Elemzés

Miközben az EU rákapcsolna, Magyarország nem sietné el a klímaharcot

Miközben az EU rákapcsolna, Magyarország nem sietné el a klímaharcot

Részleteiben több érdekes módosítást is tartalmaz a kormány által csütörtökön nyilvánosságra hozott Magyarország Nemzeti Energia- és Klímaterve (NEKT), nagy vonalaiban azonban megfelel a csaknem egy évvel korábban megismert első változatnak. A NEKT első változatával az Európai Bizottság több okból sem volt elégedett, az abban vázolt vállalások mértékét éppúgy kevesellte, mint a megvalósítással kapcsolatos részleteket. A most megismert végleges változat ugyan mindkét téren hoz némi előrelépést, azonban kétséges, hogy mennyiben nyeri el az EB tetszését.

Itt a kormány nagy energiastratégiája

Itt a kormány nagy energiastratégiája

Felváltásra került a 2011-ben publikált Nemzeti Energiastratégia, melyben az Európai Unió nyomására már sokkal hangsúlyosabbá vált a fenntarthatósági, dekarbonizációs fókusz. Ugyanakkor az új Nemzeti Energiastratégia 2030 is hamarosan átdolgozásra kerülhet, mivel az EU a korábbi 40 százalékos karbonkibocsátás 50-55 százalékos mérsékléséről dönthet idén nyáron, mely boríthatja az eddig kidolgozott terveket. Továbbra is nagy kérdés, hogy a Kádár-kockák energiahatékonysági beruházásait mivel szeretné felpörgetni a kormány, ugyanis a rezsicsökkentés miatt a piaci szereplők nem ösztönzöttek eléggé. A fölgáz- és villamosenergia-piacon az ország importfüggőségének leszorítása a fő vezérlőelv, azonban a napelemek lassabb terjeszkedésére számít a kormány, mint az korábban várható volt. Szélerőművek gyakorlatilag továbbra sem szerepelnek a Nemzeti Energiastratégiában, holott egy korábbi REKK-es elemzésben felcsillant a remény, hogy észrevehető szerepet kaphatnak Magyarország energiaellátásban. A geotermia elterjedésére egy új alapot tervez a kormány létrehozni, mellyel remélhetően elkezdődhet a jelentősebb kihasználása a kedvező magyar adottságoknak.

7 éve nem történt ilyen a magyar EU-pénzeknél!  - Kezdjünk aggódni?

7 éve nem történt ilyen a magyar EU-pénzeknél!  - Kezdjünk aggódni?

A Portfolio számításai szerint 2019 során összesen 1160 milliárd forintnyi EU-támogatást fizetett ki a magyar állam a nyertes pályázóknak, ami 2012 óta a leggyengébb teljesítményt jelenti és csaknem egyharmaddal elmaradt az egész évre kitűzött céltól. Ez és a 2021-2027-es uniós ciklus várható kései indulása együtt elvileg jelentős GDP-növekedési lassulást vetítenek előre 2020-2022 közöttre, de friss kalkulációink ettől teljesen eltérő képet vázolnak. Stabilan magas maradhat ugyanis az EU-s forrásfelhasználás Magyarországon és így már jobban érthető az is, hogy mire alapozza a kormány a folyamatosan 4% közeli GDP-növekedési prognózisát. Könnyen lehet, hogy ezt a közép távon kiegyensúlyozottabb növekedést szolgálta már az is, hogy 2019-ben nem pörgették annyira a nyerteseknek az EU-s kifizetéseket.

Megmutatjuk, hogy hal ki Magyarország – Mit tehetünk ellene?

Megmutatjuk, hogy hal ki Magyarország – Mit tehetünk ellene?

A következő nyolcvan évben majdnem hárommillió fővel csökkenhet Magyarország népessége, így 7 milliónál kevesebben élhetnek majd az országban – derül ki az ENSZ 2019-es hosszútávú előrejelzéséből. Ráadásul a kevesebb embernek sokkal nagyobb aránya lesz a jelenlegi nyugdíjkorhatár felett, ami tovább növelheti a gazdasági nehézségeket. A világszervezet szerint persze van megoldás az egész Európát sújtó népességfogyásra és elöregedésre: több gyermeket kellene vállalni, és akkor fenntartható lenne a népességszám, sőt akár vissza is emelkedhetne 10 millió fölé.

Nem csillapodik a magyarok rohama, már 80 ezren biztosították be magukat a Brexit ellen

Nem csillapodik a magyarok rohama, már 80 ezren biztosították be magukat a Brexit ellen

Decemberben ismét több mint négyezer magyar állampolgár kért tartós letelepedési engedélyt az Egyesült Királyságban – derül ki a csütörtökön megjelent friss adatokból. Ezzel már majdnem nyolcvanezren jelentették be, hogy a Brexit után is maradnának a szigetországban, ha hinni lehet a hivatalos statisztikának, akkor tízből kilenc magyar már másfél évvel a határidő előtt kérte a letelepedési engedélyt.

Olyan dologra készül az Orbán-kormány az egészségügyben, ami a betegeken fog csattanni

Olyan dologra készül az Orbán-kormány az egészségügyben, ami a betegeken fog csattanni

Miközben 2019-ben a gazdaság növekedése minden várakozást felülmúlt és a kormány a költségvetés méretes mozgásterét látva az év végén látványosan szórta a pénzt, addig a kórházakra és a szektor beszállítóira rájár a rúd. Úgy tűnik, elfogyott a kormány türelme, megelégelte a minden évben újratermelődő kórházi adósságot és magyarázatot, de még inkább bűnbakokat keres. De miért épp most keményített be a kormány, mi lehet a valódi szándéka és ezek fényében mi vár az ellátó intézményekre és végső soron betegekre? A legfontosabb kérdésekre adunk választ az ágazatban érdekelt szereplőkkel történt beszélgetéseink alapján, lehántva a politikai üzengetést és adok-kapokot.

Ezért nem hiszed el, hogy alacsony az infláció Magyarországon

Ezért nem hiszed el, hogy alacsony az infláció Magyarországon

A hivatalos inflációnál jóval magasabb drágulási érzetünk részben abból fakadhat, hogy "mindennapi vásárlásaink" során valóban sokkal nagyobb áremelkedést tapasztalhatunk - mutattuk meg nemrégiben. Azóta véget ért a 2019-es év, így megnéztük, hogy vajon enyhült-e az ellentmondás. A rövid válasz: nem, sőt a boltokban lassan 8% felé kúszik a drágulás üteme.

Kiszivárgott a mesterterv: így akarja elosztani a kormány az új EU-s pénzeket

Kiszivárgott a mesterterv: így akarja elosztani a kormány az új EU-s pénzeket

A Portfolio keddi információival összhangban 3-6 Operatív Programban gondolkodik a kormány a 2021-2027-es uniós forráselosztás során és kifejezetten célzott pénzelosztást tervez – derült ki a Budapest brüsszeli képviseletét ellátó Jávor Benedek blogján megosztott prezentációból. Ez alapján hétfőn még arról szóltak a hírek, hogy Budapest nem nagyon kapna uniós forrásokat, de ahogy levezettük: ez olyannyira nem igaz, hogy az anyagban kétszer is utalnak a fővárosra. Igaz a stratégia még nem végleges és valóban van veszély arra, hogy a központi kormányzat végül a főváros és az ellenzéki kézbe került megyei jogú városok számára hátrányos forráselosztási keretekről dönt.

Ilyen sem volt még: holnap újabb nagy lépést tesz Magyarország

Ilyen sem volt még: holnap újabb nagy lépést tesz Magyarország

Új, eddig nem látott kötvény debütál csütörtökön: az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 éves forintkötvényt dob piacra. A leghosszabb papírnak a teljes finanszírozáson belül egyelőre jelképes lehet a szerepe, de fontos lépcső lehet a teljes futamidő hosszabbítása felé. Közben a világon egyre több helyen már a 30-50-100 éves papíroknál tartanak, azokra is van kereslet a jelenlegi nemzetközi hozamkörnyezetben.

Ezekért kellett mélyebben a zsebbe nyúlni – Íme 2019 drágulási toplistája

Ezekért kellett mélyebben a zsebbe nyúlni – Íme 2019 drágulási toplistája

Ruházatot és az elektronikai cikkeket olcsóbban vásárolhatunk most, mint egy éve, de drágább lett egy sor élelmiszer és szolgáltatás – derül ki a KSH tavalyi fogyasztóiár-statisztikájából. A tankönyv ára 16%-kal csökkent, a sertéshúsé 24%-kal emelkedett egy év alatt.

Mindenki elismerte: tényleg kap majd EU-forrásokat Budapest

Mindenki elismerte: tényleg kap majd EU-forrásokat Budapest

Míg tegnap reggel az az állítás szaladt végig a magyar médián, hogy Budapest 2021-2027 között egyáltalán nem számíthat EU-forrásokra a kormány kivéreztetési stratégiája miatt, estére már kiderült, hogy ez egyáltalán nem így lesz és ezt minden érintett fél nyilvánosan elismerte.

Most tényleg kibékül Trump a kínaiakkal?

Most tényleg kibékül Trump a kínaiakkal?

Szerda reggel írhatja alá Donald Trump és egy magas rangú kínai delegáció Washingtonban a kereskedelmi háború első fejezetét lezáró megállapodást. A békekötésre régóta várunk, hetek óta az ezzel kapcsolatos várakozások hajtják felfelé a piacokat. De mit ír alá pontosan az amerikai elnök? Ezzel tényleg fellélegezhetünk az elmúlt évek háborús feszültsége után?

Nagy dobás az Alteotól, mit jelenthet ez a részvényeseknek?

Nagy dobás az Alteotól, mit jelenthet ez a részvényeseknek?

Tovább bővül az Alteo energetikai szolgáltatások divíziója, a vállalat rendkívüli tájékoztatást tett közzé a Bét honlapján melyben közölték, hogy 700 millió forintot meghaladó értékű szerződést kötött a társaság, melynek keretében egy hulladékégető üzemet fog felújítani. Ennek eredményeként 2020-ban 7 forinttal növekedhet az egy részvényre jutó EBITDA, azonban túlvetté vált az árfolyam, így érdemes lehet profitot realizálni a papírban.

A gazdagok ajándéka lesz a háromgyerekes anyák szja-mentessége

A gazdagok ajándéka lesz a háromgyerekes anyák szja-mentessége

Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány tervei szerint a négygyermekes anyák személyijövedelemadó-mentességét kiterjesztik a háromgyerekesekre is. Ez élethelyzettől függően rendkívül eltérően érintheti a családokat, de a számításainkból egyértelműen látszik, hogy a gazdagabb családoknak jelent igazi előrelépést.

Itt a lista, mennyit kaszálhatsz Orbán Viktor új tervével

Ha megvalósul Orbán Viktor csütörtökön bejelentett terve, és a háromgyerekes anyák szja-mentességet kapnak életük végéig, az azt jelenti, hogy bármit is dolgoznak, többmilliós adómegtakarítást élvezhetnek. De nagyon nem mindegy, hogy mekkora keresettel rendelkezik, melyik szektorban dolgozik az anya: egy teljes munkaidős közmunkás anyánál például a pénzügyi szektorban dolgozó anyák 8-szor több adómegtakarítást kaphatnak.

Újabb figyelmeztetés érkezett: időzített adósságbombán ül a világ

Újabb figyelmeztetés érkezett: időzített adósságbombán ül a világ

2010 óta az utóbbi ötven év negyedik eladósodási hulláma megy végbe a világban, ráadásul ezzel párhuzamosan a kibocsátók elmozdultak a nem hagyományos hitelezők felé – figyelmeztet a Világbank legújabb jelentésében. A szervezet kiemeli, hogy az újabb, az eddigieknél mérgezőbb adóssághullám további sérülékenységet okoz a világgazdaságban, a hasonló helyzeteknek általában „nem szokott jó vége lenni”.

Itt az év nagy befektetési sztorija

Itt az év nagy befektetési sztorija

A 2013 óta tartó medvepiac veszteségeit sikerült idén év elejére ledolgoznia az arany árfolyamnak. Historikusan igen beszédes a nemesfém árfolyamának és a reálhozamoknak az együttmozgása (korrelációja), mely utóbbi idén is kedvezően alakulhat a sárga nemesfém számára, ugyanis a nagy adóssághegyeknek köszönhetően nem engedhetik meg maguknak a világ nagy jegybankjai, hogy kamatot emeljenek.

Eddig ismeretlen befektetők ugrottak rá Magyarországra

Eddig ismeretlen befektetők ugrottak rá Magyarországra

Új befektetők jelentek meg az elmúlt hónapokban a magyar dollárkötvények piacán, mások viszont jelentősen csökkentették kitettségüket. Érdekesség a tajvani szereplők megjelenése, két befektetési cég is komoly tételben vásárolt a 2041-ben lejáró magyar papírokból.

Ha megvalósul Orbán Viktor terve, 51+15 milliót kaphatsz a harmadik gyerekre

Ha megvalósul Orbán Viktor terve, 51+15 milliót kaphatsz a harmadik gyerekre

A kormány családpolitikai intézkedései miatt már eddig is érdemi különbség volt a két-, illetve háromgyermekesek által igénybe vehető családtámogatások összege között. Ha azonban megvalósul Orbán Viktor terve, és a háromgyerekes anyák is szja-mentességet kapnak, hatalmasra fog duzzadni ez a különbség. Kilenc családtámogatási forma összesítése alapján 51 millió forintnyi vissza nem térítendő állami támogatással és 15 millió forintnyi kamattámogatott hitellel gyarapodhatnak azok az átlagkeresetű kétgyermekes szülők, akik a harmadik gyermeket is bevállalják – mutatják a Portfolio konzervatív számításai. Ezekkel a számokkal érdemes összevetni a harmadik gyermek felnevelésének hosszú távon becsült költségét.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.