Elemzés

Kizárólag nagyvadakra lőne a Konzum - Négy szektor a célkeresztben

Ma reggel publikálásra került az az összevont tájékoztató, amelyet a Konzumnál végrehajtott tőkeemelés miatt kellett elkészítenie a vállalatnak. Ennek az anyagnak köszönhetően végre teljes, átfogó képet kaphatnak a Konzum tevékenységéről és a közelmúlt gazdasági változásairól a piaci szereplők. Az összevont tájékoztatóról és a vállalat jövőbeli terveiről is beszélgettünk Fekete Péter vezérigazgató-helyettessel, aki többek között elárulta, az alapozás időszakának vége, kizárólag nagyvadakra lőnének a jövőben.

Így drágítja az életet a kormány

Június óta több olyan kormányzati intézkedés is született, ami hatással van az inflációs folyamatokra - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank a legfrissebb inflációs jelentésében. A jegybanki stáb számításai szerint az áremelkedést és árcsökkenést kiváltó lépések egyenlege összességében kis mértékben emeli az inflációt.

Így kell eladni közelgő szigornak az újabb jegybanki lazítást

1. A jegybank nagy jelentőségű döntéseket hozott tegnap, amivel elindult a monetáris szigorítás útján.
2. A jegybank ügyes bűvésztrükköket dobott be tegnap, de ha átlátunk ezeken, akkor kiderül, hogy a jegybank sosem volt még ennyire laza, valójában esze ágában sincs szigorítani.

Kétféle értelmezés az MNB tegnapi bejelentéseiről, de vajon melyik a helyes? Megmutatjuk, miért is tarthatnak ennyire szét az értelmezések.

Népességrobbanás várható Debrecenben a BMW-beruházás hátán

Meg vagyok győződve arról, hogy a BMW-vel együtt a városba érkező 500 milliárd forintnyi új beruházás hatására két-három évtizeden belül a mostani 203 ezer körülről 250 ezer főre nő Debrecen lakossága és ez már az ingatlanpiacon is jól látszik - hangsúlyozta a Portfolio-nak adott interjúban a készülő demográfiai fordulatot a város polgármestere. Papp László szerint tartható az a menetrend, hogy a város 2019 őszén át tudja adni az egybefüggő területet a BMW-nek, de az emiatt felveendő 44 milliárd forintos hitel visszafizetésének pontos kereteiről még zajlanak az egyeztetések, ahogy az sem tudható biztosan, hogy mikor kezdene termelni az autógyár. Abban viszont biztos a városvezető, hogy az induláshoz szükséges 1000 fős munkaerő rendelkezésre fog állni és leszögezte: bár az elmúlt években számos beruházó választotta Debrecent, de "nem akarunk kis gömböc módjára viselkedni, hogy mindent ide, és másnak semmit".

Rég került sor ilyen fontos autóbemutatóra - A Mercedes új modellje jelzi, közel a változás

Fontos bemutatóra került sor Svédországban, a világ megismerhette a Mercedes tisztán elektromos meghajtású SUV modelljét, amely már értelmezhető hatótávolsággal kerül majd a szalonokba jövőre. Az EQC 400 4Matic debütálása igazi mérföldkőnek tekinthető, amely jelzi, egyre közelebb kerülünk az elektromos autók elterjedéséhez. Olyan időszak ez, amikor az előírások egyre szigorodnak, a piac fokozatosan pörög fel, de a robbanás még várat magára. Érzik ezt a németek is, akik láthatóan nem sietnek, az EQ almárka első modelljével nem akarják rárúgni az ajtót a világ járműiparára. Nem hoznak komoly újításokat, csupán a tőlük elvárt magas minőséget teszik le az asztalra, a lehetőségeikhez mérten. A Mercedes mozgástere ugyanis viszonylag szűkös volt, egy olyan autóval kellett előrukkolniuk, amely megállja majd a helyét az egyre erősebb piaci versenyben és azért remélhetőleg valamennyi pénzt is tudnak majd vele keresni, hogy a menedzsment ne vívja ki a befektetők haragját.

Kiszámolták: Magyarország bukná a legtöbbet, ha összeomlana az EU, vagy kilépne belőle

Az összes EU-tagállam közül Magyarország a legnagyobb nyertese az uniós tagságnak, így ha összeomlana a közösség, azaz "sima" szabadkereskedelmi övezetig lépne vissza az integráció, az minket viselne meg a legjobban - derül ki a Bank de France mélyreható tanulmányából. Az anyag az áruforgalom alapján minden tagállam esetén bemutatja, hogy mekkora lenne az EU-integráció visszafordításának költsége és egy külön vizsgálat arra is rávilágít: a magyar gazdaságnak fájna a leginkább, ha kilépnénk az EU-ból, azaz minden más tagállam kisebb veszteségekkel megúszná a saját távozását a közösségből.

Zuglóban laksz? Az majdnem Nyíregyháza

Ebben az évtizedben alig változott Budapest népessége, ám az egyes kerületek között karakteres átrendeződés figyelhető meg. A 13. kerület lakossága gyorsan gyarapodik, Erzsébetváros látványosan fogy.

Budapest köré gyűlnek a magyarok

Magyarország északnyugati és északkeleti végében, illetve Budapest közvetlen környékén egyre többen laknak, az ország többi része viszont folyamatosan ürül - állapítható meg a települési szintű lakossági adatokból. Az ezredforduló óta a demográfiai és a migrációs folyamatok meglehetősen nagy regionális átrendeződést mutatnak.

Látványos ábrák, amelyekből megérted, mekkorát nyert a BMW-gyárral Magyarország

A következő 3-5 évben az országos és Hajdú-Bihar megyei adatokban már kimutatható gazdasági hatásai lesznek a Debrecenben épülő BMW-gyárnak, de a megyében élő emberek életszínvonala majd csak 2023-tól kezd el markánsan emelkedni - derül ki a Portfolio átfogó vizsgálatából. Ebben megnéztük, hogy mit okozott anno az adott megyének, illetve az országnak az Audi, a Suzuki és a Mercedes gyárberuházása és termelésének felfutása.

Ezermilliárdokkal tartozik Brüsszel - Benyújtja végre a számlát a kormány

Legalább 3,1 milliárd eurónyi, de lehetőleg 3,58 milliárd eurónyi EU-pénzt le kell hívnia az illetékes minisztériumoknak év végéig az Európai Bizottságtól és közben december végéig a 7 évre szóló összes EU-pénzről itthon döntést kell hozni - ezeket írta elő a kormány egy friss határozatban. A lépések összhangban vannak a Portfolio azon minapi információival, hogy formálódik az egyezség a Bizottsággal a vitás kérdésekről, amelyek után késő ősztől többmilliárd eurónyi brüsszeli átutalás várható. Most tehát ezek elérését adta írásbeli utasításba a kormány és közben akár hathavi céljuttatást is belengetett az ezen dolgozó minisztériumi alkalmazottaknak.

Átlépte a bűvös határt a kormány pénzosztása

A júniusi 141-ről júliusban 183 milliárd forintra, január óta a legmagasabbra, ugrott az uniós támogatások nyerteseknek kiutalása és ezzel átlépte az Orbán-kormány a bűvös 5000 milliárd forintos kifizetett pénzállományt - derül ki a Portfolio szokásos havi elemzéséből. Úgy tűnik tehát, hogy az Európai Bizottsággal vívott, százmilliárdos méretű elszámolási viták és az emiatt extrém nagyra hízott költségvetési hiány mellett sem lassítja az intézményrendszer a kifizetéseket. Sőt az is lehet, hogy mivel már látszik az ősszel Brüsszelből megérkező átutalások esélye, ezért bátran zajlik itthon a nyerteseknek járó támogatások kifizetése.

Exkluzív! Uniós főtárgyaló: Még elkerülhetjük a rendezetlen Brexitet, ha ezeket a kérdéseket gyorsan megoldjuk

Az elmúlt hetekben felpörögtek az események Brexit-ügyben, mivel a brit kormány végre előállt a kilépési tervével, de ezt múlt héten az Európai Bizottság visszadobta és a megállapodás nélküli kilépés lehetséges következményeire figyelmeztetett. Ennek a forgatókönyvnek az esélye egyébként még a brit külügyminiszter szerint is napról napra nő. Az alábbiakban Michel Barniernek, az Európai Bizottság Egyesült Királysággal folytatott tárgyalásokért felelős főtárgyalójának vélemény cikkét tesszük közzé, amely egyszerre jelenik meg a Portfolio magyar és angol oldalán.

Musk köszönetet mondott az elmúlt 15 évért és gyakorlatilag pezsgőt bontott

Musk köszönetet mondott az elmúlt 15 évért és gyakorlatilag pezsgőt bontott

Szerdán, az amerikai részvénypiacok zárását követően tette közzé második negyedéves gyorsjelentését a Tesla: a vállalat árbevétele az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben nőtt, míg az egy részvényre jutó veszteség nagyobb volt az elemzői konszenzusnál. Ugyanakkor mindez senkit sem érdekelt, azokon a területeken, amelyeket kiemelten figyeltek a piaci szereplők, első olvasatra csupa jó hírt közölt a vállalat: a Model 3 gyártásának felpörgetése a tervek szerint halad és a menedzsment továbbra is úgy látja, hogy az új modellen egyre nagyobb profitot tud majd realizálni, így története során először nyereséges harmadik és negyedik negyedévet zárhat. Mindezeket látva nem csoda, hogy kilőtt a Tesla árfolyama.

Példátlan döntést hoztunk, így nem bukik még több pénzt Magyarország

Ha nem hozzuk meg az Európai Unió történetében példátlan döntést a pénzügyi veszteség korlátozására, akkor például Magyarország a maximális 24%-nál jóval több uniós felzárkóztatási és agrárforrást is elveszíthetne a 2020 utáni költségvetésben a mostani ciklushoz képest - hangsúlyozta a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban Marc Lemaitre. Az Európai Bizottság regionális és várospolitikáért felelős főigazgatóságának (DG Regio) múlt héten Budapesten járt főigazgatója emlékeztetett: hazánk a mostani ciklusban minden tagállamnál és így a gazdasági fejlettsége által indokoltnál magasabb GDP-arányos támogatást kap, és ezért jár kifejezetten jól az új korlátozó szabállyal. A főigazgató cáfolta, hogy a Bizottság az új költségvetési javaslattal meg akarná bünteti Magyarországot a menekültválságbeli hozzáállása miatt, miközben elismerte, hogy több mostani uniós programban olyan súlyosnak látja a problémákat, hogy egyelőre nem fizethetik ki Brüsszelből a támogatásokat és a viták mielőbbi rendezése érdekében figyelmeztető leveleket is kiküldtek a magyar hatóságok számára.

Mitől nyereséges a Magyar Nemzeti Bank?

A Magyar Nemzeti Bank 2013 óta folyamatosan nyereséges volt, amelyben fontos szerepet töltött be a jegybanki kamateredmény javulása. A kamateredményben bekövetkezett változást jól szemlélteti, hogy míg 2012-ben éves szinten közel 370 milliárd forintot fizetett ki az MNB a döntően banki forrásaira, addig 2017-ben a forint kamatráfordítás már nem érte el a 15 milliárd forintot. A nettó kamateredmény jelentős javulásához a monetáris politikai fordulat keretében historikus mélypontra csökkenő alapkamat, valamint az MNB programjainak és a mérleg átalakulásának köszönhetően csökkenő sterilizációs állomány egyaránt hozzájárult.

Az MNB mérlegének szűkülése, a forrásoldali tételek átrendeződése, illetve a készpénz mérlegen belüli arányának emelkedése együttesen azt eredményezték, hogy a MNB mérleg forrásoldalán csökkent a kamatérzékeny tételek aránya. Ennek következében a hozamváltozás összességében nagyobb hatással van az MNB mérlegének eszközoldalára, mint a forrásoldalára. Így az MNB kamatkiadásai már jóval kevésbé érzékenyek a kamatok változására, mint a kamatbevételek, ami több mint ellensúlyozza a hosszú kamatcsere-ügyletekkel vállalt kamatkockázatot. A sterilizációs állomány további csökkenése ezt a tendenciát tovább erősíti, de fontos hangsúlyozni, hogy a kamateredmény javulásához nincs szükség arra, hogy a bankrendszer aktív oldalra álljon át.

Bűvös számot közelít az EU-s pénzosztás - De mi lesz 2020-tól?

A májusi 113 milliárd után júniusban 141 milliárd forintra ugrott az új uniós támogatás-kifizetések összege, így a ciklus eleje óta már 4860 milliárd forintnál jár az összes kiutalás, azaz közelíti a kormány a bűvös 5000 milliárd forintot - derül ki szokásos havi összesítőnkből. Ez azt jelenti, hogy a 7 évre (310-es euró mellett) járó mintegy 8920 milliárd forintos keretnek az 55%-a már a nyertesek számláján van, de amint a héten rámutattunk: százmilliárdokkal több keret állna rendelkezésre, ha tartósan gyengébb szinten ragadna a forint. Idén és év jövőre az uniós támogatások tényleges felhasználása még növekedhet tavalyhoz képest a Magyar Nemzeti Bank elemzői szerint, így kissé élénkítheti a gazdaságot, 2020-tól azonban jócskán lassulhat a forrásfelhasználás, és ez lehúzhatja majd a gazdaság éves növekedési képességét is.

Amiről senki nem beszél: 330-as eurónál százmilliárdokkal több EU-pénzt költhet Magyarország

Amennyiben a forint tartósan a 330-as szinten ragadna az euróval szemben, akkor mintegy 580 milliárd forinttal több uniós pályázati keretet lehetne szétosztani Magyarországon a 2014-2020-as ciklus terhére - derül ki kalkulációnkból. Ez a plusz pénz, az éves magyar GDP másfél százaléka, tehát tovább élénkíthetné a magyar gazdaságot a következő években, igaz az uniós fejlesztések magas importhányada azért árnyalja a képet. Közben azért az államháztartási egyenleg még kicsit javulna is, mert számításaink szerint a plusz fejlesztések adó- és járulékbevételi vonzata több lenne, mint amennyivel a kötelező magyar állami társfinanszírozás is megemelkedne. Kizárólag az elosztható EU-pénzek szemszögéből nézve tehát Magyarország jól járna a tartósan gyenge forinttal.

Vért izzad az MNB, hogy azt mutassa, nem érdekli a gyenge forint

Miközben a forint napról napra új történelmi mélypontjára süllyed, a piac egyre türelmetlenebbül sürgeti, hogy szólaljon meg a jegybank. "Az MNB megszólalása vethet véget a forint gyengülésének" - hangzik el egyre gyakrabban. Akkor miért nem szólal meg az MNB? Ennyire nem érdekli a forint gyengülése? Dehogynem érdekli. De a szerep, amit játszik, azt követeli, hogy teljes érdektelenséget mutasson.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.