
Közel nullára csökkenhetnek a Kínába irányuló amerikai olajszállítmányok köszönhetően az egyre jobban durvuló vámcsatának
- írja a Bloomberg. Bár az ázsiai ország olajellátásában nem játszik jelentős szerepet ez a mennyiség, azonban a lépéssel jobban ki lesz szolgáltatva az egyéb olajszállítmányoknak.
Bár az elmúlt években még emelkedett az USA-ból Kínába irányuló szállítások mennyisége, a 2025-ös év nagy részében ezek visszaestek, köszönhetően Donald Trump amerikai elnök egymást követő vámintézkedéseinek. A kínai vezetés legutóbb, megtorlásul hatalmas ellenvámot vetett ki az amerikai importra.
Kína 84%-os vámjai az amerikai nyersolaj árát majdnem a duplájára, azaz hordónként 51 dollárral drágítaná - a 61 dolláros WTI-árfolyamot alapul véve
- mondta Ivan Mathews, a Vortexa APAC-elemzésért felelős vezetője. "Ez az amerikai nyersolaj alapú beszerzést gazdaságtalanná teszi a kínai finomítók számára".
Azt hozzá kell tenni, hogy az USA-ból Kínába irányuló nyersolajforgalom egyáltalán nem létfontosságú Kína számára - a Vortexa elemzőcég adatai szerint az idei év első hónapjaiban az amerikai nyersolajforgalom az ázsiai ország teljes importjának nagyjából 1%-át tette ki.
A kiesést több helyről is pótolhatja Kína:
- Egyrészt növelheti olajimportját Oroszországból vagy Iránból, mivel ezek az olajfajták gyakran a Brent típusú olaj áránál is kedvezőbb, diszkontált áron érhetők el a piacon. Ennek azonban megvan a maga kockázata: a potenciális amerikai szankciók veszélye továbbra is fennáll, ami bizonytalanságot teremt a beszállítók körében.
- De van másik megoldás is, ami a közel-keleti termelők, például Omán, az Egyesült Arab Emírségek vagy éppen Szaúd-Arábia olajkínálatát jelenti.
A megnövekedett keresletnek különösen örülnének a Közel-Kelet olajkitermelő országai is. Hiszen ahogy azt Bloomberg megírta, Szaúd-Arábia költségvetési hiánya idén várhatóan 67 milliárd dollárra emelkedik a Goldman Sachs előrejelzései szerint, ami több mint kétszerese a kormány 2024 végi alapprognózisának.
Ez pedig azért lehet, mert a térségben kitermelt irányadó Brent típusú nyersolaj ára négy éve nem látott alacsony szintre zuhant, miután Trump április 2-án szinte minden országra új vámokat vetett ki (amit azóta már nagyrészt vissza is vont).

Szükség lesz némi költségvetési kiigazításra
- mondta Farouk Soussa, a Goldman közgazdásza egy interjúban. Ráadásul a mostan olajpiaci árak jelentősen elmaradnak attól, amire Szaúd-Arábiának büdzséjének szüksége lenne. Ziad Daoud, a Bloomberg Economics vezető közgazdásza szerint, ha a tavalyi kormányzati kiadásokat vesszük alapul, akkor hordónkénti 93–108 dollár közötti olajárra lenne szükség ahhoz, hogy ne keletkezzen hiány a költségvetésben.
Az elképzelések ellenére Szaúd-Arábia olajmentes fellendülése az olajon múlik
- mondta Daoud. "Az alacsonyabb árak kiadáscsökkentést, az építkezések lassulását jelentik".
Ez azt is jelenti, hogy az arab ország részéről újabb hitelfelvételek várhatók. Ez még akkor is így van, ha Szaúd-Arábia már most is a legnagyobb kötvénykibocsátó a globális piacokon a fejlődő országok között: 2025-ben eddig több mint 14 milliárd értékben bocsátott ki dollár- és eurókötvényt.
Mindeközben, a vámok hatására az olajpiac elkezdett árazni egy lehetséges recessziót, ami jóval alacsonyabb olajkereslettel járna együtt. Ráadásul a vámbejelentések után nem sokkal az OPEC+, a Szaúd-Arábia és Oroszország által vezetett olajkartell sokkolta a piacot azzal, hogy közölte:
megemeli a kitermelését 411 ezer hordóval naponta.
Ezek összhatását egyelőre nehéz kiszámítani, főleg úgy, hogy a mostani állapot - az eddigiekből kiindulva - könnyen változhat még.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Meg akarták ölni a Demokraták elnökaspiránsát - Egészen meghökkentő részletek derültek ki
Nem tétovázott sokat az elkövető, egyből beismerő vallomást tett.
Brutális támadás érte Szumit, Zelenszkij Ukrajnába hívta Trumpot – Háborús híreink hétfőn
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Követi Washington példáját az EU - Robbantak a szankciók az USA ősellensége ellen
Szorul a hurok a Közel-Kelet renegátjának nyaka körül.
Eldurvuló konfliktuszónákban veszi át az EU az USA szerepét
Százmilliárdos támogatást küldenek a migrációs nyomással fenyegető afrikai régiókba.
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új
Fából készült felhőkarcolók jelenthetik az építészet jövőjét
A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, valójában azonban a fa is tökéletesen megfelel erre a célra. Számos vo
Geotermikus energia: a második Trump-ciklus nagy nyertese?
Donald Trump energiaügyi reformjaninak az olajvállalatok mellett a geotermikus energiával foglalkozó cégek lehetnek a legnagyobb nyertesei.
Mit keres Deadpool egy kisvárosban? Hollywoodi sztori Ryan Reynoldsszal
Aki ismeri a walesi csoda alaptörténetét, annak a válasz már részint ismerős lehet. Azonban számos részlet bújik meg a Wrexham AFC hihetetlen felemelkedése mögött. És...
The post Mit keres De


- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen