forintból valósul meg a fejlesztés, amiben az állami támogatás része - az Európai Bizottság előzetes jóváhagyásával - 26 milliárd forint és 2027 első negyedévére tervezik meg a szakmai működést benne. A beruházás nem csak a magánbetegeket célozza, sőt. A fejlesztés hiányt pótló népegészségügyi, államilag finanszírozott ellátásoknak biztosít nagyobb teret, amit TB-kártyával is igénybe lehet majd venni.