Elemzés

"Meg kell tanítanunk az ügyfelet dönteni"

Nincs értelme feldolgozhatatlan mennyiségű információval bombázni az ügyfeleket, helyette inkább tanítani kell őket, hogy átlássák a megtakarítások lényegi kérdéseit - véli Fatér Gyula, a Budapest Alapkezelő vezérigazgatója. A Budapest Bank kiemelt ügyfeleinek szóló Money Plus privát banki üzletág célja, hogy a legfontosabb döntésekben támogassa, és ne rengeteg termékkel árassza el a laikus ügyfeleket. A szakember rámutat, hogy a hazai privát banki piacon egyelőre nincs igazi verseny, de a szegmens a kedvezőtlen környezetben is gyorsan bővül, így hamarosan élesebb lehet a rivalizálás a szolgáltatók között.

Miért nem zuhant a forint? - Kiderült...

Szinte minden külső és belső piaci körülmény a forint - akár jelentős - gyengülését irányozta volna elő március során, fizetőeszközünk azonban mégis - , igencsak elgondolkodtató módon - stabil maradt, sőt erősödött is. Amit a hónap vége felé néhány szakértő már valószínűsített, mára megerősítést nyert: nem nettó eladók, hanem nettó vevők voltak a forinteszközök tekintetében a harmadik hónapban a külföldi befektetők. Ezzel egy öt hónapja tartó, masszív tőkekivonási folyamat fordult meg, talán a lehető legjobb időpontban.

Túl szép, hogy igaz legyen? - A garantált alapok turpisságai

A tőke- és hozamvédett alapoktól visszhangos a befektetési alapok piaca az elmúlt években, és úgy néz ki, az alapkezelők olyannyira rákaptak a garantált alapok kibocsátására, hogy a közeljövőben sem lassul majd a szegmens növekedése. A terméktípus előnyei mellett azonban észre kell vennünk a tőkevédett alapok hátulütőit is: a magas költségterhelést, a tőkevédelem félreértelmezését, a talán feleslegesen hosszú futamidőt, a sokszor nehezen azonosítható befektetési történetet és az ügyfelek befektetési szemléletét hosszú távon kevéssé fejlesztő befektetési struktúrákat. Cikkünkben ezeket a hátrányokat vesszük sorra, nem elfeledve, hogy a tőkevédett alapok között is találhatunk olyat, amely kedvező hozamokat nyújt befektetőinek, miközben a piac egészének fejlődése nagymértékben köszönhető a garantált alapok térnyerésének is. De most a fekete leves következik.

Előrehozott választásokat akar a piac

Annak ellenére, hogy néhány hete a piac még egyértelműen elutasította az ellenzék "három igenes" népszavazását, most a kormányválság kapcsán kirajzolódó lehetséges forgatókönyvek közül egyértelműen az előrehozott választások bekövetkeztét tartaná a legjobbnak - derül ki a Portfolio.hu felméréséből. Ugyanakkor a megkérdezett piaci szereplők arra számítanak, hogy ez nem következik be. Ha mégis, akkor rövid távon okozhat némi piaci turbulenciát.

Töretlen az eladósodási kedv

Töretlen a háztartások eladósodási kedve, igaz, lassan a megtakarításaikat is növelik. A fő nyertes a befektetési jegy. Eközben az államháztartás finanszírozási igénye csökkent, aminek hatására külső egyensúlyi pozíciónk mérsékelt ütemben javul. Ebben segít az is, hogy tavaly már több mint 1.2 milliárd euro értékű uniós támogatás érkezett az országba.

"Új alapokkal és régiós terjeszkedéssel készülünk a jövőre"

Úgy tűnik, a hazai befektetők lassan megtalálják a saját attitűdjüknek megfelelő alapokat, így lényeges tőkekivonás csak a váratlanul kockázatosnak bizonyult kötvényalapoknál volt az elmúlt hetekben. Hibázik viszont, aki most száll ki, hiszen a hazai kötvénypiac már kedvező beszállási pontokat kínál - véli Hamecz István, az OTP Alapkezelő elnök-vezérigazgatója. A garantált alapokban továbbra is óriási potenciál rejlik, de emellett a társaság egyre nagyobb hangsúlyt helyez az alternatív, total return termékekre is, aminek egyik legjobb példája a hazai piacon egyedülálló stratégiát követő Klímaváltozás 130/30 alap. Eközben az alapkezelő az anyabank nyomában járva egyre nagyobb szerepet szán a régiós terjeszkedésnek is.

Ketyeg egy bomba a nyugdíjpénztári ágazatban

A magánnyugdíjpénztárak választható portfóliói rövid távon biztosan növelik majd a pénztárak közötti hozamkülönbséget, ami meglehetősen leszűkült az elmúlt években - véli Dr. Borza Gábor, az ING Pénztárszolgáltató Zrt. igazgatóságának elnöke, aki szerint viszont a központosított bevallás rendszere egy évvel a bevezetés után sem működik olyan hatékonysággal, amit a választható portfóliók megkívánnának. A további fejlesztések pedig egyre szorítják az ágazatot, el kellene dönteni végre, hogy milyen szervezeti formában működnek tovább a pénztárak. Borza Gábor szerint az átalakulásnak önkéntesnek kellene lennie, de a banki, biztosítói pénztárak biztosan a váltás mellett szavaznának. Annál is inkább, mivel a járadékszolgáltatás a jelenlegi struktúrában megoldhatatlan kérdések elé állítja a pénztárakat.

Van-e jó megoldás? (Vélemény az MVM körül zajló vitához)

A villamos energia, mint termék hiába rendelkezik speciális tulajdonságokkal, a piac alapvető törvényei ugyanúgy érvényesek rá, mint például a szintén nehezen tárolható kenyérre - cáfolja Dr. Csom Gyula professzor egyik kiinduló érvét Dr. Csűrök Tibor, energetikai szakértő -, így a piac és állam viszonyát tekintve sem igényel igazán különleges bánásmódot a villamosenergia-szektor. A szakember hangsúlyozza, hogy a liberalizáció célja az adott körülmények között elérhető legkedvezőbb fogyasztói ár kialakítása, és ehhez nem az állam tulajdonosi szerepvállalásán keresztül vezet az út. Az MVM feldarabolása ugyan felesleges, de a hálózat - azaz lényegében a Mavir - leválasztása elengedhetetlen a verseny kialakításához - véli Csűrök Tibor, akinek írását az alábbiakban változatlan formában közöljük.

Robbanásszerű növekedésnek nézünk elébe a régióban (interjú)

Akár 50 milliárd euróra (közel 13 ezer milliárd forintra) nőhet a magyarországi befektetési alapokban kezelt vagyon ötéves időtávon, de még a konzervatív becslések is a piac megnégyszereződéséről szólnak a régióban - mutat rá Günther Mandl, az Erste Sparinvest régiós vagyonkezelési vezetője a piacban rejlő lehetőségekre. A szakember szerint az előttünk álló években is kulcsfontosságú lesz, hogy a helyi igényeket helyi vagyonkezelők szolgálják ki, ezért az Erste nem is törekszik a vagyonkezelési tevékenység teljes központosítására. Az euró bevezetésének közeledtével a régiós befektetők kockázatvállalási kedve megnő majd, így a magyar piacon is véget érhet a garantált alapok ugrásszerű térnyerése, átadva helyét az összetettebb befektetési termékeknek - valószínűsíti Günther Mandl.

Gyanúsan erős a forint! - Mi áll a háttérben?

Miközben a globális befektetői klíma kiemelten figyelt mérőszámai továbbra is fokozott óvatosságot, kockázatkerülést jeleznek, a szabad lebegésben "lubickoló" forint sokak számára meglepően erős szinten, kéthónapos csúcsa közelében, 256 körül mozog az euróval szemben. Annak tükrében, hogy a fejlett piacokon is történnek igen meglepő reakciók az utóbbi napokban (pl. a komoly európai hitelpiaci problémák ellenére szinte szárnyaltak a bankok részvényárfolyamai), mi sem csodálkozhatnánk a forint erején. Mégis érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen tényezők járulhatnak hozzá a forint viszonylagos erősségéhez.

"Másfél évig úgy kellett tennem, mintha..." - Gyurcsány újra elmondhatja őszödi beszédét

A politikai konstellációt és a gazdaságpolitikai teljesítményt figyelembe véve úgy fest, hogy Gyurcsány Ferenc elismételheti elhíresült őszödi beszédének egyik kulcsmondatát. "Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna" - mondta akkor a miniszterelnök. Az újabb másfél éves szakasz az idén megkezdődött, ezzel keretbe foglalva a periódust.

Mohamed mozdul kicsit a hegy felé - kamatemelést vár a piac

Negyed százalékpontos kamatemeléssel megindítja szigorító ciklusát a jegybank, közeledve a piacon kialakult magasabb hozamokhoz - ezt gondolja az elemzők többsége a jövő hétfőn esedékes kamatmeghatározó ülés előtt. A Portfolio.hu felméréséből az is kiderül, hogy a szakértők egyre magasabb év végi kamatszintet várnak, az erre adott prognózisok konszenzusa hónapról hónapra emelkedik.

Viták kereszttüzében az MVM (Vélemény)

A villamosenergia-piacra a termék sajátosságai miatt nem alkalmazhatók változtatások nélkül az általános piaci összefüggések, a liberalizált árampiac megfelelő elméleti alapjaival pedig még adós a tudomány és a szakma - hangsúlyozza Dr. Csom Gyula professzor, az MTA Energetikai Bizottságának korábbi elnöke. A szakember úgy véli, hogy az MVM szerepének átalakítását három olyan tanulmányra alapozza a kormányzat, amelyek nem tekinthetők független véleménynek, ráadásul a REKK tanulmánya a professzor szerint több valótlanságot is tartalmaz. Dr. Csom Gyula álláspontja szerint a fogyasztói árak minimalizálásának és a rendszer fejlesztésének érdekében szükség van az állam tulajdonosi szerepvállalására az MVM Zrt-ben úgy, hogy közben ne gyengítse a társaságot a multinacionális versenytársakkal szemben.

Kell-e nemzeti bajnok az árampiacra?

Az MVM feldarabolásával és privatizálásával szemben szokás érvelni azzal, hogy a stratégiai ágazatokban erős nemzeti szolgáltatókra van szükség. Ám az árampiaci verseny megfelelő állami szabályozással kiegészítve hatékonyabb, mint egy "jószándékú" állami mamutcég - írja Pellényi Gábor az ICEG European Center tudományos munkatársa.

Mikor csinálnak reformokat a politikusok?

A politikusok ellenállása a népszerűtlen intézkedések ellen közismert - a reformelszántsághoz többnyire különleges helyzet kell. A Magyar Nemzeti Bank kedden megjelent konvergenciajelentésében érdekes írást közöl a kérdésről, utalva a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ezzel kapcsolatos tapasztalataira is.

Érdemes-e összeakasztani a bajszunkat a szerbekkel?

Többek között a gazdasági kapcsolatok befagyasztását is kilátásba helyezték szerb politikusok azon államoknak, melyek elismerik Koszovót. Bár ennek a valószínűsége - az elismerés tegnapi bekövetkezte, illetve a budapesti szerb nagykövet hazarendelése ellenére is - igen kicsi, érdemes megnézni, milyenek a külkereskedelmi kapcsolatok déli szomszédunkkal.

Mekkora legyen a magyar állam?

A magyar állam régiós összevetésben nagyon magas kiadási szinttel és jelentős egyensúlyhiánnyal jellemezhető - áll a Magyar Nemzeti Bank friss konvergenciajelentésében. Az alábbiakban a jegybank szakértőinek írását közöljük.

Tiszta lappal? - Negyedéves EPS és EBITDA konszenzus

A Portfolio.hu a régiós gyorsjelentési szezon lezárultával újra frissítette EPS és EBITDA konszenzusát a magyar tőzsdei társaságok vonatkozásában. Immár ötödik alkalommal publikáljuk a magyar blue chipek legfontosabb régiós szektortársaival kapcsolatos profitvárakozásokat is, azonban ezúttal csak a BÉT-en forgó részvényekre gyűjtöttük össze mi magunk a becsléseket, egyéb társaságok vonatkozásában a Datastream adatait jelenítettük meg. 2007 lezárultával most első ízben gyűjtöttünk 2011-es becsléseket is, azonban egyelőre igen kevés szakértő adott ilyen távlati becsléseket, alábbi részletes táblázataink immár nemcsak medián, hanem átlag számokat is tartalmaznak.

Adósságból épül a magyar jóléti állam

A magyar állam költi a harmadik legtöbbet az Európai Unióban - derül ki az Eurostat napokban megjelent kiadványából, ami a 2006-os adatokon alapul. Azóta ugyan mutatkozott némi előrelépés, ám tény: a régiós országoktól, mind egyensúlyi, mind újraelosztási szempontból messze vagyunk.

Itt a szezon: mekkora osztalék ütheti a markodat?

75 és 850 forintos osztalékot fizethet ki a Magyar Telekom, illetve a MOL a már lezárt 2007-es üzleti éve után - derült ki a Portfolio.hu által 25 befektetési alapkezelő és elemző hozzájárulásával készített piaci konszenzusból. A részvények felett ténylegesen rendelkező portfólió-menedzserek várakozásai ugyanakkor mindkét papír esetében közel 10%-kal magasabbak az elemzői prognózisoknál, így elképzelhető, hogy a konszenzusnak megfelelő osztalékfizetés bejelentése is negatív piaci reakciót válthat ki.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.