Fehér ház: közel a megállapodások, vége lehet a vámháborúnak
Gazdaság

Fehér ház: közel a megállapodások, vége lehet a vámháborúnak

Portfolio
Az Egyesült Államok 15 ország vámegyezményi ajánlatát vizsgálja, és néhányukkal már közel áll a megállapodáshoz, jelentette be Kevin Hassett, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója, miután Donald Trump elnök meglepő fordulattal csökkentette egyes vámtételeket.

Az Egyesült Államok Kereskedelmi Képviselője (USTR) tájékoztatott minket, hogy jelenleg körülbelül 15 ország tett konkrét ajánlatokat, amelyeket tanulmányozunk, mérlegelünk, és eldöntjük, elég jók-e ahhoz, hogy az elnök elé terjesszük őket

– nyilatkozta Hassett a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón.

A gazdasági tanácsadó elmondta, hogy az adminisztráció kereskedelempolitikai vezetői még csütörtökön találkoznak a Fehér Házban, hogy biztosítsák, hogy azok az országok kerüljenek először sorra, amelyek a legfontosabbak a folyamat sikeres lezárásához.

Hassett szerint a következő három-négy hétben jelentős előrelépés várható a kereskedelmi megállapodások terén.

Ez egy rendkívül gyors folyamat, amely nem ma vagy tegnap kezdődött. Jóval korábban indult

– tette hozzá.

Számos megállapodás nagyon közel áll a befejezéshez – nyilatkozta korábban a CNBC-nek.

Trump szerdai fordulata, amely kevesebb mint 24 órával a legtöbb kereskedelmi partnerre kivetett magas vámok életbe lépése után következett be, a világjárvány kezdeti időszaka óta nem látott pénzpiaci volatilitást okozott.

A felfordulás több ezer milliárd dollárt égetett el a részvénypiacok értékéből, és az amerikai államkötvényhozamok nyugtalanító emelkedéséhez vezetett, ami úgy tűnik, felkeltette Trump figyelmét.

Forrás: Reuters

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Jövedelmező a vállalkozásod?

A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Ez is érdekelhet