Az elmúlt négy év amerikai fejleményeiből okkal következtethetünk arra, hogy Trump újrázása esetén reális lehetőség egy kereskedelmi háború kialakulása a felek között, a Trump előtti korszak miatt pedig a demokrata győzelem a hagyományos transzatlanti együttműködéshez való visszatéréssel kecsegtethet - utóbbi viszont már nem vehető készpénznek.
A világ legjelentősebb gazdasági kapcsolata
Az EU és az Egyesült Államok kapcsolata történelmi jelentőségű, a világháborús pusztulás után az amerikai kormányoknak nagy szerepe volt abban, hogy Nyugat-Európa a stabil, jóléti demokrácia egyik zászlóshajója lett, és az Európai Unió elődjének megszületése mellett is aktívan bábáskodott az első számú nagyhatalom. Többek között ennek eredménye, hogy ma az EU és az Egyesült Államok a világ két legnagyobb gazdasága, a fejlődést ugyanis nem hátráltatták nemzetközi konfliktusok a fejlett világban – ez leginkább az Európában jelen levő amerikai dominanciának köszönhető.
A világháború után lerombolt Európa a gazdasági újjáépítés során jelentős részben az amerikai forrásokra támaszkodott, az így kialakuló gazdasági szimbiózis pedig nagyon hosszú ideig fennmaradt. Ma mindkét fél a másik legjelentősebb kereskedelmi partnere, az európai országok közül pedig Németország a legjelentősebb szereplő az amerikai külkereskedelemben.
Ha az európai országok súlyát összeadnánk, akkor az ábra tetejére ugrana az EU – azaz a német dominancia mellett sok más európai ország is profitál az Amerikával történő kereskedelemből. Az Európai Unió kereskedelmi partnerei között szintén az Egyesült Államok a legjelentősebb ország, Kína és az Egyesült Királyság kis lemaradással követi az USA-t.
Az EU és az USA külkereskedelme évről évre nőtt, és az EU-nak jelentős kereskedelmi többlete van Amerikával szemben, és a növekvő trend évről-évre kitartott. Kettejük kereskedelméből így valóban az EU profitált sokkal jelentősebben.
Jön a kereskedelmi háború, ha Trump nyer?
A korábbi amerikai elnökökkel ellentétben Trump teljes egészében szakított azzal a megközelítéssel, amely szerint Európa az Egyesült Államok legfőbb szövetségese, és az öreg kontinensre úgy tekint, mint az Egyesült Államok összes többi gazdasági riválisára. A nemzetközi kapcsolatok trumpi, szélsőségesen realista nézete szerint minden egyes kontinens csak a saját önérdekét nézi, és ebben a világban Amerikának szintén szigorúan fel kell lépnie saját érdekei védelmében, kihasználva gazdasági és katonai erőfölényét. Az ellenséges retorika a szövetségeseket sem kímélte,
Trump szerint az EU következetesen kizsigereli az Egyesült Államokat.
Az elnök hatalomra kerülése után egyértelmű volt, hogy a korábbi szabadkereskedelmi megállapodások nem folytatódhatnak, az utóbbi egy évben pedig már a lehetséges kereskedelmi háború volt napirenden. A fenti külkereskedelmi egyenleg nagyon zavarja Trumpot, csakúgy, mint a Kínával, Mexikóval, Kanadával, Indiával szemben fennálló kereskedelmi hiány. A fentiek közül az összes szereplővel újratárgyalta a meglévő kereskedelmi egyezményeket, vagy legalábbis elindította a folyamatot.
Trumpnak tehát vélhetően nincs különösebb problémája az EU-val, egyszerűen csak úgy érzi, hogy a jelenlegi gazdasági viszonyrendszer egyértelműen az EU-nak kedvez, és ennek hangot is ad. A konfliktus hátterében alapvetően 4 ütközőpont áll, amelyeket Trump újraválasztása esetén a feleknek valamilyen módon meg kell oldania:
- az autóipar szabályozások és adók.
- a mezőgazdasági szabályozások,
- az amerikai közbeszerzések piaca,
- a digitális társaságokra kivetett európai adó.
Mindezek közül a legkardinálisabb pont az autóipar, itt ugyanis jelentős többlete van Európának az Egyesült Államokkal szemben, és az autók exportja a két ország termékáramlásában is jelentős súlyt képvisel.
Trumpnak egyértelműen igaza van abban, hogy a szabályozási környezet erősen egyoldalú. Az amerikai autópiac szabályozása sokkal megengedőbb (például a kibocsátási szabályok terén), ennek az amerikai gyártmányú autók közül sok nem felel meg – fordítva ez nem igaz. Az Egyesült Államokban viszont nagy a kereslet az európai, leginkább német autókra. Amerikában ezen felül mindössze 2,5%-os vám terheli az európai autóbehozatalt, Európában pedig 10%-kal sújtják a kisebb autókat, a nagyobbakat pedig 25%-kal.
Donald Trump ezért megfenyegette az EU-t, hogy ő is 25%-ra emeli az autóimportra kivetett vámokat, ez pedig már hadüzenetnek minősül a kereskedelmi háborúban. Az EU erre válaszul azt ígérte, hogy 35 milliárd euró értékű amerikai termékre vet ki büntetővámokat. Alighanem ennek a történetnek lenne folytatása, ha Trump maradna hatalmon, nem úgy tűnt ugyanis a korábbiakban, hogy engedne a külkereskedelmi elképzeléseiből.
EUR/USD árfolyamának alakulása
Az elnök célja, hogy az európai szabályozás a mezőgazdasági terményekre megengedőbbé váljon, a génmódosított élelmiszerekre vonatkozó tiltásból viszont aligha enged az EU, valamint általánosságban sem szívesen hozza nehéz helyzetbe a jelentős mezőgazdasággal bíró tagállamait. Az Egyesült Államok pedig a közbeszerzési piacok megnyitásáról nem akar hallani, az európai digitális adó viszont rendkívüli módon zavarja őket. A digitális adót az EU egyelőre nem egységesen vetette ki, néhány tagállam, Franciaország és Olaszország hozott döntést róla, egyelőre szimbolikus 3%-os adót kivetve. Trump szerint ez hátrányosan érinti az amerikai vállalatokat, így folyamatosan kardoskodik az adó eltörlése mellett.
Ha Trump lesz az elnök, akkor ez egy neuralgikus pont lehet a két ország együttműködésében, és valóban indikátora lehet egy kereskedelmi háborúnak.
Az EU ugyanis elkötelezettnek tűnik a digitális adó bevezetése mellett – olyannyira, hogy az új eszköze, a 750 milliárd eurós helyreállítási alap egyik bevételi lábát a digitális adó adhatja majd. A helyreállítási alap elfogadásra került, így pedig alighanem elkerülhetetlenné vált a digitális adó jövőbeli kiesése is (ami egyben az első közös európai adónem lehetne). Több elemző is azon a véleményen van, hogy Trump a második ciklusában alapjaiban változtathatna az EU-hoz való hozzáállásán, és példaként George Bush-t hozzák az elemzők, de a két politikus karaktere jelentősen eltér egymástól, és a kialakult helyzet is abba az irányba mutat, hogy a republikánus győzelem esetén valós veszélye van a kereskedelmi háborúzásnak.
A jelöltek jelenlegi támogatottságával, az esélyekkel alábbi cikkünkben foglalkoztunk részletesen:
Csak érdekességképp említendő, alighanem semmiben nem befolyásolja majd az elnök későbbi döntéseit, de az USA tagállamai közül összességében aktívabbak az EU-val zajló kereskedelemben azok, ahol republikánus győzelem született 2016-ban.
Trump nyíltan bomlasztja az Uniót
Az EU-val alapvetően gazdasági természetű problémái vannak Trumpnak, de az ellenérzések logikusan kiterjednek politikai síkra is, így az elnök nem rejti véka alá, hogy nem szimpatizál az uniós projekttel. Míg a korábbi elnökökre jellemző volt, hogy pártolták Európa egységesedési folyamatát, többen a mélyebb integráció mellett is állást foglaltak, addig Trump többször tett olyan kijelentést, amely szerint nem kifejezetten bánná, ha a közösség széthullana. A legszemléletesebben ez talán a Brexit-folyamatban érhető tetten, amelyet az elnök egyértelműen támogatott. Trump emellett kijelentette, hogy a britek előnyösebb együttműködést tudnának elérni Amerikával, ha az EU-val kialakított viszonyrendszer minél lazább lenne. Trump realista megközelítése miatt nem várható, hogy a britekkel valamilyen speciális kapcsolatra törekszik, vélhetően főleg meghódítható piacot lát a szigetországban. Az Egyesült Királyság és az USA kereskedelmi kapcsolata mindenesetre kiegyensúlyozott, minimális amerikai többlet jellemzi. A britek viszont aligha bíznak Trump győzelmében, mert arra számíthatnak, hogy Bidennel sokkal kedvezőbb megállapodást tudnak majd elérni.
Az EU integrációját sértő megjegyzése volt az elnöknek az is, amikor kijelentette, hogy Olaszország sokkal jobban járna az USA-val történő kereskedelemben, ha nem lenne tagja az EU-nak. Az Unió megítélése vélhetően azért sem jó Trump szemében, mert a nyugat-európai vezetők hallgatólagosan Hillary Clintont támogatták a 2016-os választáson, félve a Trumpban rejlő kiszámíthatatlanságtól.
Európa folytathatja a felnőtté válást, ha Trump marad az elnök
Az elmúlt négy év fontos változásokat indított el Európában. Mint azt a bevezetőben írtuk, Trump egyértelműen szakított az Európát Amerikával összekötő természetes szövetség kultuszával, és a kontinenst csak egynek tekintette az Amerikával versengő hatalmi gócpontok közül.
Mindez abban is manifesztálódott, hogy az elnök az Európát Amerikához kötő szövetségi rendszert is hevesen támadta.
Trump szerint a NATO felesleges terhet jelent Amerikának, mert az amerikai adófizetők pénzéből kell megvédeni távoli országokat, miközben azok hagyják leépülni saját haderejüket. Ez az állítás ugyanúgy igaz, mint a kereskedelemben fennáló egyenlőtlenségek Európa javára: az öreg kontinens valóban elkényelmesedett az amerikai védelem és a tengerentúli katonák európai támaszpontjai, rakétavédelmi rendszerei tudatában, és csak ímmel-ámmal fejlesztette hadi képességét.
Trump színrelépése viszont rádöbbentette az európai döntéshozókat, hogy Amerika atyáskodása a szövetségesei felett egyáltalán nincs kőbe vésve. Az ugyan nem valószínű, hogy a NATO léte veszélyben forog (ezt a republikánus elit és a külpolitikai establishment nem engedné), de már az a tényező, hogy a korábban alapvetésnek gondolt amerikai elköteleződés a transzatlanti szövetség iránt megkérdőjeleződik a tengerentúlon, képes volt elindítani egy politikai és katonai egységesedést – bár ez még nagyon gyerekcipőben jár, és inkább a szemlélet gyökeres változása, semmint a konkrét cselekvési tervek területén van jelen. A Next Generations EU program viszont már egyértelmű jele a gazdasági és politikai integráció mélyítésének.
Amennyiben Trump marad az Egyesült Államok elnöke, akkor ez a folyamat tovább folytatódhat, mert nagy az esély rá, hogy az elnök nem változtatja meg gyökeresen Európához való viszonyulását. Eklatáns példája ennek a németországi csapatkivonás, amelyet nem csak az EU-ban fogadtak döbbenten, de belföldön is sok kritika érte. Trump második ciklusa alatt az EU-nak sokkal nagyobb szüksége lenne külpolitikai cselekvőképességének növelésére, mint egy Biden-győzelem esetén. A geopolitikai kihívások nem elenyészők: Oroszország 2014 óta folyamatos fenyegetés jelent az EU észak-keleti határaira, a jelentős nemzetközi konfliktusokba (például a Közel-Keleten) pedig az EU-nak egyszerűen nincs beleszólása, miközben hátrányos következményeit a saját bőrén viseli. De említhetnénk a török-görög konfliktust is, amely katonai összecsapások esetén szintén megoldhatatlan paradoxont jelentene a jelenlegi EU-nak.
Magyarországra mi vár Trump győzelme esetén?
Ezen a téren kettős hatásról beszélhetünk. Egyrészt a republikánus elnök Európa nyugati felével szemben a keleti végekkel kifejezetten jó kapcsolatot ápolt. Ez nem is annyira ránk, mint a lengyelekre igaz, a lengyelek azonban az EU-n belül Magyarország legszorosabb szövetségesei. A korábbi amerikai vezetéstől megszokhattuk, hogy nem állt távol tőlük mások belügyeibe való beavatkozás, és a jogállami feltételek sérülése esetén fel is emelték a hangjukat. Trumpra ez egyáltalán nem volt jellemző, így a magyar kormány ebből a szempontból különösen elégedett lehetne a republikánus győzelemmel (emlékezzünk, Orbán Viktor volt az egyik a kevés európai vezető közül, aki nyíltan Trumpot támogatta a választás előtt). A jogállamiság az utóbbi időben reflektorfénybe került az EU-n belül is, és nem mindegy, hogy az aktuális amerikai vezetés ebben hogyan foglal állást.
Az érem másik oldala viszont, hogy az esetleges USA-EU kereskedelmi háború minket is érezhetően megütne - az itthon gyártott német autókon keresztül közvetlenül, az eurózónára mért nagy ütésen keresztül pedig közvetve. A geopolitikai szempontokat sem lehet figyelmen kívül hagyni: az EU határán fekszünk, keleti szomszédunkban háborús helyzet van, nem kell tovább sorolni, miért nem szabad lényegtelen szempontnak lennie számunkra, hogy az EU katonai kapacitását mennyire támogatja meg a világ legnagyobb hadserege.
Címlapkép: Getty Images
