Kiszivárgott: amerikai gáz- és fegyvervásárlásra, lazább kínai kapcsolatra biztatják Donald Trumpék a magyar kormányt
Gazdaság

Kiszivárgott: amerikai gáz- és fegyvervásárlásra, lazább kínai kapcsolatra biztatják Donald Trumpék a magyar kormányt

Portfolio
Az Egyesült Államok vezetése azt szeretné, hogy Magyarország vásároljon amerikai cseppfolyósított földgázt, és amerikai fegyvereket, vegyen kevesebb orosz olajat, továbbá a jövőben "kevésbé legyenek szorosak" a magyar-kínai kapcsolatok, elsősorban gazdasági értelemben – tudta meg a Szabad Európa az elmúlt hetekben legalább két magasrangú amerikai kormányzati delegáció felől a budapesti kormányzati tárgyalásokon elhangzott üzeneteket.

A lap információi szerint a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter által minap beharangozott kétoldalú gazdasági egyezmény akár a nyárig is összejöhet (nagyon intenzívek a tárgyalások róla), de az amerikai elvárások ellenére további kínai nagyberuházásokat jelenthet be a következő időszakban, például akár a Great Wall Motors hazai gyárberuházást is.

Érdemes hozzáfűzni, hogy tegnap Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai főtanácsadója azt vázolta a 444.hu tudósítása szerint a kétoldalú amerikai-magyar gazdasági megállapodásról, hogy

dolgozunk egy alapvetően nem vámpolitikai együttműködést érintő, hanem a két ország közötti gazdasági együttműködést megerősítő megállapodáson. Már a közeljövőben várhatóak olyan hírek amelyek körvonalazzák, hogy valóban grandiózusak ennek az alapjai.

A Szabad Európa hosszabb összefoglalójának néhány fontosabb gazdasági-energetikai vetülete:

  • A Louis Bono-látogatás (az amerikai külügyminisztérium Európai és Eurázsiai Ügyek Hivatalának vezető tisztviselője) mellett volt még legalább egy nem nyilvános államtitkári látogatás is a közelmúltban Budapestre, és ezeken több forrás megerősítése szerint az amerikai tárgyalópartnerek a fenti három konkrét elvárást fogalmazták meg (LNG, fegyver, kínai kapcsolat), és összességében ezekről beszélt az új amerikai ügyvivő, Robert Palladino is márciusban. Amint a Portfolio tegnap megírta: az amerikai energetikai diplomácia jegyében Lawrence Korb világosan megmondta, hogy mit és miért akarnak elérni az amerikai LNG-vel.
  • A magyar kormányzat felőli reakció az amerikai kérésekre a lap szerint az volt, hogy a magyar kormány már vásárolt a norvég-amerikai gyártmányú NASAMS rakétarendszerből, igaz ezt még az előző Trump-kormányzat idején szerződték le 2020-ban. Az amerikai gázvásárlással kapcsolatban pedig azt jelezte a magyar kormány a lap szerint, hogy nyitottak lennének az LNG-vásárlásra, de ezt csak jelentős felárral tudnák ideszállítani, így ebben (is) türelmet kértek. Az amerikaiak szerint "túl szoros" kínai-magyar kereskedelmi viszonyról pedig az a magyar varázsformula a lap szerint, hogy ha a teljes EU-Kína kereskedelmi volument tekintjük, akkor ezen belül a magyar-kínai bilaterális kapcsolat mindössze 1,2%-ot tesz ki.
  • Robert Palladino ügyvivő egy minapi nyilvános beszélgetésen több lényeges energetikai együttműködési lehetőséget is vázolt a magyar kormánnyal, így például utalt rá, hogy ígéretes látogatást folytatott Paksi Atomerőműben, "mert a nukleáris fűtőanyag kulcs lesz" az energiabiztonság erősítésében, és "az amerikai cégek készek a teljesítésre ezen a téren, nagyon optimista vagyok". Majd külön említette a nukleáris kis erőműveket. Ezek a jelzések teljesen egybeesnek azzal, amit a Portfolio az amerikai nagykövetségen hallott a paksi fűtőelemek és az SMR technológia telepítése témájában. Palladino a beszélgetésen kitért az LNG-re is, ami "nagyon fontos az elnöknek (Trumpnak – a szerk.), és Magyarország a szövetségesünk. Szeretnénk egy erős szövetségest látni, aki nem függ egyoldalúan mástól energetikai szempontból, Amerika készen áll itt is".
  • Az amerikai ügyvivő a beszélgetésen burkoltan arra is biztatta a magyar kormányt, hogy kevesebb orosz olajat vegyen. A lap információi szerint ez a téma is szóba került a kétoldalú kormányzati találkozókon, és annyit tudott ígérni egyelőre a kormány, hogy megteremtették annak lehetőségét, hogy a jövőben jelentősebb mennyiségű azeri olaj érkezzen. 
  • A lap információi szerint az amerikai dorgálás ellenére a magyar kormánynak eszébe sincs lazítani a kínai-magyar kereskedelmi kapcsolatokon. Sőt, úgy tudják, hogy az idén Szijjártó Péter újabb kínai óriásberuházásokat jelenthet be – szó van egy nagy kínai autógyár Magyarországra településéről például. Egy kormányzati forrásuk szerint ez "logikusan a Great Wall Motors" lenne – ez a cég a Szegeden már gyárat építő BYD mellett a másik globálisan is erős jelenléttel bíró kínai gyártó.
  • Magyar részről a már említett kétoldalú találkozókon az hangzott el, hogy – ha már Magyarország egyelőre nem is tud sem sok amerikai fegyvert, sem LNG-t venni – boldogan vár bármely amerikai befektetést, például egy fegyvergyárat. Több forrás szerint a gond ezzel a felvetéssel az, hogy ebben van egy kis tanácstalanság Washingtonban: nem látni, a közeljövőben milyen jelentősebb amerikai gazdasági szereplő jelenhetne meg az országban, főleg, hogy Trump politikájának egyik esszenciája éppen az, hogy hazatelepülésre bírja az amerikai cégeket.
  • A lap információi szerint valóban intenzíven megindult egy magyar-amerikai kétoldalú kereskedelmi megállapodás előkészítése, és magyar részről nagyon bíznak benne, hogy ezt akár még a nyár elején tető alá is hozhatják, amely akár remek alkalmat jelenthetne egy washingtoni látogatásra Orbán Viktor kormányfőnek.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Kiszámoló

Jövedelmező a vállalkozásod?

A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Ez is érdekelhet