Elemzés

Ezt a békát le kell nyelnünk - negatív reálhozamok a nyugdíjpénztáraknál

Meglehetősen gyenge évet tudhat maga mögött a hazai magánnyugdíjpénztári ágazat, a pénztárak ugyanis 2003 óta először negatív átlagos reálhozamot értek el, a vagyonuk tehát a magas inflácó következtében veszített értékéből. A legjobb és legrosszabb hozamok közötti különbség ráadásul soha nem látott alacsony szintre csökkent, ami arra utal, hogy a péntzárak nem szívesen keresnek külön utakat maguknak. A nyugdíjmegtakarítások terén ugyanakkor egy év elenyészően rövid idő, hosszú távon pedig a választható portfóliók révén lényegi különbség alakulhat ki az egyelőre meglehetősen együttmozgó ágazatban.

Hatalmas adóteher alatt nyög a magyar

Tavaly az OECD-országok közül mindössze Belgium adóztatta meg erőteljesebben a munkajövedelmeket mint Magyarország. Különösen figyelemre méltó a hazai adat annak fényében, hogy a régiós versenytársak - és általában az alacsonyabb jövedelmű OECD-tagok - között kiugróan magas a magyar elvonási arány. Emiatt a visegrádi négyek között a magyar nettó fizetések a legalacsonyabbak.

Rettenthetetlenek a magyar befektetők

Úgy tűnik, a hazai befektetési alapok befektetőit nem rémítette meg a kelleténél jobban a nemzetközi részvénypiacok megroppanása, és a bizonytalan globális kilátások ellenére sem vonják ki tőkéjüket az alapokból. Ígéretes fejlemény, hogy a részvényalapok terén sem volt komoly tőkekiáramlás a januári negatív nettó értékesítéssel szemben - amit viszont egyetlen alap okozott -, sőt, a befektetők a piacok februári megpihenését vásárlásokra használták fel. Ezzel együtt a legnagyobb értékesítést továbbra is a legalacsonyabb alapkategória, a pénzpiaci alapok könyvelhették el februárban.

Tízszeres növekedés egy jó befektetés eredményeként - a kockázati tőke hozzáadott értéke

A stratégia finomhangolása, üzleti tervezés, marketing átgondolása és a működési hatékonyság javítása minden téren. Ezen területeken kaphat addicionális külső segítséget az a cégtulajdonos, aki professzionális befektetőt hajlandó bevonni a következő cégméret eléréséhez. A témáról Bruckner Zoltánnal, a Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezetőjével beszélgetünk. A Primus Capital a magyar piacon azon kevés szereplő közé tartozik, amelyek elsősorban a gyorsan növekedő, korai szakaszú vállalkozásokat célozzák meg a 100-500 millió Ft-os befektetési szegmensben.
Bruckner Zoltán és a Primus Capital szakmai partnereink egyike lesz március 13-i "Mennyit ér a cége?" rendezvényünkön.

Belevegyen-e a kisbefektető a magyar kötvénypiacba?

Több mint egy hete rendkívüli a helyzet a magyar állampapírpiacon, amely a globális kockázatvállalási hajlandóság és a likviditás mérséklődése mellett hazai keresleti oldali okokkal is összefügg. Eközben a kockázatkerülés éves mélypontokra szorította a fejlett országok kötvénypiaci hozamait. Két piaci szakértőt kérdeztünk arról, hogy hogyan látják a globális folyamatokat is figyelembe véve a magyar piac kilátásait, és kisbefektetői szemmel mit tartanak most érdemesnek figyelni akár hazai, akár nemzetközi szinten. Mindkét szakértő úgy látja, hogy a jelenlegi kritikus állampapírpiaci helyzetben egy intenzív jegybanki kamatemelés nem oldana meg semmit, sőt csak rontana a helyzeten, mert további kamatemelésekkel kapcsolatos spekulációt indítana el a piacon. Abban már eltér a két piaci szakértő véleménye, hogy a jegybanki kötvényvásárlások eredményre vezetnének-e. A két piaci szakértő kifejtette véleményét a részvénypiaci befektetés lehetőségéről is.

Pánik, vagy válság?

Újabb szakértőket kérdeztünk arról, hogy mibe lehet érdemes a jelenlegi világgazdasági körülmények között befektetni, a válaszok között pedig olyan alternatív lehetőségeket is találunk, mint például a termőföld.

Abban egyetértés látszik kibontakozni, hogy rövid távon semmiképpen sem érdemes most részvényekbe fektetni, azonban meglepetés, hogy akad olyan portfóliómenedzser is, aki hosszabb távon is inkább a kivárást javasolja.

Jól teszi-e az MNB, hogy nem interveniál?

Az amerikai értékpapírpiac bizonyos szegmenseinek totális összeomlása a jegybanki alapfunkciók újragondolását teszik indokolttá - írta nemrég Willem Buiter. A London School of Economics (LSE) professzora szerint a mai pénzügyi világban, ahol a hitelezés elsősorban nem a bankokon keresztül, hanem a tőkepiacok közvetítésével folyik a jegybankok esetében értelmetlen a végső hitelező funkció (lender of last resort - LOLR), sokkal inkább a market maker of last resort (MMLR) szerepkör lenne a megfelelő. De vajon érvényes-e ez a nézet a mai magyar értékpapírpiaci környezetben? - teszi fel a kérdést Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere. Az alábbiakban az ő írását közöljük.

Mi most a jó befektetés? - Profikat kérdeztünk...

Határozottan alulértékeltnek vélik a hazai részvényeket a portfolio.hu által megkérdezett intézményi befektetők, akik azonban ennek ellenére úgy vélik, hogy további esésre van kilátás az elkövetkező hónapokban. A negatív hangulatot elsősorban az amerikai gazdaság állapotáról érkező hírek generálhatják, a hosszabb távra tekintő befektetőknek azonban már érdemes lehet részvények vételén gondolkodniuk.

Így kell pénzt csinálni a certifikátokkal - a tegnapi Portfolio.hu Klub tanulságai

Hiába alacsony még a certifikátok forgalma, a tényleges likviditást ez nem befolyásolja, hiszen az árjegyzők folyamatosan jelen vannak a piacon - hangzott el a Portfolio.hu Klub sorozat tegnapi, certifikátokról szóló állomásán. A certifikátokat a BÉT-re egy hónappal ezelőtt behozó két kibocsátó, az Erste és a Raiffeisen szakemberei a rendezvényen a certifikátok működésének, kereskedésének mikéntjét mutatták be a hallgatóság számára, kitérve olyan fontos kérdésekre, mint a tranzakciók elszámolásának módja, a tőkeáttételes termékek részletei, kockázatai és a hazai certifikát-piac jövőbeli kilátásai.

Hogyan süssünk nagyobb tortát? Tanácsok cégtulajdonosoknak

Mikor jön el a cégértékesítés optimális pillanata? Milyen pénzügyi feltételek mellett lehet megvalósítani egy menedzsment általi kivásárlást? A cégértékesítés személyes vonatkozásai... Ezen kérdésekről beszélgettünk Nagy Kálmánnal, a Concorde Vállalati Pénzügyek igazgatójával.

Nagy Kálmán és a Concorde Vállalati Pénzügyek azon szakmai partnereink egyike lesz március 13-i "Mennyit ér a cége?" rendezvényünkön, akikkel személyesen találkozhatnak és négyszemközti beszélgetéseket folyatathatnak érdeklődőink. Jelentkezzen Ön is ingyenes rendezvényünkre , ahol a cégeladás, tőkebevonás, jövőbeli terjeszkedés kérdései lesznek napirenden.

Fény az alagút végén, avagy lesz-e valami a csomagból?

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján világosan látszik, hogy a magyar költségvetési rendszer nem képes megakadályozni a magas hiány kialakulását - áll az Európai Bizottság Country Focus sorozatának friss számában. Az írás sorra veszi a jelenlegi szabályozás problémáit, megállapítva, hogy milyen intézményi tényezők segítik a "fiskális alkoholizmust".

Ha tőkére van szüksége, de nem akarja elveszíteni a függetlenséget...

A magyar középvállalatok jelentős része tőkehiányos, a tulajdonosoknak mégis csak elenyésző hányada ismeri a kockázati tőke által nyújtott alternatív finanszírozási lehetőségeket. A kockázati tőke ráadásul nem csak forrást biztosít; cégszervezési know-how-val és kapcsolati tőkével is támogatja a partnerré vált vállalkozást. Tüske Tamással, a közép-európai régió egyik legsikeresebb kockázati tőke szereplőjének, az Enterprise Investors magyarországi vezetőjével beszélgettünk ezen kérdésekről. A szakember az interjú végén bemutat egy élő példát; hogyan gyorsítható fel egy cég növekedése kockázati tőkebevonással. Egyúttal választ ad arra a félelemre is, hogy a külső tőkét bevonó cégtulajdonos elveszíti-e a kontrollt cége felett.

Tüske Tamás és az Enterprise Investors azon szakmai partnereink egyike lesz március 13-i "Mennyit ér a cége?" rendezvényünkön, akikkel személyesen találkozhatnak és négyszemközti beszélgetéseket folyatathatnak érdeklődőink. Jelentkezzen Ön is ingyenes rendezvényünkre , ahol a cégeladás, tőkebevonás, jövőbeli terjeszkedés kérdései lesznek napirenden.

Siklósi: "A cégtulajdonosnak mindig megtérül az a néhány százalék"

Milyen tényezők határozzák meg egy cég árát? Hogyan lehet növelni professzionális versenyeztetés révén a tulajdonosok által realizált értéket? Mi az oka annak, hogy az angolszász piacokon szinte fel sem merül a tanácsadó nélküli cégértékelés, tőkebevonás a terjeszkedéshez, vagy az esetleges értékesítés? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Siklósi Zoltánnal, az Invescom Corporate Finance tulajdonos ügyvezető igazgatójával. A szakember megtörtént példán keresztül szemlélteti, hogyan lehet jelentősen növelni egy vállalat értékét nemzetközi partnerek felkutatásán keresztül.

Siklósi Zoltán és az Invescom Corporate Finance azon szakmai partnereink egyike lesz március 13-i "Mennyit ér a cége?" rendezvényünkön, akikkel személyesen találkozhatnak és négyszemközti beszélgetéseket folyatathatnak érdeklődőink. Jelentkezzen Ön is ingyenes rendezvényünkre , ahol a cégeladás, tőkebevonás, jövőbeli terjeszkedés kérdései lesznek napirenden.

A GKI a szuperbruttósítás pártján

A gazdaság fehérítése és az adórendszer egyszerűsítése áll a GKI adókoncepciójának központjában. A kutatóintézet szuperbruttósításon - a munkáltatói járulékokat is a bruttó bér részeként feltüntető eljáráson - alapuló elképzelése emlékeztet a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által tegnap ismertetett három lehetséges adóelképzelés egyikére.

Mennyi pénze van a gazdagoknak? - A privát bankok megmondják...

1,550 milliárd forintot kezeltek 2007 végén a hazai privát banki szegmens szereplői, de az ágazat egész éves növekedése a Portfolio.hu private banking felmérésének tanulsága szerint így is elmaradt az előzetes várakozásoktól. Az ügyfélszám növekedése ugyanakkor töretlen, ami arról árulkodik, hogy a szolgáltatók többsége továbbra is az ügyfélbázis erőteljes bővítését tartja szem előtt, ezért az egy ügyfélre eső vagyon jottányit sem mozdult az elmúlt évben.

Az ügyfélakvizíciónak a legtöbb privát bank továbbra is alárendeli a szegmentációs törekvéseket, amit néhány kivételtől eltekintve a változatlanul alacsony belépési limitek is jól tükröznek. A költségek, díjak tekintetében sem tapasztaltunk számottevő elmozdulást a hagyományos privát banki szolgáltatásoknál megszokott struktúrák felé, a termékek terén ugyanakkor egyre inkább a valódi befektetési termékek - praktikusan a befektetési alapok - dominálnak.

Számít-e a bérmegállapodás a keresetek alakulásában?

Az Országos Érdekegyeztető Tanács 2008-ra vonatkozólag a bruttó bérek átlagosan 5-7.5 százalékos emelésében állapodott meg. De vajon mennyiben lehetünk biztosak benne, hogy valóban ekkora lesz a keresetemelkedés Magyarországon? Az elmúlt évek tapasztalatait számba véve a Magyar Nemzeti Bank szakértői legfrissebb inflációs jelentésükben többek között ezt a kérdést vizsgálták.

Kézzel fogható eredmény a cégtulajdonosnak: dupla árat fizetett a vevő

Szinte minden cégtulajdonos szilárdan hiszi, hogy minden dimenziójában ismeri saját vállalatát, piacát és a kapcsolódó pénzügyi döntéseket. Mégis vannak olyan pillanatok minden cég életében, amikor egy pénzügyi tanácsadó valós pluszt tud kínálni. A hazánkban meglehetősen kevéssé ismert vállalati pénzügyi tanácsadásról beszélgettünk Hercku Györggyel, a KBC Securities vállalati pénzügyek üzletágának igazgatójával, aki konkrét példákat is megoszt olvasóinkkal. Az egyikből megismerhetjük, hogy egy professzionális szolgáltatás révén hogyan tudták megduplázni a cégtulajdonosok az értékesítési árat.
Hercku György és a KBC Securities azon szakmai partnereink egyike lesz március 13-i "Mennyit ér a cége?" rendezvényünkön, akikkel személyesen találkozhatnak és négyszemközti beszélgetéseket folyatathatnak érdeklődőink. Jelentkezzen Ön is ingyenes rendezvényünkre , ahol a cégeladás, tőkebevonás, jövőbeli terjeszkedés kérdései lesznek napirenden.

A certifikát a BÉT igazi sikerterméke lehet (interjú)

Teljesen új konstrukció a certifikát a hazai befektetők számára, így nyilvánvaló előnyei ellenére is beletelik kis időbe, amíg teljesen elerjedtté válik itthon is a terméktípus - véli Ráner Géza, az Erste Befektetési Zrt. ügyvezető igazgatója. Az Erste certifikátjaival mindenki számára ismert, a budapesti kereskedési idővel átfedésben lévő piacokra fókuszál, és egyelőre kifejezetten a spekulatív stratégiákat követő befektetők kegyeit keresi, de készen áll további termékek gyors kibocsátására is. A szakember szerint a hazai certifikát-piac ugrásszerűen fog nőni, már idén több új szereplő termékeit köszönthetjük a parketten, miközben a certifikátok forgalma hosszabb távon a részvények forgalmával is vetekedhet majd a magánbefektetők körében.

Számít-e, hogy mennyi pénz van a gazdaságban?

A köztudatban gyakran ma is úgy él, hogy a jegybank azzal próbálja kordában tartani az inflációt, hogy a pénzmennyiséget szabályozza. Pedig a monetáris politika az utóbbi húsz évben egyáltalán nem erre alapozza az antiinflációs lépéseit. De vajon van-e még szerepe a pénzmennyiségnek? Ezzel foglalkozik a Magyar Nemzeti Bank egy közelmúltban megjelent tanulmánya. (Komáromi András: A monetáris aggregátumok szerepe a monetáris politikában.)

Nehéz helyzet... - mit tegyen a jegybank a kamatokkal? (Vélemény)

A 2007-es év pénzügyi stabilitás szempontjából sikeres év volt a magyar gazdaság számára. Túlteljesítettük a konvergencia programban vázolt deficit leszorítást, a gyakran hangoztatott állításokkal szemben komoly előremutató, kiadás oldali lefaragások történtek a büdzsében, talán ha ennél többet vállal a kormány, akkor már elsöpörte volna a népharag. Az eredmény elsősorban rohamosan javuló külső egyensúlyban mutatkozott meg, ez a probléma több éve akkut problémája volt a magyar gazdaságnak. A kiigazítás ára az alacsony növekedés magas infláció kedvezőtlen kombinációja lett, és ez az, amit a hétköznapokban igazán érezni lehet. Az inflációval kapcsolatban azonban optimista volt a piac, egyszeri sokkról beszéltek, melynek lecsengése után indulhat majd a kamatcsökkentés - írja rövid kommentárjának bevezetőjében Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő elemzője a mostanában egyre erősebb kamatdilemmák kapcsán. Az alábbiakban a közgazdász meglátásait közöljük.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.